Chapter Fifteen.'

Miután haza mentem, megtanultam, majd később átsétáltam Kimhez. Mikor már az utcájukban voltam, megállt mellettem egy autó, ami nem más, mint Ross autója. Lehúzta az ablakot, majd megszólított.

-Merre mész? - kérdezte mosolyogva.

-Semmi közöd sincs hozzá - mondtam bunkón, majd tovább sétáltam. Leparkolt, majd utánam futott.

-Ugye, nem gondoltad komolyan, amit a telefonban mondtam? - állított meg. Megdöbbenve néztem rá. -Ne csináld ezt, Cai! Szerinted meg tudnálak csalni? Csak vicc volt az egész, a haverokkal hülyéskedtünk, és..

-Ja, bocs. És ha neked éppen a haverokkal van kedved hülyéskedni, akkor engem meg lehet bántani, nem? Hát, nem! Mondd, mire is volt ez jó? - szakítottam félbe.

-Ne haragudj, nem akartalak..

-Mit nem akartál? Játszani az érzéseimmel? Tudod mennyit sírtam? Nem tudod, mert te inkább a haverokkal hülyéskedtél. Inkább menj, nem akarlak látni! - mondtam már majdnem kiabálva, majd gyors léptekkel Kim házuk elé értem és becsengettem. Rögtön Kim nyitott ajtót, aki látva, kissé dühös vagyok, gyorsan beengedett. Köszöntünk egymásnak, majd felmentünk a szobájába.

-Mi történt? Nagyon mérgesnek látszol! - ültetett le az ágyára, majd mellém ült kíváncsian.

-Ross! Én ezt már nem bírom! - álltam fel, majd fel-alá járkáltam.

-Fejezd be a járkálást, mert kezdek szédülni! Mesélj el mindent!

Elmondtam neki, hogy mi történt odafele, aztán kétségbeesetten leültem a földre, majd felálltam.

-Szeretem őt, de nem tudom, hova tegyem ezt a "csak hülyéskedtünk a haverokkal"-t...

-Nem tudom, egyre furább, nem gondolod? Azért ne hagyd el egy ilyen hülyeségért.. Biztos jóvá fogja tenni, majd meglátod - mosolyodott el. Leültem mellé, majd szorosan megöleltem.

-Azt hiszem neked is van sok mondanivalód. Mesélj nekem a mai veszekedésünk tárgyáról. Mondd csak, sokan bántottak már meg? - kíváncsiskodtam, immár lecsillapodva.

-Rose.. Régóta beszélgettünk drága ikertestvéremről. Amikor meséltem neked róla, nem mindent mondtam el.. Nem voltunk jó testvérek. Sokszor veszekedtünk, nem szóltunk egymáshoz.. Már szinte azt mondhatnám, nem szerettük egymást. Legalábbis úgy, ahogy kellene, úgy nem. Volt pár kapcsolatom, aminek általában csalódás lett a vége. Többnyire azért, mert megcsaltak. Meguntak vagy nem voltam elég jó nekik. Csak a külső számított mindenkinek. Viszont többnyire azért is, mert "hirtelen megváltoztam". Mármint a változás nem is én voltam, és ez a része kifejezetten tetszett nekik. Ikrek vagyunk Roseszal, szinte nem tudnak megkülönböztetni, csak akik nagyon ismernek minket. Szóval, a testvérem nem volt jó testvér, és..

-Kim, kérlek. A lényeget - szakítottam félbe, majd belevágott a közepébe.

-Elvette tőlem őket. Mondhatni, helyet cseréltünk, csak én és a srácok sem tudtak róla. Amikor kiderült, szakítottak velem, és inkább Roseszal jártak. Ennyi.

-Értem.. Nagyon sajnálom - öleltem meg őt.

-Figyelj, te is és Ross is még fiatalok vagytok. Neked is vannak barátnőid, akikkel szoktál hülyéskedni, neki is vannak haverjai, akikkel szokott hülyéskedni - gondolkozott el.

-Gondolkozz normálisan, kérlek. Mi szoktunk olyanokon hülyéskedni, hogy "megszívatom a barátomat, beadom neki egy sztorit, haha, ez jó lesz"? Nem hinném..

-Jó, igazad van. Tényleg hülyeséget mondtam, de akkor is. Csak követett el egy hibát, semmi komoly. Legfeljebb szakítotok, és elfeleditek egymást egy hülyeség miatt, nem?

-Ne menj túl messzire. Csak.. csak összevesztünk! Ennyi az egész!

-Rendben. A fő, hogy ne reagáld túl.

-Nem reagáltam volna túl, még gondolni sem tudtam volna rá, hogy szakítunk. Miért mondtad ezt? Most már ezen agyalok! Kim!

-Jó, nyugi. Hidd el, hogy minden rendeződik a maga módján. Talán még ma felhív, vagy megkeres, és tök romantikusan szerenádozni fog neked, és áhh - ábrándozott, majd megböktem és ezzel leesett a földre. -Oké, oké! És au!

Még beszélgettünk egy kicsit, utána haza mentem. Amióta kiejtette Kim a szakítás szót, azóta másra sem tudok gondolni, minthogy mi van, ha szakítunk.. Ezt nem hiszem el! Nem reagáltam volna túl, de ez már a túlon túl van! Beszélnem kell Rossal.

Miután megvacsiztam, felmentem a szobámba, majd felnyitottam a laptopomat. Felmentem minden létező közösségire, amire be vagyok regisztrálva, és megnéztem, fent-e van. Sehol semmi! Azt hiszem, ma már tuti nem beszélünk..

Lezuhanyoztam, majd leültem az ágyam szélére. A mellettem lévő hangtalan telefont figyeltem. Miért nem csörög? Pedig csöröghetne! Igazából én is felhívhatnám, de nem akarok a fiúk után futni, ezért hívjon csak ő. Mi értelme lenne, ha felhívnám? Hiszen én küldtem el! Várjunk.. Épp felénk tartott, vagyis hozzánk, hozzám jött megbeszélni a dolgokat, de mivel Kimhez mentem, találkoztunk, és... Basszus, ha nem vagyok ilyen, akkor már meg is beszélhettük volna, és most nem kell bámulnom ezt az átkozott csörög a telefon. Izé, ennek mi értelme volt? Csörög a telefon. Basszus, csörög a telefon.

Én: Igen?

Ross: Szia, Cai! Ne haragudj, hogy ilyenkor hívlak.

Én: Szia, mi az?

Ross: Tudod, csak azt akartam, hogy..

Én: Igen!

Ross: Mi? Még nem is kérdeztem!

Én: Vagyis.. Igeen! Elkaptam a legyet! Már vagy fél órája röpköd a szobámban.

Ross: Értem. Akkor szia!

Én: De még nem is... - kinyomott.

MEGINT ELSZÚRTAM! Hogy lehetek ilyen hülye? Komolyan... Egy légy röpköd a szobámban? Lehet, hogy bocsánatot kért volna, vagy találkozni szeretne velem. Vagy csak nekem hiányzik ennyire?

Amikor megölel, biztonságban érzem magam a karjaiban. Amikor megcsókol, csak ő létezik számomra, és mintha megállna olyankor az idő. Amikor megérint, kiráz a hideg, a gyomromban pedig csapkod valami.

Na jó, már túlságosan is érzelgős vagyok.

Lefeküdtem az ágyamba, azzal a szándékkal, hogy alszok, de.. Nem ment. Forgolódtam, mocorogtam, a takarómmal babráltam.. És minden gondolatom Ő volt. Miért ilyen nehéz a szerelem? Talán nem kéne ilyen könnyen beleszeretnem valakibe.. Holnap feltétlenül találkoznom kell vele.

Október 31. - Szerda

Tegnap nagy nehezen elaludtam, de elég sokszor felkeltem arra, hogy rosszat álmodtam. Ezért jó, ha aludtam 3-4 órát, ami nálam egyáltalán nem jó. Jöhet a hiszti? Most még erre sem volt idegzetem.

Feltápászkodtam az ágyamból, majd a szekrényem elé álltam. Kevés gondolkozási erővel, de összeállítottam egy outfitet, majd fel is vettem. Szokásosan megmosakodtam, majd megcsináltam a hajam és már mehettünk is. Apu is eléggé látta rajtam, hogy nem vagyok valami jól és egyben álmos is vagyok. Nem is tudom, hogy találta ki (elaludtam a kocsiban).

Köszöntem, majd kiszálltam a kocsiból, viszont becsukni már elfelejtettem. Végül apu utánam szólt, és becsuktam. Ahol apu kiszokott tenni, nem éppen a sulinál van, hanem valahol mellette, és át kell menni az úton. Mindig biztonságosan átmegyek, ugyanis körül nézek, és csak akkor megyek át, ha tényleg nincs semmi autó, gondolom, mint mindenki más.☺

Most annyira álmos és nyomott voltam, hogy körül nézni is elfelejtettem. Azt vettem észre, hogy jön felém egy autó. Annyira közel volt, és annyira berezeltem, hogy nem tudtam megmozdulni. Egyszer csak egy srác (még mielőtt elgázolt volna az autó) megmentett. Tessék, itt van egy szuperhős, pont jókor.

-Mondd, te megőrültél? - szólt egy ismerős hang. Totál be voltam sokallva ettől. Mikor magamhoz tértem, vagy mi, akkor jöttem rá, hogy a szuperhős Ed. -El is gázolhatott volna! Hol jár az eszed?

-Nem tudom.. Izé.. - gagyogtam.

-Jól vagy? - húzott fel, majd megfogta a karom. -Jobban kéne vigyáznod!

-Nem, nem vagyok jól. Én most.. megyek. Kösz, hogy megmentettél, vagy ilyesmi - mondtam.

-Ennyi? - tárta szét a kezeit, majd hátra néztem. -Cserébe eljöhetnél velem a halloween bulira.

-Még megfontolom - mosolyogtam.

-Rendben - mosolygott vissza. -Órán találkozunk.

Bementem az iskolakapun, ahol rögtön megláttam Kimet Joeval beszélgetni. Most jól jött volna egy beszélgetés a legjobb barátnőmmel, de nem akarom őket zavarni..

*Az osztályban

Leültem a helyemre, és vártam, hogy megjöjjön Kim. Mire megjött, becsengettek, én pedig majdnem elaludtam. Az első óra biológia, tehát a tanár beszámol az anyagról, majd a végén bejelenti, hogy tanuljuk meg otthon az egészet. És ezzel megy le az óra. Tehát tudtam egy kicsit aludni - gondoltam én.

Átaludtam az egész órát, és még azt sem vettem észre, hogy Kim beszélt hozzám. A kicsengetésre felébredtem. Szembesültem Kim mérges fejével.

-Figyelj máár! - kiáltott rám, amikor már kiment a tanár.

-Bocs, asszem elaludtam - mondtam, majd ásítottam egy nagyot.

-Asszed? Egész órán beszéltem neked, és te elaludtál? Mi a baj? - vette aggódóra a stílust.

-Álmos vagyok - mondtam egy ásítás közepette.

-Mondd, mennyit aludtál?

-Keveset.. Figyelj, ma muszáj lesz beszélnem Rosszal.

-Tehát ez a baj.. Miért nem hívtad fel?

-Tegnap felhívott.. De elszúrtam. Éppen akart valamit mondani, mire azt mondtam, hogy igen, mert elképzeltem, hogy bocsánatot kér, és ezért közbevágtam, utána kitaláltam egy hülyeséget, és lerakta!

-Mi? Ne hadarj már! Nem értek semmit!

-Mindegy.. A lényeg, hogy nem hallgattam meg őt, és hülyeségeket beszéltem, majd lerakta..Kim!

-Igen? - nézett rám.

-Hiányzik. Nagyon hiányzik - mondtam, majd megöleltem. Közben egy könnycsepp hullott ki a szememből.

-Ne sírj! Mindjárt én is sírok - nevetett, majd én is elkezdtem nevetni. -Elhiszem, hogy hiányzik. Nem értem, miért nem hívod fel..

-Neem, ilyenkor még nem. Majd délután.. Az a baj, hogy nem tudok már várni - röhögtem el magam kínomban.

*Órák után

Végre vége vannak az óráknak, és felhívhatom Rosst. Egyébként, amit mondott a telefonban a múltkor.. Ez azt jelenti, hogy abban is viccelt, hogy nem tudnak eljönni a bulira? Legalább lesz okom rá, hogy felhívjam..

Ross: Igen?

Én: Szia, Ross! Izé.. Azért hívlak, mert..

Ross: Igen! 

Én: M-mi?

Ross: Találkozzunk. Most megfelel?

Én: Ööö, én..

Ross: Király! Oda megyek a sulihoz! Maradj ott!

Én: Rendben - lerakta.

Pár perc múlva már itt is volt. Beszálltam az autójába, majd köszöntem. Sokáig csendben ültünk, utána megszólaltam.

-Mi van? - kérdeztem, majd rájöttem, hogy ez furcsa kérdés volt. -Mármint.. mi van velünk?

-Hát.. bocsánatot kérhetnél - mondta rezzenéstelen arccal.

-Nekem kell bocsánatot kérnem? - néztem rá döbbentem. -Ezt most komolyan mondod?

-Te küldtél el, amikor én akartam bocsánatot kérni.

-Legalább felhívhattál volna.. Úgy tudtam, hogy együtt vagyunk.

-Hívtalak volna, de neked kellett volna.

-Tessék? - néztem rá már egyenesen tátott szájjal. -NEKEM? Komolyan? Felhívtál CSAK ÚGY HÜLYESÉGBŐL, hogy engedélyt kérj a megcsalásra! Ross, ez még viccnek is rossz. Egyáltalán jössz a halloweeni bulira, vagy rád már soha többé nem lehet számítani?

-Én bocsánatot kértem volna, de te bunkóskodtál, és nem engedted!

-Vigyél haza!

Egy kis idő múlva a házunkhoz érkeztünk, ahol kitett. Egész úton csendben ültünk, majd mikor oda értünk, szó nélkül kiszálltam, és becsaptam az ajtót, Ross pedig elhajtott.

Asszem megint elszúrtam. Már az álmosság is kiment a fejemből.. Miért vagyok ilyen önfejű? Bocsánatot kellett volna kérnem.. Most vele lehettem volna. Megölelhettem volna. Jó szorosan. És nem engedtem volna el. Soha.

De nem, nekem mindent el kell rontanom az önfejűségemmel és a makacskodásommal. Remek, tapsvihar.

Bementem a házba, majd felmentem a szobámba, és lefeküdtem az ágyamra. Pár perc múlva anyu jött be.

-Kislányom, jól vagy? - ült le mellém.

-Annyira azért már nem vagyok kislány - néztem rá.

-Nekünk mindig a kislányunk maradsz - mosolyodott el, majd megsimította a kezem. -Mi a baj?

-Összevesztünk Rosszal, és attól félek, hogy szakítunk - mondtam ki rögtön, hogy mi a probléma.

-Értem, nos.. Nincs semmi félnivalód, ha szeretitek egymást. Apáddal mi is rengeteget veszekedtünk, mikor még tinédzserek voltunk. De mindig kibékültünk.

-Tényleg? - kérdeztem, majd felültem.

-Igen. Mindegy, hogy mennyit veszekedtek. Ha szeretitek egymást, sosem tudtok haragudni egymásra.

-Kezdem azt hinni, hogy mi nem illünk össze. És hogy nem fog működni.

-Még fiatal vagy. Nem kell egy embernél maradnod. Talán nem ő az igazi. Kicsim, több ezer rajongója van. És pénze. Bárkit megszerezhet. Miért pont egy popsztárba szeretsz bele?

-Nem t'om - mondtam egyhangúan. Lefeküdtem, majd a plafont néztem.

-Rendeltem az esti bulira jelmezt - mondta anyu váratlanul.

-Úristen, erről el is feledkeztem. Köszi anyu! - öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára. -Szeretlek!

-Én is - mondta, és kiment.

Sziasztok! Ahogy mondtam, pár hét után itt is vagyok egy vadiúj résszel! Ezúttal jelen leszek, és próbálom minél hamarabb hozni a következő részt is! :) Sajnos a 14. részre nem lett meg az 5 komment, de mégis elhoztam nektek!♥

A következő részben megtudjátok, mi történt a bulin. Erre nem adom meg, hogy mennyi komment legyen, hozom, amikor tudom a részt. Jövő hétre tutira kint lesz! 

Remélem tetszett ez a rész is! Ha igen, hagyj nyomot/nyomokat!

xx Domcsi♥

Chapter Fourteen.'

Október 30. - Kedd

Majdnem egy hét telt el, a kutyás beszámolóm óta. Azóta sok-sok új dolog történt, ahogy szokott, viszont nem volt időm írni.

Csütörtökön például rengeteget kellett tanulnom, mert dolgozatot írtunk pénteken, amire azért is kellett ennyit tanulnom, mert; elég sok idő kell ahhoz, hogy valami, ami nem annyira érdekel, befúródjon, vagy valahogyan ott maradjon a fejemben, ami megnehezíti, és megtöbbszörözi az időt, a másik pedig az, hogy nehéz volt a tananyag. Vagyis lehetséges, hogy azért volt nehéz, mert sok idő kellett, hogy megtanuljam, mert nem érdekes? Ja, az lehet. Szóval csütörtökön a dolgozatra tanultam, pénteken sikeresen megírtam négyesre, ami elég jó hír, mert mostanában zsúfolt napjaimmal kissé rontottam a jegyeimen. A szombat délelőttöt a szüleimmel, míg a délutánt Rossal töltöttem, este pedig átjött hozzánk, és anyuék megengedték, hogy nálunk aludjon. Na, és ez volt a kihívás! Mielőtt ide jöttünk, könyörögtem anyuéknak, hogy legyen kettes ágyam. Azért is, mert ahol laktunk, ott sem volt olyanom, és mikor átjöttek hozzám a barátnőim aludni, tisztelettudóan kölcsönöztem az ágyamat a vendégnek, én pedig a padlón aludtam, ami valljuk be, egyáltalán nem kényelmes. De a szüleim ragaszkodtak az egyes ágyhoz, amibe pont, hogy csak én férek be, ezáltal megint jöhetett a padló. Mikor közöltem Rossal, hogy kedves leszek, és erre az éjszakára "odaajándékozom" az ágyamat, megrázta a fejét.

-Dehogy fogsz a padlón aludni - nevette el magát, majd megölelt.

-De hát akkor hogy legyen? - kérdeztem kétségbeesetten, majd Ross az ágyamra pillantott, és elmosolyodott. -Mi az?

-Tudod, három lehetőség van az itt alvásra

-És mégpedig?

-Vagy te alszol a padlón, vagy én alszok, vagy valahogy összekuporodunk az ágyban ketten - mondta, majd huncutul rám nézett. Csípőre tettem a kezemet, majd kikerekedett szemekkel néztem rá.

-Összekuporodunk? Azt meg hogy?

-Hát, átölellek vagy ilyesmi. Máshogy nem férünk el, és szerintem egyikünk sem szeretne a padlón aludni - mondta mosolyogva.

Végül beleegyeztem, majd mosolyogva összekócoltam a haját. Ne gondoljatok semmi rosszra, vagy bármi másra, csak egy párra, akik cukin ölelkezve alszanak, vagy mi. Ez sem volt túl kényelmes a kis hely miatt, de ki lehetett bírni. A vasárnapot is együtt töltöttük, este pedig haza ment, én meg leírtam a házit.

Hétfőn (tegnap) a suliban egész nap ment a rakodás, díszítés, gondolkodás, tipp kérés. Egyébként, az igazgatónő beleegyezett a két napos szünetre, amin kitudja mit fogok csinálni, valószínűleg unatkozok, vagy áthívom Kimet, vagy Rosst.

A banda még mindig nem tudja pontosan, hogy szerdán el-e tudnak jönni a fellépésre, de remélhetőleg igen..

Ebben a suliban általában a kilencedikesek szoktak díszíteni, meg ilyenek, legfeljebb a tizedikesek besegítenek. Ezért engem és Abbyt kiszemelt a diri, merthogy úgy látta, díszítős kedvünk van, közben nekem nagyon nem volt az, és főként mi segítettünk. Persze a fiúk közül senki nem csinált semmit, mert az olyan nemmenő, ha ragasztgatsz a falra töklámpás rajzokat. A tornatermet is kidíszítettük, tele volt ijesztő cuccokkal, töklámpásokkal, boszorkányokkal, meg ami egy halloweeni partihoz szükséges.

Egyszer csak megcsörrent a telefonom.

-Igen? 

-Ross vagyok, izé.. Mondanom kell valamit

-Mi az? Halóó?

-Nem tudunk elmenni a partira

-Mi van? 

-Tudom, hogy az utolsó pillanatban, de..

-Semmi de! Én számítottam rád, és az igazgató is, ahogy az osztályfőnököm is, meg persze azok akik már tudnak róla.. Mi fontosabb nálam?

-Hát van egy csaj, akinek az apja egy milliomos producer, de a lány csak akkor szól az apjának, ha.. Izé, ha megcsókolom.. Nem lenne gond? Mert tudod, akkor híresebbek leszünk, és jobban beindul minden, szóval érted.

-Persze.. Megértem - mondtam lecsapva a telefont.

A szemem tele lett könnyekkel. Nem bírtam magammal, elkezdtem sírni, és minél több könnycsepp hullott ki a szememből.

-Jól vagy? - kérdezte Chris, akit eddig észre sem vettem.

-Nem - mondtam egyhangúan, majd elfutottam egészen a vécéig. Nagy pechemre Nicolék éppen bent pletykáztak. Amikor befutottam, rögtön rám néztek és elhallgattak.

-Úristen, mi történt? Miért sírsz? - kérdezte Sophi, majd oda jöttek hozzám.

-S-semmi, csak.. Mindegy - mondtam, majd leültem a földre átkarolva a lábaimat.

-Biztos történt valami, ha sírsz. Csak nem megint Chris miatt? - kérdezte Nicol, miközben leültek mellém. Megráztam a fejem, majd tovább találgattak. -Az új barátod?

Erre nem csináltam semmit, de azonnal rájöttek, hogy vele van a gond.

-Az a szemét! Megcsalt? - ijedt meg Sophi.

-Csak.. mondjátok meg az igazgatónőnek, hogy a banda nem tud eljönni szerdán.. - szólaltam meg, majd újabb és újabb könnycsepp hullott le.

Feltápászkodtak mellőlem, majd kimentek. Lehet, hogyha elmondtam volna nekik, azonnal elterjedt volna a hír, azt meg én sem akarom. Az egyetlen ember, akiben megbízom, nem röhög ki, vagy ilyesmi, az csakis Kim lehet.

Egy kicsit több idő után letöröltem a könnyeimet, majd kimentem vissza a díszítés helyszínére. Szipogva tettem fel a díszeket, amit páran meg is hallottak, és próbálták kiszedni belőle, hogy mi bajom van, vagy ilyesmi. Nem az ő dolguk.

Délután, amikor haza értem, dobtam Kimnek egy sms-t, majd pár perc múlva már az ajtóm előtt termett. Elmondtam neki mindent, és ő is elmondott mindent. Mostanában nem sok időt szoktunk egymással tölteni, ami azért van, mert én Rossal vagyok, ő pedig az új barátjával, és most jön a meglepi. Joeval. ☺

Akkor most beszéljünk a máról.

Kim nálunk aludt, ezért reggel együtt mentünk suliba. Egész este mesélt Joeról, hogy hogyan jöttek össze, meg minden. Nagyon örültem neki, csak az volt a kár, hogy én nem tudtam mesélni semmit, ami jó hírnek számítana. Próbált felvidítani, de nem igazán sikerült neki.

Tegnap hallottam egy olyan hírt, hogy új diák jön a suliba, csak nem tudtam, hogy igaz is lesz, vagy csak rosszul hallottam.

Amikor beléptünk az osztályba, az osztályfőnök már bent volt, mellette volt egy tök helyes fiú. Miket beszélek?

Azt hiszem mi voltunk az utolsók, akik bejöttek, mert miután leültünk, elkezdte a beszédet. Új fiú jött, bla bla, fogadjátok be, bla bla, meg hasonlók. Nem nagyon figyeltem a tanárra, inkább a fiút néztem, aki szintén rám pillantgatott. Kicsit zavarban voltam, mert mégis egy helyes fiúval szemeztem. Na jó, nem tudom, hogy mi van ma velem, komolyan, miről beszélek? Miközben ezen gondolkodtam, bemutatkozott, úgyhogy a helyes fiúnak neve is lett.

-Adam vagyok, de hívjatok csak Ednek

-Heló, Csak Ed - köszönt Dave, majd összeröhögött a haverjaival.

-Rendben, most, hogy tudjátok, hogy ki ő, leülhetsz, még van egy kis mondanivalóm. Luther mellett van még egy hely, hátul a lányok mellett.

Igen, a lányok mi voltunk. Mivel Luther mindig az ablak felé ül, szóval bal oldalt, mint én, Ed leült mellé a jobb oldalra. Szóval majdnem velem ül.

-Caitlin, igaz, hogy nem tud jönni a zenekar? - kérdezte tőlem az osztályfőnök.

-Igen, igaz. Sajnos, khm, más helyre kell menniük.

-Ez szörnyű! Pontosan az utolsó pillanatban? Hát, milyen barátod van, nem lehet rá számítani?

A barátod hallatán Ed felém fordult, és úgy láttam, megbánta azt is, hogy egyáltalán rám nézett..

-Így van - mondtam halkan lesütött szemmel, majd kigördült a szemem sarkából egy könnycsepp.

-Ó, ne sírj, nem akartalak megbántani. Nem tudtam, hogy ilyen érzékeny vagy a barátodra - mondta aggódóan.

-Nem sírok - mondtam, majd nem szóltam többet egész órán.

Alig vártam, hogy kicsengessenek, mert amúgy mindenki engem nézett, hogy mi bajom van "már megint"..

Semmi. Ugyanaz.

-Szóval van barátod, igaz? - jött oda hozzám a szünetben Ed.

-Asszem még van, csak nem tudom, hogy meddig - mondtam kétségbeesetten, majd furán nézett rám. -Mindegy. Üdv itt, remélem találsz barátokat - mondtam kedvesen.

-Azt én is remélem - mondta, majd kacsintott egyet és elment.

-Ez meg mi volt? - nézett felém Kim.

-Mi lenne?

-Rád kacsintott - mondta mosolyogva, majd folytatta. -Elég helyes, nem gondolod? 

-Ja, biztos.

Az órákon az új fiú folyamatosan felém nézett, egyszer kért tőlem egy ceruzát is. Állítása szerint "nem hozott magával". Jó duma. Csak nem nekem. Próbáltam kedves lenni vele, de túlságosan nyomul ahhoz, úgyhogy inkább maradok szótlan, és az is jobb lesz, ha felé sem nézek.

Nem tudom, látszatra jól néz ki, meg minden, de nem nagy szám. Amúgy is, én Rosst szeretem. Nagyon remélem, hogy meggondolja magát, és még a lány felé sem néz. Ha nem lenne köztünk semmi, akkor oké, de így megcsalás. És azt nem bocsátanám meg neki.

-Hé - szólított meg a szünetben Chris. Ennél rosszabb napom már nem lehet.. -Mi a baj?

-Mi közöd van hozzá? - mondtam bunkón, majd elviharoztam. Kim utánam futott.

-Állj már meg - kiáltott utánam. Kérésére megálltam. -Huh - fújta ki a levegőt. -Mondd, mi bajod van egész nap?

-Tudod nagyon jól, tegnap elmondtam mindent..

-De... Nem látod, hogy milyen szemét? Most komolyan.. Ezt máshogy nem lehet venni, minthogy meg akar téged csalni.. Nem éri meg, hidd el!

-Könnyen beszélsz - indultam meg, majd utánam jött. -Hány olyan fiú volt neked, akit szerettél, vagy tetszett neked, és mindig csalódnod kellett benne? - mondtam könnyes szemmel.

-Sok.. Cait, te nem ismersz engem annyira, amennyire te hiszed. De így nem is fogsz, ha állandóan sajnáltatod magad - mondta higgadtan, én meg majd szétrobbantam.

-Először is, annyit ismertem meg belőled, amennyit megengedtél, vagy elmondtál. Másodszor pedig, nem tehetek róla, hogy mindig ilyen szemétládákba leszek szerelmes!

-Most is sajnáltatod magad! Tudni kell túllépni, Caitlin! 

-Miért beszélsz ilyen könnyen? Miért vagy ilyen higgadt?

-Fogalmad sincs semmiről. Tudnád, ha nem csak magaddal foglalkoznál, hanem a körülötted lévőkkel is! 

-Tudod mit? Nekem nem kell a barátságod! - mondtam, majd elmentem.

-Nekem sem kell a tiéd! - kiáltotta utánam, aztán valószínűleg elment a másik irányba.

-Utállak! - kiáltottam vissza, bár már alig hallható volt.

-Én is! - kiáltotta szintén, majd elmosolyodtam. 

Most már tényleg haza indultam. Pár perc múlva kaptam egy sms-t.

Majd gyere át.

xx egy utálód

Az üzenet feladója: Kim.

Elnevettem magam, majd vissza írtam, hogy 'Rendben.'. 

Sziasztok! Ez a rész elég kevésre sikeredett, de szeretnék nektek bejelenteni valamit. Sajnálatos módon egy kis időre szünetel a blog. Így is sokat késtem ezzel a résszel is, mert már régebb óta megvan a négy komment a 13. részre. Pár hét lenne ez a szünetelés, mivel nekem is ki kell élveznem a nyarat, és úgy ugyebár nem lehet, hogy mindig a blogot írogatom. Addig is öt kommentet kérek, azt remélem össze tudjátok hozni. Puszi, szeretlek titeket♥ És jó nyarat, pihenjétek ki magatokat! :*

Chapter Thirteen.'

Sziasztok!:) Nahát, megint gyorsan megjött ez a 3 komment! Most legyen 4 komi, és itt egy kicsit megállunk az elvárásokkal! :) Amint látjátok, új designünk van, amiért hálás köszönet Lexii-nek! Csodálatos lett!

Még azt szerettem volna elmondani, hogy elnézést kérek, amiért egy kicsit elhúzódott a rész, csak most elég sok minden közbe jött. :) 

Előre elnézést kérek a sok párbeszédért.

Nem húzom tovább. xx

-Kim, beszélhetnénk? - állítottam meg.

-Menj Abbyhez, ő úgyis olyan jó barátnőd - mondta bunkón.

-De nem érted? Nem a barátnőm, csak nem utálom! Nekem te vagy a legjobb barátnőm, és te is leszel, érted?

-Hát, azt hiszem, hogy hiszek neked. Ne haragudj, hogy ilyen bunkó voltam - mondta és szorosan átölelt. 

-Te ne haragudj rám. Meg kellett volna beszélnem veled.

-Most már mindegy. Imádlak, ugye tudod? - mosolygott rám.

-Persze, hogy tudom. És én is téged - még egyszer átöleltem, majd leültünk a helyünkre. Megbeszéltük, hogy hétvégén átjön hozzánk aludni, és csapunk egy két személyes csajos bulit, sok filmmel és popcornnal. 

-Hé, lányok - állt a padhoz félénken Abby. -Sajnálom, hogy bekavartam a barátságotokba, nem ez volt a célom..

-Nem az volt mi? És amikor még te voltál Caitlin legjobb barátnője, akkor neked nem az volt a célod, hogy elvedd tőle Christ, mi? Csak úgy megtörténnek a dolgok, úgy gondolod? Szerintem nem véletlen! - kiabált vele Kim.

-Állj le, Kim. Nyugi, csak bocsánatot kért.

-Nekem tényleg nem volt hátsó szándékom - mentegetőzött Abby.

-Látszik rajtad a féltékenység. Mi az, egyedül vagy, csillagom? - emelte fel újra a hangját Kim.

-Lányok, fejezzétek be - jött oda Chris. -Hagyjátok Abbyt, ő nem akart rosszat.

-Még te beszélsz? - kiáltottam rá Chrisre. -Azt vágod, hogy mindenkivel csak játszol, és észre sem veszed, hogy ez rossz? Még te véded őt? 

-Igen, én.

-Jobbat nem tudsz mondani? Egy szánalmas féreg vagy, inkább ne szólj bele mások dolgába! - kiabáltam, majd végül kifutottam a lány vécébe. Bementem az egyik fülkébe, és sírni kezdtem. Közben becsengettek, de nem sűrűn érdekelt. Kim hangját hallottam meg.

-Cait, odabent vagy?

Tovább sírtam, és nem válaszoltam.

-Gyere ki, légyszíves. Miért sírsz? Ilyen gyökér miatt nem érdemes, te is tudod.

-Tudom - mondtam, majd kijöttem. -Utálom ezt az iskolát - guggoltam le, majd Kim is így tett.

-Én is, de azért ki lehet bírni, nem? 

-Nem tudom - mondtam kétségbeesett arccal.

-Nem! Itt ne merj hagyni!

-Soha - erőltettem egy mosolyt az arcomra, majd megöleltem.
-Úgy legyen. Most pedig gyere, menjünk órára - mondta. Felhúzott, majd ráérősen bementünk a terembe. Szerintem nem akarjátok tudni, hogy mi is történt odabent, miután bementünk. Képzelhetitek, hogy mennyire leszidtak. Pár hónap telt el, de már megvan az első igazolatlanunk. Emlékezetes kis nap..
Viszonylag lassan teltek el az órák, nem volt hangulatom semmihez. Mikor kicsengettek az összes óráról, annyira örültem, hogy el sem tudom mondani. Ezúttal felhívtam aput, hogy jöjjön értem. Semmi kedvem nem volt sétálni. Még Kimet is haza dobtuk. Nem szó szerint.
Apu egész úton figyelt, látta rajtam, hogy van valami bajom.
-Kicsim, jól vagy? Hogy telt az iskola? - kérdezett rá a lényegre.
-Nem jól, ha tudni szeretnéd. Nincsenek olyan jó osztálytársaim, mint az elején hittem. Állandóan van valami balhé, amiben állandóan benne vagyok - tálaltam ki.
-Értem
Igaz.. Mit mondhatna ilyenkor a szülő? "Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Majd minden jó lesz. Minden elsimul." Apu is csak ennyit tudott mondani. Majd minden elsimul, nyugodj meg. Minden jó lesz. Remélem, hogy igaza van.
Mikor haza értünk, rögtön felmentem a szobámba, és becsaptam az ajtómat. Ledobtam a telefonomat az ágyamra, majd a szélére ültem. Annyira nem vagyunk összhangban. Mindenki ordibál és veszekedik. Ebben mi a jó? Amikor már azt hiszed, hogy minden tök jó, boldog vagy, akkor jönnek a rossz hírek, rossz dolgokkal. Veszekedéssel, majd kibéküléssel. És ez egy körforgás. Ez mindig így lesz. Ha összeveszel valakivel, nem tehetsz bármit, mert osztálytársak vagytok, nem tudod őt elkerülni. Csak kibékülni tudsz vele. Nem lehet őt elkerülni. De nem lehet haragudni valakire egy életen át. Nem szerettem volna, ha Abbyvel állandóan csak veszekedünk, ami nem vezet semmire. Csak kibékültünk. Csak jóban vagyunk. Nem lehet Chrisre sem haragudni egy életen át. Négy fal közé vagyok vele zárva. Persze több mindenkivel, de akkor is. Nem tudom őt elkerülni. Bármennyire is szeretném.
Gondolataimat ezúttal is a telefon csörgése zavart meg.
Ross: Szia Cai! Hogy vagy? 
Én: Szia! Nem valami jól. 
Ross: Mi történt? Érted menjek?
Én: Semmi különös, csak a szokásos veszekedések a suliban, de mindegy. Te hogy vagy?
Ross: Most már jól, mert hallom a hangodat.
Én: De aranyos vagy (☺☺)
Ross: Holnap suli után találkozunk? Van egy meglepetésem.
Én: Juj, persze. És mi az?
Ross: Majd meglátod. Akkor holnap. Szia
Én: Szia
Ezek a telefonhívások mindig felvidítanak, és valahogyan meg is nyugtatnak. Már nagyon várom a holnapi napot. Mi lehet a meglepetés?☺
Lementem anyuékhoz, ezúttal egy kicsi életkedvvel.
-Jobban vagy már, Caitlin? - kérdezte aggódóan anya. Szóval apa elmondta neki. Hah.
-Igen, jobban. Ross felhívott. Holnap suli után találkozunk, meglepetése van - mondtam boldogan.
-Jut eszembe, még nem is beszéltük meg a tegnapi incidenst - mondta apa.
-Ööö, tényleg, persze. Hát, bocsi, de nekem mennem kell tanulni..
-Caitlin! - kiáltottak rám egyszerre.
-Jó, jó, akkor elmesélem - adtam meg magam, majd mesélni kezdtem. És csak meséltem, meséltem, meséltem, ők pedig figyelmesen hallgattak. -Aztán csináltunk spagettit. Miután megettük, Ross haza hozott. Ennyi - fejeztem be. -Most már mehetek tanulni?
-Menj! De számíthatsz a büntetésre! - szólalt meg anya.
-Jó, jó! Hétvégén átjöhet hozzánk Kim? - néztem rájuk boci szemekkel.
-Persze, kicsim - mondta apa kedvesen. Haha, ebből nem lesz büntetés! ☺ Túl kedvesek ahhoz.
Felmentem a szobámba. Sikeresen megtanultam, majd olyan fáradt voltam, hogy bedőltem az ágyba, és már aludtam is.

Október 24. - Szerda

Bár még suliba sem értem, de alig várom, hogy délután legyen. A reggeli szokásos hisztim után apu elvitt suliba.
Amíg becsengettek, Kimmel beszélgettem, majd oda csapódott hozzánk Demi is.
-Na mizu? - kérdezte mosolyogva.
-Ne is kérdezd - vágtam bele a mesélésbe. -Annyi minden történt mostanában.. De amíg becsengetnek, mesélek - mosolyogtam.
Szóval, amik voltak elmúlt napokban, azt röviden el tudtam neki mesélni, Kim valamivel ki is egészítette, Demi pedig figyelmesen hallgatott, vagy közben bólogatott. Nem tudtam befejezni, mert közben becsengettek.
-Majd mesélek tovább - mosolyogtam, majd felmentünk az osztályba.
Nagy meglepetésünkre már bent volt a tanár, de nem is ez volt meglepő, hanem az, hogy az osztályfőnökünk volt bent, a töri tanár helyett.
-Üljetek le! - szólt ránk.
Hamar helyet foglaltunk, majd a tanárra figyeltünk, akinek ezek szerint új információi vannak.
-A nyakunkban van a Halloween, még nincs megszervezve, nincsenek fellépők, egyszerűen el vagyunk maradva vele. Október 31-én kéne, hogy legyen, ám ez egy szerdai nap. Mégsem lehet megtartani úgy az ünnepséget, hogy késő estig itt buliznak, másnap pedig iskolába kell jönniük. Sem hamarabb, sem később nem szervezhetjük meg, mint október 31., az igazgatónő parancsára, miszerint oldjuk meg. Nos. Valaki esetleg vállalná segítségét? - nézett körbe kétségbeesetten.
-Nekem van egy ismerősöm, aki felléphetne - adtam az ötletemet. Ross biztos bele egyezik, hiszen a sulibálon is ők voltak a sztárvendégek.
-Remek, Caitlin! Igaz is, hallottam róla, hogy te vagy annak az énekesfiúnak a barátnője, aki az iskolabálon is fellépett, igaz?
-Igen, igaz. Biztosan elfogadják, és eljönnek - mosolyogtam.
-Hála az égnek, egy kipipálva - mondta, majd leült a székre.
-Igazából segíthetnénk is Caitlinnel és Demivel - adta az ötletet Kim.
-Én is segítek - mondta Abby. Ajaj, mi lesz ebből? Kim szúrósan rápillantott, majd Abby lejjebb csúszott a székén.
-Ez igazán nagyszerű! Köszönöm lányok, szólok is a szünetben az igazgatónőnek - mondta megkönnyebbülten. -Szerda, szerda, szerda.. Mi legyen vele.. - mormogta gondolkodóan.
-Talán megadhatnák nekünk a csütörtöki és a pénteki szünetet - mondta Joe, majd mindenki bólogatni kezdett, hogy ez egy jó ötlet.
-Lehet.. Nem tudom, talán nem lehet.. Megkérdezem ezt is. Köszönöm a segítségeteket - mosolygott. -Nyugodtan foglaljátok el magatokat, a történelem óra már nem lesz megtartva.
Demi oda húzta hozzánk a székét, majd suttogva meséltem tovább.
Mire kicsengettek, mindent átbeszéltünk. Olyan jó, hogy vannak barátaim, akikkel meg tudok beszélni mindent, hogy számíthatok rájuk, megvigasztalnak, vagy jó kedvre derítenek.. És ez fordítva is igaz, mert számíthatnak rám, ezt biztosan tudom.☺
A szünetben Kim oda ment Abbyhez. Mi lesz ebből?
-Komolyan? Komolyan? - mondta egyre hangosabban. -Ha mi jelentkezünk valahova, neked már jönnöd kell? - háborodott fel Kim. -Mit akarsz? Elvenni tőlem Caitlint? Hogy újra barátnők legyetek, és én maradjak a háttérbe? Hát az nem fog sikerülni, drágám! - kiabálta le, majd visszajött hozzánk.
-Csak hogy tudd.. - szólalt meg Abby, mielőtt ide ért volna Kim. -Az, hogy oda megyek, ahova ti, az nem azt jelenti, hogy a barátotok akarok lenni! Mert nagyon nem! - mondta, majd büszkén hátat fordított.
-Oké, ez szánalmas volt - röhögte el magát Demi.
-Ez hülye... - jegyezte meg Kim, majd átölelt.
-Igazad van, és tényleg ne haragudj, amiért kibékültem vele. Talán nem volt jó döntés, nem nagyon változott - mondtam a szemébe nézve, majd én is megöleltem.
-Pff, engem senki nem ölel meg? - kérdezte Demi körbe fordulva. Épp Zack sietett hozzá kitárt karokkal. -A-a! Meg ne próbáld! - mondta szigorúan, mire elröhögtük magunkat.
-Na gyere ide - mondtam, majd megöleltem Kimmel együtt.

*Suli után
Az épület előtt vártam Rossra, aki pár perc múlva meg is érkezett. Beszálltam az autóba, majd nyomtam egy puszit az arcára.
-Amíg oda érünk, mesélj, mi volt tegnap? - kérdezte kedvesen.
-Áá, semmi. Nem fontos. Csak a szokásos veszekedések, tudod..
-Aha - mondta az utat nézve.
-De lenne egy fontos kérdésem. Ráérsz szerda este? - tértem a lényegre.
-Nem tudom.. Miért mi lesz akkor?
-Halloween - mondtam egyértelműen.
-Értem, de mit akarsz csinálni? Cukrokat szedni? - kérdezte, majd elröhögte magát.
-Dehogy - nevettem én is. -A suliban ugye vannak mindig ilyen ünnepségek. A múltkor, amikor megismerkedtünk, akkor ti voltatok a fellépők a sulibálon.. És..
-És most is elmehetnénk? - kérdezte félbe szakítva.
-Igen, erre gondoltam. El vannak maradva, még semmit sem tudtak elkészíteni, vagy megszervezni.. És én felajánlottam, hogy megkérdezem tőled, vagyis tőletek..
-Értem, értem. Nem tudom, mert általában ilyen eseményekkor, mint Halloween, vagy Húsvét, vagy ilyesmi, általában kapunk ajánlást fellépésre. Megkérdezem a srácokat.
-Oké, köszi - adtam egy puszit az arcára, majd leállította a motort.
-Itt vagyunk - jelentette ki.
-Kutyamenhely..? - olvastam fel, ami az épületre volt ráírva. -Kutyaa? - kérdeztem döbbenten.
-Nem szereted a kiskutyákat? - kérdezte kétségbeesetten.
-Jaj, dehogynem. Imádom őket. Akarsz venni egy kutyát? - kérdeztem izgatottan, közben besétáltunk.
-Igazából először nem egy menhelyre akartam jönni, de rájöttem, hogy ez a hely tele van boldogtalan és gazdátlan kiskutyával. Hát, itt vagyunk. Válassz egyet - mondta lazán.
-Én? A te kutyád lesz, nem? - nevettem el magam.
-Csak válassz egyet - mondta mosolyogva.
Hát jó - gondoltam magamban. A filmekben, amikor háziállatot választanak, mindig azt az okot mondják, hogy azt választják, amelyik olyan.. Hogyan is néz? Mit én tudom, nem sok ilyen filmet láttam..
Hát ezek közül egy sem nézett olyan aranyosan, vagy ilyen 'fogadj be'-sen.. Inkább unott fejük volt. Viszont az egyik állandóan ugrált, pörgött mint az állat (mondjuk ő állat), és ugatott. Mégis vannak ilyen varázslatok, vagy milyen izék, mint a filmekben? Igazából nagyon aranyos volt. Barna és fekete színű volt a szőre, fülei aranyosan lekonyultak. Behívtam Rosst, hogy nézze meg. Szerinte is aranyos volt. Sokáig néztük a kiskutyust, ahogy össze vissza ugrándozik a kis helyen. Aztán egyszer csak leállt. Rossnak az az ötlete támadt, hogy most, hogy végre leült, lefényképezi. Gondoltuk, ilyen aranyos kép lesz, amin ül és ránk néz. Mire lefényképezte, kinyújtotta a nyelvét, egészen az orráig. Szakadtunk a röhögéstől.☺ Még mindig irtó aranyos volt. Hát úgy döntöttünk, hogy ez lesz az igazi.☺ Kifizettük, elintéztük a papírokat, meg mindent, majd elmentünk Rossékhoz. Na jó, mostantól úgy fogom hívni, hogy R5 ház.☺
-Amúgy.. Amit mondtál, hogy az enyém lesz a kutya.. Nem igazán úgy van - mondta az utat nézve.
-Nem értelek.. - mondtam. Ezt tényleg nem értettem. Ha nem övé lesz a kutya, akkor kié?
-Nem az enyém, hanem a miénk. Vagyis a bandáé, meg persze a tiéd - mondta kedvesen.
-Tényleg? - kérdeztem boldogan. A kutyus az ölemből négy lábra állt, majd forgolódott. Megállapodott rajtam. Két lábbal felállt, megkapaszkodott bennem, majd megnyalta az orromat.
-Tényleg - mondta, majd kiröhögött. -Látod? Örül - nevetett még mindig, majd megsimogatta a kutyát.
Szóval elmentünk az R5 házba, ahol szinte mindenki minket várt. Nekik sem mondta el Ross, hogy kutyát fog hozni, vagy valami ilyesmi, ezért ők is meglepődtek.
-Jaj de édes! - jött oda rögtön Rydel, és megsimogatta a kutyát. -Amúgy sziasztok - nevetett fel, majd tovább simogatta a kutyát.
-Szia - mosolyodtam el.
-Kié? - kérdezte Ellington, amikor mindenki oda jött.
-Hát.. A miénk - mondta, majd átölelte a vállam.
-Mármint a bandáé is? - kérdezte Riker. Egyre jobban mennek a nevek..
-Igen. Egyszóval a miénk - mondta újra.
-De jó már. Rydel, add már oda nekünk is, meg se simogathattunk még - mondta Rocky, majd kivette a kezéből a kutyát.
-Amúgy mi a neve? - kérdezte Rydel.
-Hát, még nincs - szólaltam meg mosolyogva. -Találhatnánk ki együtt. Vagy mi
-Ja, igaza van - mondta Ellington, majd azonnal kihalászta a zsebéből a telefonját. Végül mindenki így tett, kivéve én.
-Te nem keresel nevet? - kérdezte Riker.
-Lemerült a telóm - mondtam keservesen, mintha ez olyan nagy gond lett volna.
-Gyere - hívott oda magához Ross, és együtt kerestük.
Sok nevet olvastak fel.. Köztük: Amy, Bonnie, Jason (?(a kutya nőstény)), Wendy, Pinky.. Az utolsó név hallatán eszembe jutott egy különleges, és épp rá illő név.
-Pixie? -mondtam az ötletet, majd felnéztek a telefonból.
-Ez nincs is itt a nevek között. Mármint ahol nézzük - mondta Ross.
-Tudoom, csak eszembe jutott. Rossz? - kérdeztem.
-Igen? - kérdezte Ross.
-Mármint rossz név? Nem rád értem - nevettem el magam, mire mindenki nevetni kezdett.
-Szerintem jó. Illik rá. Pixie - nézett a kutyára Ellington, majd elmosolyodott. -Ez tényleg jó. Pixie, gyere ide - csalogatta magához, és furcsa módon a kutya odament a név hallatán.
-Beszarás, már hallgat is a nevére - röhögött Riker.
-Akkor Pixie - mondta Rydel, majd az ölébe vette.
-Egyébként.. Már csináltattam neki egy nyakörvet - mondta Ross.
-Te mindent elterveztél? - kérdeztem meglepődötten.
-Hát, ez így megy - mosolygott, majd elővette a nyakörvet, és Rydel kezébe adta, hogy tegye rá a nyakára. A nyakörvön egy rózsaszín jel volt, ami igazából a banda jele. Rydelnek is pont olyan nyaklánca van. Meg Rossnak. Meg Rikernek. Meg Ellingtonnak és Rockynak is. Igen, mindenkinek. Tök jó.☺ Lefényképeztük őt, majd felraktuk a netre.
Később Ross haza vitt, majd elaludtam.

Chapter Twelve.'

Sziasztok! Nagyon gyorsak vagytok, hamar meglett a 2 komment, amit kértem! :)) Ezúttal keményítsünk be, és legyen 3 komment. :DD Köszönöm szépen a megtekintéseket, pipákat, kommenteket! Fantasztikusak vagytok! ♥ Egyébként mostanában lehetséges, hogy elcsúszik valahány rész, mert ugye most van az év végi hajrá, ami azt jelenti, hogy ezerrel kellene javítanom egypár tantárgyból, és így kicsit nehezebb gépközelbe kerülni, de megoldható. :) Nem is húzom tovább.

Október 22. - Hétfő

Igazából nem is említettem, de még a bandától is kaptam pár kis ajándékot, aminek nagyon örültem. Ezen kívül még a bulin, amit szervezett nekem Kim, ott is rengeteg ajándékot kaptam. Annyira jó barátaim vannak! És persze szüleim, meg barátom.

A tegnapi napsütés után ma egy kicsit hűvösebb lett, és még az eső is esett.. Remek. De semmi sincs, ami elrontaná a kedvem a hétvége óta! Felvettem egy kicsit melegebb cuccot, kiegészítőkkel. Anya szokásosan elkészítette a reggelimet, majd a szokástól eltérően ő vitt el suliba. Felkaptam a bakancsomat, és a sapkámat, és már a kocsiban is ültem. 

*Suliban

Amikor már a suli kapujában álltam, egyszer csak elkezdett csöpögni az eső. Majd még jobban csöpögni. Míg végül szakadt az eső. Ez is remek. De nem, amint mondtam, nem rontja el semmi a kedvemet. Jó hétvégém volt, salalala.. Bambulásomból Kim ébresztett fel egy hatalmas öleléssel. Sok mindenki felköszöntött egy 'Boldog szülinapot, Caitlin'-nel. Komolyan, még olyanok is, akiket nem is ismerek! De honnan a fenéből tudják a nevemet? Tök mindegy. Az volt a furcsa, hogy még Chris és Abby is felköszöntött. Tényleg, el is feledkeztem, hogy már nem haragszom Abbyre.. Még el sem mondtam Kimnek.. 

-Mi van? - nézett rám furcsán, mikor elmondtam neki a "chates sztorit". -Te nem vagy normális! 

-Mi, miért? - néztem én is furcsán.

-Azt akarod, hogy megint átcsesszen? Vagy már nem elég az én barátságom? - kérdezte dühösen, és ott hagyott. Ez is remek. Mi jön még? Mikor virulok, tuti, hogy valaki, sőt száz százalék, hogy valaki, vagy VALAMI (kössz, eső) elcseszi. Annyira jó, komolyan.. Kim ez miatt mérges rám, pedig nem mondtam, hogy barátnők vagyunk, csak nem utálom.. Jaj, miért békültem ki Abbyvel?

Az órák teljesen unalmasan teltek, főleg, hogy nem sugdolóztunk Kimmel. Azt hiszem jogosan mérges rám.. Talán ideje lenne bocsánatot kérni.

-Kim, várj.. - szólítottam meg, de úgy tett, mintha nem is hallotta volna. Ilyen nincs! -Hallod! - kiáltottam, de még így sem nézett rám.. 

Vége az óráknak, végre mehetek haza.. Ross írt smst, hogy eljön értem, és várjak a suli előtt, amíg megjön. 

Hát így is tettem. Talán két percig álldogáltam, aztán egy erős kart éreztem a kezemen, így megfordultam.

-Mi az? - kérdeztem Christől.

-Semmi, csak.. - láttam rajta, hogy zavarban volt, mert a tarkóját piszkálta. -Szerettem volna még egyszer boldog szülinapot kívánni így utólag, és.. - mondta a befejezetlen mondatát, majd közelíteni kezdett. Irtóra megrémültem, mert még az kell, hogy megcsókoljon! Hát nem elég rossz a napom így is?

-Kérlek.. Nekem van barátom - toltam el magamtól, de újra közelített, mintha semmi sem történt volna..

-Ugyan.. Az a hülye kis popsztár? Tudom, hogy csak azt akartad, hogy féltékeny legyek.. Tessék, az vagyok - vigyorgott, majd tovább közeledett. Már a suli ajtajához simultam, annyira hátráltam, de nem érdekelte. Úgy éreztem itt nincs vissza út. De most mi a szart csináljak? Csak közeledett, és közeledett. Próbáltam eltolni magamtól, de sokkal erősebb volt. Megragadta az ajkamat, és megcsókolt. Még mindig toltam el, de én egy gyenge izé vagyok, tehetek én róla? Végül el tudtam fordítani a fejemet, és az eddigi behunyt szemeimet (hogy hamarabb túl legyek rajta), kinyitottam, és megláttam. Őt.

-Már egy pasi nem elég? - nevetett ki Ross gúnyosan. Megrázta a fejét, és elment.

-Baszki, te normális vagy? - fordultam Chris felé. -Te mindent elcseszel! - kiáltottam rá könnyeimmel küszködve, majd Ross után futottam. Sajnos sikertelenül, mert elhúzott az autójával. Kész, ennyi. Nem érdekelt, hogy ki van a suli előtt, vagy hogy ciki lenne tizenöt évesen sírni, de nem érdekelt. Úgy sírtam, mint még soha. Könnyeim folyamatosan csúsztak le arcomról. Leültem a lépcsőre, és megtöröltem a könnyeimet a pulcsim végével. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Én mindent elszúrok! 

Egy lágy kezet éreztem a vállamon, majd szorosan átölelt. Azt hittem Kim az, de nem ő volt. Abby. 

-Sajnálom - nézett rám szomorúan, és leült mellém. A legkevésbé számítottam rá. Talán tényleg megbánta amit tett? 

-Láttad az egészet? - kérdeztem halkan, már kissé lenyugodva.

-Láttam - mondta szintén halkan. Hangjában együtt érzést éreztem, bár lehet, hogy csak képzelődtem.. -Tudom, hogy mit érzel - mondta. Szóval tényleg együtt érez.. Ez fura.

-Tényleg? - kérdeztem meglepődve.

-Amikor összevesztünk, össze jöttem Chrisszel. Én tényleg szerettem őt. És volt egy erőszakos fiú, aki minden áron azt akarta, hogy együtt legyünk. Már nem bírtam, ezért megígérte nekem, hogy csak egy csók, utána békén hagy. Bele egyeztem. De Chris meglátta.. Onnantól leszart engem.. Lehet, hogy még az előtt is.. - mondta folyamatosan a földet nézve. Nem nézett rám, de láttam rajta, hogy majdnem sír.

-Figyelj.. Szerintem Chris miatt nem éri meg ez az egész. Ezt már te is jól tudod, hogy milyen bunkó. És ezzel nem akarlak megbántani vagy ilyesmi, nem tudom, hogy még szereted-e őt. De érte nem éri meg egy könnycsepp sem - mondtam és megsimítottam a hátát. Elmosolyodott, és a szemembe nézett.

-Szereted azt a fiút? - nézett a szemembe komolyan. Bólogattam. -Akkor menj. Magyarázd meg neki. Megérdemelsz már egy jó kapcsolatot - mondta mosolyogva. Átöleltem őt, és elmentem. Most nem volt kedvem autókázni, vagy ilyesmi, jó volt nekem a gyaloglás is. Nem érdekelt egyáltalán, hogy mennyire szakad az eső. Csak Abby szavai csengtek a fülemben. És elgondolkodtam. Tényleg jó barátnő volt, csak kár, hogy átcseszett. Most már mindegy. De soha nem gondoltam volna a veszekedés után, hogy ő fog megvigasztalni, és lelket önteni belém... A hajam teljesen szétázott attól függően, hogy volt sapkám. Mindenem tiszta víz volt, de nem érdekelt. Át váltottam gyorsabb tempóba, és már futottam. Tudtam, hogy nincs olyan közel a házuk, de csak futottam. Jelenleg egy célom volt. Hogy megbocsásson nekem Ő. Nélküle nem mosolyognék. Nem érezném jól magam. Nem lenne olyan, aki felvidít. Akinek megcsókolva azt mondhatnám; Szeretlek. Akivel együtt aludhatnék. Akivel minden egyes töltött perc csodálatos. Ezekre még egy legjobb barátnő sem képes. Felvidítana, de nem lenne olyan. Megölelhetne, de nem lenne olyan. Mosolyoghatnék, de nem lenne olyan. Csakis Vele lehet olyan. 

Gondolkodásomat a telefon csipogása zavarta meg, és az, hogy már a ház előtt állok.

Kislányom, hol vagy? Aggódunk érted - az üzenet feladója Anya.

Becsengettem. Majd később vissza írok anyuéknak. Kis idő múlva nyílt az ajtó. Azt hittem, hogy Ross fog kijönni, de nem ő volt, mégis örültem neki.
-Úristen! Gyere be gyorsan! - ijedt meg Rydel, és rögtön betessékelt. -Ebből úgy látom, megfázás lesz..
-Szerintem is - mosolyodtam egy kicsit el.
-Ülj le - paskolt a mellette lévő helyre. -Jaj, de hülye vagyok! Mindjárt hozok neked friss ruhákat! Várj itt - mondta kedvesen, én meg vártam. A telefonom folyamatosan pittyegett, hogy smsem érkezett, vagy hívnak. Nem sűrűn érdekelt.. Körül néztem jobban, mint a múltkor, mivel akkor nem volt elég időm.. És gondolkoztam. Elszúrtam. Remélem, hogy ilyen hülyeség miatt, amit nem is akartam, nem szakít velem.. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne akkor velem.
Rydel megérkezett a ruhákkal, és egy szobában átöltöztem. Közben csinált nekem forró csokit. Nagyon kedves volt velem, olyan volt, mintha a nővérem lenne.
-Mi történt? - kérdezte, miután megittam a forró italt.
-Azt hiszem, hogy elszúrtam.. Van egy fiú osztálytársam, Chris, akibe kicsit régebben szerelmes voltam, vagyis inkább tetszett. Bunkó és flegma. Sokszor megcsalt, sőt a legjobb barátnőmmel is. Elegem volt belőle, majd szakítottunk. Igazából először még nem is jártunk, hanem csak kavart velem. Utána sok bocsánat kérés után adtam neki egy új esélyt. Azt is hamar elszúrta, mert megint megcsalt. Nem annyira érdekelt már. Igazából, miután adtam neki az esélyt, akkor volt a sulibál, és akkor találkoztam Rossal. Azután szakítottunk, és Rossal kezdtem találkozgatni. Nem beszéltem azóta Chrisszel, és tegnap boldog szülinapot kívánt, majd suli után megint, és végül egyre közeledni kezdett hozzám. Próbáltam távolodni, már az ajtónál jártam, annyit hátráltam, és erőszakoskodni kezdett. Azt mondta, tudja, hogy azért járok Rossal, mert féltékennyé akarom tenni. És akkor...
-Bocs, hogy félbe szakítalak, de az igaz, amit mondott? - kérdezte kíváncsian.
-Nem, dehogy. Egyáltalán nem. Szóval egyszerűen nem tudtam mit csinálni, sokkal erősebb volt nálam, elfutni nem tudtam, mert nem engedett el, és ahogy mondtam, már az ajtónál nyomorogtam, és akkor megcsókolt. Nem tudtam mit csináljak, azt vártam mikor lesz már vége. És kit pillantok meg? Rosst. A csalódottságát. Szégyenemben elsüllyedtem volna - meséltem el szomorúan
-Értem.. Akkor te már nem szereted ezt a Christ, igaz?
-Nem, egyáltalán. Már a sulibálon is Ross tetszett, pedig nem is tudtam, hogy ki ő, meg ilyenek, és..
-Bocs még egyszer, hogy félbe szakítalak.. Egy kérdésem van. Szereted Rosst? - kérdezte. Az ajtó felé nézett, majd vissza rám.
-Mindennél jobban - mondtam gondolkodás nélkül, és én is az ajtóba néztem. Ross ácsorgott karba tett kézzel. Rám nézett, majd elmosolyodott. Kicsit meglepődtem. Hallott mindent?
-Igen, hallottam - mondta mosolyogva, majd beletúrt a hajába. Hogy gondolatolvasó-e? Valószínűleg.
-Rendben, akkor én nem is zavarok - mondta Rydel, majd felém mosolygott, Rossra pedig kacsintott egyet.
Oda mentem a még mindig az ajtónál ácsorgó szőkeséghez és szorosan megöleltem. Hajamat hátra tűzte, majd rám mosolygott. Egyik kezével a derekamat fogta, a másikkal pedig az arcomat. Magához húzott, arcomat megsimította, majd megcsókolt. Azt hiszem, hogy rendben vagyunk. Nem szeretném, ha veszekednénk. A legjobb, ha megbeszéljük. De ehhez az sem kellett, mert mindent hallott. Utálnám magam, ha ilyen miatt szakítanánk. És akkor tuti, hogy megpofoztam volna Christ. Én teljes mértékben megbízom benne, és remélem, hogy ő is bennem. És most, hogy bele gondolok, mit mondtam a kérdésre, mi szerint szeretem-e Rosst, tényleg igaz. Mindennél jobban. Bármit megtennék érte.
Elengedett, majd azt mondta, mindjárt jön. Most megint volt egy kis időm körül leskelődni. Megálltam egy kis szekrénynél, amin keretekben lévő képek voltak. Kiskori, és banda képek. A fotókon azonnal felismertem a kicsi Rosst. Kezembe vettem, és jobban áttanulmányoztam. Nagyon aranyos volt. Ahogy most is az.
Két kezet éreztem a derekam körül, ahogy átölel, és belepuszil a hajamba. Felé fordultam, és megcsókoltam.
-Szeretlek - súgtam a fülébe.
-Mindennél jobban - mosolygott, majd újra megcsókolt.
-Örökké.. - mondtam magamban. Talán ki mondtam volna, de szerintem még ez a szó korai. Bár az érzéseimnek nem az. De még nem. Így is furcsa volt kimondani azt, hogy szeretem, de szerintem tisztában volt vele. Nem tudom, hogy ő szeret-e annyira engem, mint én őt. Mi van? Én most hülye vagyok. Sokszor bebizonyította, hogy szeret. Erre a legjobb példa a szülinapom.
Nem akarom őt elveszíteni. Annyira jó vele lenni.. De közben félek, hogy egyszer talán elveszítem, és akkor mi lesz velem? Nem, nem akarok ilyenekre gondolni.
Elhatároztuk, hogy elmegyünk a közeli üzletbe, és veszünk valami kaját, hozzávalókat. Mivel még mindig esett az eső (mikor fog már elállni?), autóval mentünk. Siettünk, nehogy meglássanak a fotósok.
Vettünk pár cuccot, majd kiviharoztunk az üzletből. És mi fogadott? Rengeteg ember, fotósok. Mindössze öt percig tartott bevásárolni, de máris megtudták, hogy itt vagyunk. Fú..
-Menjünk - fogta meg a karomat.
-Ross, kérlek nyilatkozz nekünk egy kicsit az új barátnődről! - kiáltott hozzánk az egyik fotós. Rákulcsolta kezét az ujjaimra, majd elhúzott egészen a kocsiig.
-Nem értem, hogy ilyenek miért hiszik azt, hogy közük van ahhoz, hogy én ki vagy mi vagyok - mondtam már a kocsiban.
-Ez így megy. Csak hozzá kell szoknod. Mindenről akarnak tudni, és bármilyen információról van szó, ők kiderítik - mondta a szemembe nézve. -Jobbak, mint az FBI - nevette el magát, majd beindította a motort.
-H-hozzá kell szoknom? - ijedtem meg. Oké, tudtam, hogy rengeteg fotós meg rengeteg izé bizé szeretne tudni mindenről, de.. Muszáj megszoknom? Ilyet hogy a fenébe lehet megszokni?
-Hozzá - mondta nyersen, de kedvesen. -Persze, ha velem akarsz lenni - tette hozzá, mintha ez nem lett volna egyértelmű.
-Értem. Akkor.. Hozzá szokom. Majd. Egyszer - mondtam szaggatottan.
Mikor a házukhoz értünk, felhívtam anyuékat. Biztosítottam róla mindkettőjüket, hogy még élek, és jól vagyok. Azt mondták, estére legyek otthon.
Kipakoltunk a szatyorból mindent, amit vettünk, majd neki kezdtünk az ételnek. Spagettit készítettünk. Közben csupa hülyeségeket beszéltem, ahogy ő is. És.. Mindenem tiszta sajt (spagetti tetejére reszeltünk).
Azt hiszem elég jól megcsináltuk, finomra sikeredett. Közben megérkezett.. Öhm, azt hiszem, hogy Rocky? Egyébként nem mintha ugyanúgy néznének ki, csak egyszerűen mindegyiküknek a neve R betűvel kezdődik, ami kicsit zavaros. Rocky, Rydel, Riker. Az egyetlen, akinek más kezdőbetűje van, az Ell-..-ing-..-ton.Igen, Ellington.
Ő is velünk evett. Szerintem jól sikerült, nekem ízlett. És ahogy láttam, a fiúknak is.☺ A kaja után Ross haza dobott. Hogy mi várt rám, már rögtön az ajtóban? Káosz.
-Kislányom, merre voltál? Tudod, hogy mennyire aggódtunk érted? Mi történt? Milyen ruha van rajtad? Caitlin! Hahó, Caitlin, ne menj fel a szobádba! - kiabált rám apu, anyuval felváltva.
Felmentem. Majd holnap elmesélek nekik mindent, jelenleg fáradt vagyok. Ledőltem az ágyamba, és már aludtam is.

Október 23. - Kedd

Nagy nehezen, de felkeltem az ágyamból, és felöltöztem. Beálltam a tükör elé, és szörnyű látvány fogadott. Akkor jöttem csak rá az álmosság miatt, hogy rettenetesen fáj a torkom, a szemeim alatt karikák virítanak, a hajam tiszta kócos, az orrom tele van, amit ki kéne fújni.. Hát, valahogy rendbe teszem magam. Ma muszáj bemennem a suliba... Kell beszélnem Kimmel. Leslattyogtam a lépcsőn, miután valahogyan készen lettem.
-Azonnal beszéljük meg a tegna... Beteg vagy? Fáj valamid? Lázas vagy? - fogta meg anya rögtön a homlokom.
-Egy kicsit fáj a torkom, de nem vészes - mondtam, de elcsuklott a hangom.
-Nem, ma nem mész iskolába!
-De muszáj mennem! Kérlek!
-De ha rosszul leszel, azonnal hívj fel! - mondta, majd bement a szobájába.
-Jó - mondtam már magamnak, és kimentem az ajtón. Apa is kérdezősködni kezdett a betegségem iránt, és ő is marasztalt, de amint mondtam, ma muszáj bemennem.
*Suliban
-Kim, beszélhetnénk? - állítottam meg.
-Menj Abbyhez, ő úgyis olyan jó barátnőd - mondta bunkón.
-De nem érted? Nem a barátnőm, csak nem utálom! Nekem te vagy a legjobb barátnőm, és te is leszel, érted?
-Hát...

Szerintetek kibékülnek? Vajon Kim megbocsát Caitlinnek? Kommenteket gondolataitokról, tippjeitekről! :)

Chapter Eleven.'

Sziasztok! :) Most lenne egy kicsi kérésem.. Csak 2 komment után hozok új részt. Legalábbis a 12. részt. Csak 2 kommentet kérek, remélem nem lesz nagy gond. Nem húzom tovább: 

Elsétáltam Kim házáig. Egy kis zajt hallottam, majd mikor bekopogtam, elhalkultak. Benyitottam, és semmi. Sötét volt, nem volt felnyitva a villany. Felnyitottam a lámpát, és.. És.. Nagyon meglepődtem...

-MEGLEPETÉS! - kiáltották rengetegen a szobában. Csak ámultam, és gondolkoztam. Elfeledkeztem a szülinapomról.. Ami ma van. Úr isten! Hogy feledkezhettem meg a SZÜLINAPOMRÓL? Kim rögtön oda jött hozzám, és megölelt.

-Boldog szülinapot!

-Köszönöm! Nagyon! - súgtam a fülébe. Körül néztem, és megállapítottam, hogy az összes osztálytárs, néhány évfolyamtárs, pár sulin kívüli barát.. Szóval mindenki itt volt. Csak egy ember nem.. Semmi baj, gondoltam majd megjön, talán késik.. Sorban jöttek hozzám boldog születésnapot kívánni. Nagyon örültem ennek az egésznek, de az az egy ember irtóra hiányzott. Bekapcsolták a zenét, és elkezdtek táncolni. Néztem az ide-oda mozgó, vidám embereket.

-Gyere már! Ez a te bulid! - fogta meg a kezem Kim, és fel akart húzni a "tánc parkettre".

-Hol van? - fürkésztem az ajtót már sokadszorra, de nem, nem jött be.

-Ki? - nézett rám komolyan.

-Ross.. Még Chris is itt van, akivel nem is vagyok jóban. De .. Ő a barátom. Hol van?

-Caitlin - ült le mellém. -Nem szabadna elmondanom, de látom, hogy nagyon bepánikoltál, szóval elmondom. Nincs semmi baj. Azért nem jött el, mivel ő mást tervez neked - mosolygott, majd én is elmosolyodtam.

-Tényleg? Mikor?

-Ne, ezen ne is gondolkozz! Majd fog írni neked. Te most gyere, és olyan jól fogod magadat érezni, mint még soha! OKÉ? Halljam a lelkesedésedet! - állított fel, majd belökött a táncoló emberek közé, és ő is jött utánam.

-Akkor bulizzunk! - mondtam hangosan, majd elkezdtem táncolni.

Lábatlankodásom nem sokáig tartott, ugyanis nekem irtó könnyű kifulladni.

Már nagyon vártam, hogy írjon, de ettől függően irtó jól éreztem magam. Kaptam tortát is, rajta tizenöt gyertyával.

Estére már kicsit benyomott hangulat volt, mivel sokan részegen énekelték a Boldog születésnapot dalt. Nem sokan maradtak józanok, köztük vagyok én. Mikor már az emberek kezdtek elmenni, kaptam egy smst.

5 perc múlva ott vagyok érted.

xx Ross

Felálltam, és körül néztem. Megláttam Kimet, hogy épp felém tart. Sajnos ő nem volt józan.

-Kim, én megyek, jó? Mindjárt itt van Ross - mondtam, miközben felvettem a kabátomat. 

-Menjél csaak. Jó rosszalkodást - mondta kicsit hangosabban. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd kimentem az ajtón. Ross az autója mellett állt, és rögtön megindult, amikor felé mentem. Már szóra nyitottam a szám, de elcsitított és a szememre tett egy szem kötőt (?).

-Ez minek? - kérdeztem mosolyogva, miközben betett az anyós ülésre. Mivelhogy a szemem le volt takarva, nem láttam semmit, és ő sem szólt semmit.

-Megérkeztünk - mondta, és ajtót nyitott nekem. Kipattantam belőle, de sikeresen megütöttem a fejem.

-Auu - fogtam meg a fejem. De mikor levette rólam a szemkötőt, már nem is annyira fájt. -Hű. 

Egy elhagyatott hídon voltunk, ahonnan belátszott az egész város. Amikor ide jöttem, annyira örültem a sulinak, hogy csak oda, és a plázába jártam. Nem volt alkalmam, hogy megnézzem közelebbről is New Yorkot. És most az egész várost látom, egy hídon.
-Tetszik? - fordult felém mosolyogva.
-Hogyne tetszene? Ez gyönyörű! - néztem körül újra.
-Ez még nem minden - mondta, majd elő kapta a gitárját (ez hol volt eddig?), majd elkezdett énekelni.
Rájöttem, hogy nem csak helyes, aranyos, kedves, jószívű és romantikus, de még jól is énekel. Tökéletes. Nagyon tetszett a dal. Miután vége lett, elcsendesült. -Boldog szülinapot - nézett a szemembe pár perc után. Egyre csak közeledett, és közeledett. Karomat megsimította, amitől kirázott a hideg, a gyomromban lévő pillangók folyamatosan csapkodtak, mintha ki akarnának jönni. Megfogta a derekamat, szorosan magához húzott, majd lágyan megcsókolt. Soha nem éreztem ilyet. Olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, mintha ezer év után megcsókolt volna. -Szeretlek. Ugye tudod? - mondta halkan, miközben két kezével össze fogta a fejem, és a homlokához tapasztotta.
-Tudom - mondtam behunyva a szemem, és újra megcsókoltam. -Köszönöm - mosolyogtam.
Aki azt mondta, hogy egy sztárral nem lehet normális életet élni, annak nem volt igaza. Ha tudunk kettesben lenni, úgy, hogy se fotósok, se riporterek, akkor az már siker. És teljesen normális. De ha nem is lenne így, ugyanúgy szeretném őt, és ugyanúgy vele lennék.
Még sokáig beszélgettünk komolyabb dolgokon, majd hülyeségeken. És ha már hülyeség, akkor már a hülyéskedés sem maradhatott el. Mert miért ne? Meglöktem, vissza lökött, meglöktem, vissza lökött, nagyobbat löktem, borult egyet.
-Haha - nevettem, majd felhúztam.
-Ne éld bele úgy magad, csak hagytam magam. Egyébként te borultál volna - mondta büszkén nevetve. 

-Persze - néztem rá mosolyogva. Magához húzott, és újra megcsókolt.

Amikor hozzám ér, amikor megölel, amikor megcsókol, újra és újra belé szeretek. A gyomromban lévő izgő-mozgók csapkodnak mindenfelé. Jó érzés? De még mennyire! 

Sosem gondoltam volna, hogy éppen egy olyan fiút fogok szeretni, akit több ezer lány megkaphatna, és én vagyok az-az egy, aki megkapta őt. Elképzelni sem lehet. Még én sem hiszem el, pedig éppen átölel, és karjaiban tart. Elképzelhetetlen.

-Min gondolkozol? - nézett rám mosolyogva, majd az egyik hajtincsemet kezdte piszkálni.

-Semmi, csak.. Hogy hogy én? - néztem rá komolyan, majd sóhajtott egyet.

-Egyszerű. Amikor megláttalak, már akkor tudtam, hogy én megfoglak szerezni téged, bármi áron. Téged szúrtalak ki a nagy tömegből, emlékszel? Gyönyörű voltál, most is az vagy. Mindig az vagy. Az első találkozásnál kételkedtem benne, hogy esetleg tetszek neked. A másodiknál éppen ezért mondtam azt, hogy buli van, mert féltem, hogy ha csak kettesben leszünk nálam, talán megrémülsz, és nem jössz el. Cai - mondta, majd elröhögtem magam ezen a beceneven. -Cai-Cai - mondta nevetve. -Te más vagy, mint a többi lány. Egészen más - komolyodott el, és adott egy puszit az arcomra. Egy vízcseppet éreztem karomon, ezért felnéztem az égre. Elkezdett esni az eső, vagyis először csak csöpögni, majd egyre ráeredt. Kezeit rákulcsolta enyémre, majd futni kezdtünk egészen a kocsijáig.

-Átjössz? - mondta az utat nézve.

-Mi? - néztem rá furcsán, majd pár másodpercre elkaptam tekintetét.

-Hozzám - mondta, mintha már megszokott lenne.

-Ööö...

-Ne gondolj rosszra - szakított félbe mosolyogva.

-Hát, átmehetek - mondtam mosolyra húzva a számat. Dobtam egy üzenetet anyuéknak, majd rögtön csörgött a telefonom.

Én: Igen?

Anya: Mi az, hogy Rossnál alszol?

Én: Csak nála alszom, ennyi.

Anya: Még fel sem köszöntöttünk téged. Tartanunk kellett a szánkat, mert ha felköszöntünk, talán rá jöttél volna a meglepetésre, ami miatt "furák" voltak a többiek. Tudod. És megbízom benned, nehogy azt hidd, hogy az a bajom.

Én: Jó, akkor egy órára bemegyünk.

Anya: Rendben, szia! - rakta le a telefont.

-Lehetne, hogy először haza megyünk? Anyuék még fel akarnak köszönteni.

-Persze - mondta, majd tért egyet, és pár perc múlva már otthon is voltunk.

Felköszöntöttek, majd anyu azt mondta, hogy várjak egy percet, mindjárt jön. Nem sejtettem, hogy mit akar, úgyhogy csak leültem a fotelbe és vártam. Egy perc múlva tényleg megjött, egy becsomagolt dobozzal a kezében. Felálltam, és mind a ketten boldog szülinapot kívántak nekem. Anya átadta a dobozt, én pedig letéptem róla a csomagolást, amilyen gyorsan csak tudtam, és megláttam az ajándékomat.

-Köszönöm - öleltem meg először anyut, majd aput. -Nem kellett volna - hálálkodtam.

-Nem csak a mi érdemünk - mondta apa, majd ránézett Rossra, és bólintott egyet, ő meg mosolygott.

-Te? - mosolyodtam el (nem mintha eddig nem virultam volna), majd szorosan megöleltem őt is.

Leültem a kanapéra, és bontogatni kezdtem a dobozt. Megláttam a benne lévő gyönyörűséget, ami mostantól az enyém. Kivettem belőle, és megöleltem (jólvan na, egyszer én is örülhetek egy telefonnak).

-Mondd, te mit csinálsz? - nézett rám Ross furcsán.

-Semmit, csak örülök - mondtam nevetve. Át tettem a kártyámat, és beindítottam. Nem volt annyira nehéz kezelni, mert nekem 4-esem volt, de azért Ross segített benne. Közben felmentem a szobámba átöltözni, meg pár ruhát elpakolni. Mikor lejöttem, anyuék már majdnem elaludva ültek a kanapén, ezért elköszöntünk, és mentünk is.

-Mondtam már, hogy köszönöm? - néztem rá mosolyogva, mikor már a kocsiban ültünk a házuk előtt.

-Talán csak ezerszer - mondta, és nyomott egy puszit az arcomra. -Na gyere.

Bementünk a házba, és mivel már jártam itt, letettem a táskámat, és leültem a kanapéra.

-A többiek?

-Igazából nem nagyon szoktak otthon lenni, általában csak én vagyok itt, vagy üres a ház. Holnap jönnek.

Bólintottam egyet, majd egy ásítás jött ki belőlem.

-Álmos vagy? - mosolyodott el.

-Neem, vagyis.. Hát, elég kimerítő volt ez a nap.

-Menj, zuhanyozz le - mondta, majd hálásan néztem rá, és már mentem is fürödni. Jó volt érezni a forró vizet a bőrömön.. Megtörölköztem, utána felöltöztem a pizsamámba, ami egy hosszított rövid ujjú pólóból, és egy rövid nadrágból állt. Ross elé álltam, és vártam, hogy megmutassa, hogy hol alszom. Jól megnézett, majd bevezetett egy szobába. Szép szoba, mondhatom.  Miután kiment, behúzódtam a szélére, és betakaróztam. Legalább tíz percig nyitva volt a szemem, és a takarót szagolgattam (félre értés ne essék, nem vagyok morbid). Olyan jó illatú volt. Ross illatú. Mire rájöttem, hogy igazából ez az ő szobája, éppen ő jött be. Megfordultam, és furcsán néztem rá. Lefeküdt mellém, és engem nézett.

-Egy ágyban fogunk aludni? - szólaltam meg egy kis idő után.

-Mit hittél? - mosolyodott el, majd közelebb jött hozzám.

-Nem tudom.. De ugye tudod, hogy én még nem vagyok készen rá.. - ültem fel, majd ránéztem.

-Cai - mondta, majd elnevette magát. -Én várok rád. Ezt tudnod kell. Most pedig aludj - nézett rám mosolyogva. Hanyatt feküdtem a plafont nézve, majd gondoltam egyet és hozzá bújtam. Mármint Rosshoz, nem a falhoz. Az nehezebb lenne. Mikor hozzá bújtam, elmosolyodott, és átkarolt. Lecsukta szemeit. Szőke haja össze-vissza állt, pár tincsekkel a szemébe lógva. Egy kis idő után elaludt, én meg tovább néztem őt. Olyan édesen alszik. Na jó, jobb lesz nekem is aludnom. Lecsuktam a szemeim, és elaludtam. Ez a legjobb születésnapom..

Október 21. - Vasárnap

Talán egy kicsit többet aludtam, mint kellett volna, de nem tehetek róla. Szörnyen jó érzés mellette aludni, szuszogását hallani. És mégjobb lett volna mellette ébredni, de nem volt ott. Felültem az ágyon, és körül néztem. Sehol senki. Éppen másztam volna ki, amikor betoppant.

-Felkeltél, álomszuszék? - nézett rám kedvesen, amitől elmosolyodtam.

-Fel, fel.. Hol voltál?

-Vettem reggelit, meg bele botlottam pár rajongóba. Jól aludtál? - ült le mellém és egy gyors csókot nyomott a számra. Vissza csókoltam, majd a szemébe néztem.

-Jól aludtam. Csak akkor volt rossz, amikor felébredtem, és nem voltál mellettem - mondtam szomorúan. Újra megcsókolt, majd lefektetett az ágyra, és ott csókolgatott tovább. Elkezdte a nyakamat puszilgatni. Két kezemmel megfogtam az arcát, felém fordítottam, és a szemébe néztem. Felemeltem egy kicsit a fejem, hogy elérjem csókját. Ezzel megértette, hogy maradjunk csak ennél. Heves csókcsatába kezdtünk, de megállított minket valami. Egy kopogás.

-Gyere be - mondta, majd felállt, én meg felvettem a köntösömet. Azt hiszem az egyik bandatag állt ott.

-Bocsi, zavarok? - nézett ránk a szintén szőke hajú srác.

-Nem - szólt Ross.

-Szia, én Caitlin vagyok, Ross... barátnője - mutatkoztam be kedvesen.

-Ó, szóval te vagy az a lány! Én Riker vagyok, nagyon örülök - mosolygott. -Gyertek, már itt vannak a többiek is.

Kimentünk a nappaliba, ahol még két fiú, és egy lány fogadott. Mindenkinek bemutatkoztam, sőt még ölelést is kaptam.

-Elnézést, felöltözöm, utána vissza jövök - mondtam mosolyogva, és mentem is öltözni. Felkaptam egy laza összeállítást, és vissza mentem. Talán egyszer majd fel tudom ismerni őket, hogy melyik ki neve. Riker, Rydel, Rocky, Ellington, és persze Ross. Aha, nehéz lesz. Leültem a lány mellé, akinek valószínűleg Rydel a neve, ha jól emlékszem, meg amúgy is lány név, szóval csak az lehet.

-Mióta tart a románc? - nézett rám kedvesen, én meg elmosolyodtam.

-Pár hete.. - mondtam.

-Elmeséled nekem? Mert Ross nem képes rá - mondta, majd elnevettem magam. Elmeséltem neki, közben bólogatott, mosolygott, vagy csillogott a szeme. Rengeteget beszélgettünk, nem csak vele, hanem a többiekkel is. Nagyon viccesek. Úgy éreztem magam, mintha már otthon lennék. Na ez furcsa. Mindegy, de nagyon jó volt. 

Chapter Ten.'

Sziasztok! Ebben a részben szerettem volna vegyesen írni, tehát mindenről. Még több izgalmakban lehet részetek. Köszönöm szépen nektek, hogy már a 10. (!!) résznél vagyunk, és bár nem annyi, amennyit szerettem volna, de elégedett vagyok a kommentekkel, feliratkozókkal, és úgy érzem, megbizonyosodtam arról, hogy érdekelnek titeket a részek. Talán nem egy népszerű blog, de számomra nem kell, hogy népszerű, ismert legyen, csak hogy legyenek olvasóim, akik szeretik olvasni azt, amit én írok. Mindig próbálok izgalmasabb, eseménydúsabb részeket írni, amik több olvasókat hoznak, de ez nem csak így megy. Arra szeretnélek kérni titeket, hogy most az egyszer /nem muszáj/, aki tud, az segíthetne nekem. Írtam, hogy meg vagyok elégedve a számokkal, de mégis jobbak az újabb és újabb olvasók. Ezért is, hogyha gondoljátok, akkor osztjátok meg esetleg a blogot, vagy küldjétek el a linkjét az egyik barátotoknak, hogy tovább is haladjunk. Nagyon megköszönném. ☺ Nem is húzom tovább a szót, jöjjön a 10. rész!

Október 14. - Kedd

Egy szép napra keltem. Mármint nem úgy, hogy jósnő vagyok, és "aha, ma jó napom lesz", hanem szépen sütött a nap, ami átjárta a szobámat.  Bár ez nem tartott sokáig, ugyanis mikor ki értem a levegőre, már beborult. Hát persze, nem is számítottam jó időre. Apu kitett a sulinál. Kim rögtön megrohamozott kérdéseivel, mivel tegnap már nem voltam neten. Ahogy a szüleimnél is szokás, legjobb barátnőmmel is meg kell osztanom "élményeimet". Már csak az a gond, hogy a fél iskola tud róla, hogy Rossal járunk, ezért mindenki kidülledt szemekkel néz rám, és egy "chh, ilyennel jár?" pillantásokat tesznek felém. Mintha érdekelne.. A negatív gondolatok, vélemények sosem érdekeltek. Kapok néhány pozitív pillantást is, néha még beszélgetni is kezdenek velem. Még az kell, hogy belőlem is híresség legyen.. Felfedeznék bennem a sztárt. Mármint nem az énekest,táncost, vagy a színésznőt.. A hülyét.  Na jó, eltértem a lényegtől.

Bementünk az osztályba. Zűrzavar, ordibálás, különböző hangok a telefonokból, és fülledt levegő. Még ha az ablakot, csak az egyik ablakot kinyitnák, máris jobb levegőnk lenne. Kinyitottam egyet, majd le ültem a helyemre. Azt éreztem, hogy valaki figyel. Elhessegettem ezt az érzést, bár nem igazán sikerült, majd bele éltem magam a zenébe, ami a fülhallgatómból jött ki. Kim mellettem magyarázott valami srácról, akit meglátott, és azonnal "beleszeretett". Erre a mondatra feleszméltem, és megszólaltam.

-Neked nem Joe tetszik? - néztem rá, majd lesütött szemmel nézett rám.

-Öhm.. Az úgy volt.. - kezdte.

-Kim! Te elhallgatsz előlem valamit!

-Ne most.. Majd suli után megbeszéljük.. -mondta, majd lehajtotta a fejét. Mi történhetett? Ráadásul bármi is történt, miért nem mondta el? -És.. mi van Roseval, meg a barátnőjével? - néztem az említett személyekre. Úgy emlékszem, hogy Kim csupa rossz szavakkal látta el testvérét, közben elég csendesek, és igazából nem láttam tőlük semmilyen rosszalkodást.

-Semmi, úgy látszik, megnyugodtak.. Nem tudom mi ütött beléjük, még bulizni sem járnak.

-Talán elfogyott abból a cipődarabból, amit kinéztek maguknak, és most súlyos depresszióba estek. Nem lehet tudni - sóhajtottam visszafojtott nevetéssel.

-Lehetséges - mondta, viszont ő hangosan elkezdett röhögni, és mindenki ránk szegezte a szemét, egy ilyen "ez normális?" arckifejezéssel. -Már nevetni sem szabad? - mérgelődött nevetve. Lehet, hogy valakinek "jófej" osztálytársaik vannak, de ez az osztály kifejezetten bunkó. Hangosan nem lehet nevetni, miért is lehetne, bármilyen vicc van, inkább fojtsd magadba a röhögésedet, mert ha nem, úgy néznek rád, mint egy fogyatékosra.. A lányok csapnivaló viháncolásai, vagy éppen a fontos dolgok kibeszélése, mint például: haj, köröm vagy éppen ruhák "divatimádók, tartsunk össze". A fiúk hangos ordibálásai, a telefonon lévő videók, filmek megnézése, amit feltétlenül kell mindenkinek hallania, ezért max hangerőn van, vagy éppen lányok folyamatos kihasználása, átverése. "bunkók, tartsunk össze".

Azt furcsállom, hogy Abby mostanában rendkívül kedves, és keresi a társaságot. Néha inkább Rose vagy Hope felé mered, gondolván, ha nézi őket, talán befogadják. Erős a gyanúm, hogy ez nem éppen így megy.

Chris nem akar kerülni, inkább belém botlik "véletlenül", majd állandóan bámul.

Amikor Rossal vagyok, elfeledem mindazt, ami a suliban történt. A mosolyával meg tudna bénítani, aranyossága határtalan. Amikor rám néz, a hasamban lévő pillangók felébrednek, és csapkodva mozognak a hasamban, ami mosolygásra késztet. Hé, mióta vagyok én ennyire művelt? 

Az osztályban az egyedüli "viszonylag" normális, az Kim. Csak azért mondtam, a viszonylagot, mivel tényleg normális, de ha hülyéskedésről van szó, ő benne van, és ha benne van, ott káosz van. Őrült lány. Ha nem lenne nekem, talán depresszióba fordultam volna Abby "átverése" után, és még az is lehetséges, hogy iskolát váltottam volna. Viszont, ha iskolát váltok, akkor nem látom meg Rosst a sulibálon, és akkor most nem lennék ennyire boldog. Az egész életemben négy fontos ember létezik, a többi mind.. mind senki, ha lehet így fogalmazni. Ez a négy ember anya, apa, Kim és Ross. Nekik köszönhetem, hogy boldog vagyok.

Az órák csak-csak elmentek. Gyorsabban, mint tegnap, az biztos. Mikor kicsengettek az utolsó óráról, elrakodtam a táskámba, felvettem a kabátomat, cipőmet, és indultam volna haza, de eszembe jutott, hogy kell beszélnem Kimmel.

-Eljössz? - kérdeztem.

-M-ma? - kérdezte félénken. Ez gyanús.

-Igen.

-Ne haragudj, de nem tudok ma elmenni.. Öm.. Tanulnom kell. - mondta. Haha, láttam rajta, hogy improvizált! Valamit elhallgat előlem!

-Kim, úgy érzem magam, mintha idegenek lennénk. Kérlek, mondd már el, hogy mi történik!

-S-semmi, mi történne? Csak.. Öööö... - nem vártam meg, míg gondolkozik azon, hogy mi is lehet a baja, mert tudtam, hogy ez is csak improvizálás lett volna.

-Kérlek!

-Ne haragudj - mondta, majd elviharzott. Annyira fájt, amit csinált, hogy majdnem elsírtam magam. A szemem bekönnyezett, de vissza tartottam, és haza mentem. Az úton folyamatosan azon kattogtam, hogy mi lehet a baj, miért ilyen velem.. Úgy érzem, hogy nem bántottam meg őt, mivel tettem volna? Nem is hanyagolom Ross miatt, ugyanannyit vagyok vele is.. Akkor tényleg nem értem..

Úgy döntöttem, hogy nem fogok egy ilyen dolog miatt sopánkodni, inkább vidáman anyuék körül forogtam. Vagy próbáltam..

-Kicsim, van valami baj? - kérdezte anyu, amikor már ötödszörre mentem oda hozzá, utána vissza ültem a helyemre. Először tanácsot szerettem volna kérni, aztán meggondoltam magam. Utána el akartam mondani, de vissza ültem. Aztán megi... Inkább elmondom.

-Igazából van - vallottam be. -Ma különösen furcsa volt velem Kim, talán rejteget valamit, vagy nem tudom..

-Öm.. Hát, tudod.. Ööö...

-Majd elmondja - segítette ki apu, majd anyu hálásan biccentett felé egyet.

-De én nem értem! Amikor elhívtam hozzánk beszélgetni, akkor azt mondta, hogy sokat kell tanulnia! Pedig holnapra szinte nincs semmi! Vagyis van, de hamar meg lehet tanulni, és Kim nem az a tanulós típus, szóval nem értem. Lehetne, hogy figyelnétek rám egy kicsit? - mondtam felháborodva, mert úgy láttam, a falnak beszélek. Majd össze haverkodom vele, és akkor a szüleim helyett tőle kérek tanácsot. Frappáns ötlet.. Remélem, egyszer meg is szólal.

Ahogy elnéztem, még mindig nem figyeltek rám, csak össze néztek, majd ugyanazt csinálták, amit az előbb. Inkább felmentem a szobámba, és úgy döntöttem örökbe fogadom a falat szüleimként.

Megtanultam alaposan mindent, amit kellett. De ezután még iszonyatosan unatkoztam, úgy hogy felmentem netre. Még itt sem volt semmi érdekes. Friss hírek, idióta képek, idióta kiírásokkal, új profilkép, like ezt, like azt. A chat tömve volt, bár senki nem írt rám. Kim még Skypeon is fent volt, de nem volt hajlandó rám írni, ezért inkább kiléptem. Hosszú fetrengés után az ágyamban, végre megcsörrent a telefonom. Titkon remélve azt hittem, hogy Kim hív, és bocsánatot kér, vagy azt kéri, hogy beszéljük meg. De még ez a név is életmentő volt bármilyen pillanatban.

Én: -Szia!

Ross: Szia, zavarlak?

É: -Te sosem zavarsz - mondtam mosolyogva, majd elkezdtünk beszélgetni. És beszélgettünk-beszélgettünk, amíg anyu le nem hívott vacsizni. Egyébként Ross azt mondta, hogy vasárnap szeretne elvinni az úgymond családjához (R5) bemutatni engem. Nagyon örültem neki. 

-Kislányom, mitől vagy ilyen vidám? - kérdezte apu a sablon kérdést.

-Vasárnap Ross bemutat a családjának - mondtam vidáman, de azt hiszem rosszul fogalmaztam.

-A családjának? Mármint a szüleinek, a ...

-Nem, nem a szüleinek. A bandájának, csak úgy nevezi őket, hogy család - mosolyodtam el apu szavába vágva.

-Ó! Milyen aranyos! - mondta anya. -Majd ide is elhívhatnád vacsorára. Szívesen látjuk - mosolygott anya, majd adott egy ölelést, és felmentem a szobámba.

Október 19. - Péntek

Ma teljesen megörültem annak, hogy végre péntek van. A napokban sok házit, tanulnivalót adtak fel, alig győztem tanulni. Azt hiszem elkiabáltam kedden ezt a 'nem értem, miért tanulna ennyit, hiszen nincs is sok'.. Haha. Igazából minden nap beszéltünk és smseztünk telefonon Rossal. Kim nem igazán foglalkozik velem, csak néha beszélgetünk, de úgy látszik, hogy elfoglalt. Csak tudnám, mitől.

*Suli épülete előtt

-Kim, elmondhatnád végre, hogy mi a bajod.. - néztem rá, viszont ő rám se hederített, csak a telefonját nyomkodta, és nem is figyelt.

-Kedvenc állat? Hm.. Talán a delfin. - mondta.. Még hogyha a kedvenc állatát is kérdeztem volna. Hát, majdnem talált.

-Figyelj már egy kicsit! - mondtam, majd 5 másodpercre rám nézett, majd vissza a telefonjára.

-Izé, most dolgom van, de holnap majd gyere át hozzánk.. este.. ruhában. - és ezzel elvonult telefonálni.

Persze, minden álmom ruha nélkül menni valahova. Még szép, hogy ruhában leszek! Ahj, ez komolyan nem figyel. Mindegy, legalább holnap talán meg tudjuk beszélni, ha végre figyel is rám..

Egyedül bementem az osztályba, majd egy paradicsom csattant a hajamban.

-Ez ki volt? - üvöltöttem, majd észre vettem, hogy mindenkin van valami étel.. Gondolom kajacsata. Amibe nincs kedvem beszállni. Mintha nem is valamelyik lett volna közülük, elkezdtek fütyülve sétálni. Mhm.

Kivettem a hajamból a paradicsomot, majd a helyemre ültem. Csak imádkozni tudtam, hogy ne dobjanak meg még egyszer. Hátra néztem, és éppen akkor landolt volna egy pástétomos, vagy mittudomén milyen kenyér a hajamon, ha le nem bukok. Felálltam és körül néztem. Kivettem a táskámból a kajám, ami mellesleg sajtos kenyér, rajta paradicsommal. Tulajdonképpen már úgy is unom ezt a kombót, úgyhogy neki dobtam Zacknek az egyik paradicsomot. Vissza dobott egy paprikát. Majd megdobtam Davet, aki szintén vissza dobott. És így ment sokáig, míg be nem jött az oszifő.

-Mi van itt? - nézett körbe lesütött szemmel.

-Kajacsata! Beszáll, osztályfőnök úr? - kérdezte a tanárt Thom, majd mindenki szakadt a röhögéstől.

-Eszem ágában sincs! Ki kezdte? - nézett ránk szúrós tekintettel. Mindenki elcsendesült, leült a helyére, és úgy tettek, mintha angyalkák lettek volna. Remek. Akkor bevállalom..

-Én voltam, tanár úr! - álltam fel, majd körül néztem. Mindenki tátott szájjal nézett. Hah, ezt nem várták tőlem. 

-Én voltam! - állt fel Abby is, valszeg engem védve..

-Én voltam! - állt fel Chris is. Jó, remek. Magamra vállalom, erre fő mindenki hősnek érzi magát? Mindenki sorban felállt. Hah. Összetartó kis "család".

-Még egy ilyen, és bajok lesznek!

Wow, ezzel most megrémített. Nem vagyok az a vagány csajszi, aki nem fél semmitől, vagy a csendes csajszi, aki mindenkitől fél. Én inkább a közepes vagyok, és ez nem rémített meg.

*Otthon

Taláán már lehet mondani az osztályra, hogy kezdünk össze szokni, és összetartó lenni, de ez még nem volt semmi.. Talán egyszer felnőnek, és nem kell az egész osztálynak magára vállalnia. Nem mintha nem volt valami 'hősies' tőlük, hogy nem csak én álltam fel. 

Alig vártam, hogy haza érjek, és alaposan le mossam magamról a kajamaradékokat. A zuhany alá álltam, és élveztem, ahogy a forró víz lemossa a hajamból a mocskot. A ruháimat bedobtam a mosógépbe. Kiszálltam a fülkéből, és felvettem egy otthoni cuccot. A szobámban leültem a székemre, és gondolkoztam. Igazából egy hülyeségen, mert arra gondoltam, mi van, ha most megtanulok, és aztán már nem kell, és pihenhetek a többi napon. Úgy döntöttem, úgyis most unatkozom, a hétvégére meg van programom, úgyhogy megtanultam. Nem tartott sokáig, mindössze két órába telt, míg leírtam a lenyókat, és megtanultam. Felnyitottam a laptopomat, és rögtön rámentem a Facebookra. Az idővonalak tele voltak ezekkel a kajacsatás képekkel, amin én is rajta vagyok. Jó sok like jött rájuk, úgy látszik, a tömeg szereti a hülyeséget. Én általában nem posztolok semmit, se képet, csak a profilom van kint, meg egy-két fénykép rólam, és Kimről. Egyszer csak bevillant egy chat ablak.

Abby Morgan: Szia.

Caitlin Smith: Hello

Abby Morgan: Öhm

Abby Morgan: Tudod..

Abby Morgan: Én..

Caitlin Smith: Izé, lehetne egyben?

Abby Morgan: Én sajnálom!

Caitlin Smith: Haha! Jót röhögtem. Mit sajnálsz?

Abby Morgan: Az egészet! Mert.. Nem tudom.. 

Caitlin Smith: xD Ok.. Bocsánatot kérsz, de nem tudod, hogy miért..

Abby Morgan: Aha. Nem lehetnénk újra.. barátnők?

Caitlin Smith: ...Nem?

Abby Morgan: Mit kéne tennem?..

Caitlin Smith: Szánalmas vagy. Azt te vágod, hogy átcsesztél? Nyugodtan megemlíthetted volna, hogy te is szereted Christ. Nem haragudtam volna rád.. Még ez miatt sem haragudtam volna, ha nem ribancozol le. Még az sem érdekel, hogy Chrisszel voltál. A legjobban az fájt, hogy lemondtál. Pedig állítólag én voltam a legjobb barátnőd.

Abby Morgan: Tudom, tudom, de már megbántam. És szeretnék jóban lenni veled, még ha nem is barátok lennénk, csak.. Csak ne utálj.

Caitlin Smith: Nem utállak.. Senkit nem utálok, csak fájt. Már amúgy sem tudnék úgy tekinteni rád, mint legjobb barátnő. 

Abby Morgan: Béke? ☺

Caitlin Smith: Jó... Béke. 

Na ezt megvitattuk. Igazából szerintem sem volt úgy jó, hogy kerültük egymást, szóba sem álltunk. Úgy jobb, ha csak simán.. nem utálom, és ennyi. Nekem már úgy is mindegy, Kim a legjobb barátnőm, és rá számíthatok. Vagyis nem tudom, hogy most számíthatok-e rá.. Tök mindegy. Gondolataimat a telefon csörgése zavarta meg. Óóó, említettem már, hogy az aki most hív, sosem zavar?

Én: Sziaa.

Ross: Szia. Hogy vagy?

É: Most már jól, és te?

Ross: Nagyon jól. Hé, te tervezel valamit holnapra?

É: Hát, Kim meghívott magához, de mostanában elég elfoglalt, és szinte nem is foglalkozik velem, és nem figyel rám. Talán valamit titkol. Te mindig tudsz valamit, nem tudod miről van szó?

R: Öm, nem, dehoogy. Én nem is beszélek vele. Csak veled beszélek. Tudood.. Te vagy a barátnőm.

Figyelj, menj nyugodtan el hozzá, nem gond, ha egyszer szombaton nem találkozunk. Vasárnap megyek érted fél négyre, oké?

É: Oooké.

R: Most leteszem, csak ennyit akartam. Szia, szeretlek.

É: Szeretlek.

Hah! Ezek terveznek valamit! És ez irtó fura volt. Én vagyok a barátnője. Tudoom. Csak velem beszél. Ő nem beszél vele. Öm, nem, dehoogy tudja miről van szóó. Öm, dehoogy, tudoom. A betűismétlés nekem gyanús. Ahogy az 'öm' is. Áh, mindegy. Talán csak beképzelem.

Gondolataim után lementem vacsizni. Majd miután megettem, feljöttem a szobámba és behuppantam az ágyba, majd el is fogott az álom.

Október 20. - Szombat

Nekem van a világ legjobb barátnője, és barátja! Kezdem az elejéről, csak hogy izgalmas legyen, nem vágok bele rögtön a végébe.

Amikor felkeltem, lementem a konyhába reggelizni. Miközben ettem, a szüleim folyamatosan engem néztek.

-Van valami a fejemen? - töröltem meg az arcomat.

-Semmii - mondták egyszerre mosolyogva. Ez gyanús. Túl gyanús. A szokásosnál is gyanúsabb! Felmentem a szobámba, hogy terveket forraljak ki, hátha valami rosszra készülnek. A tervforralás nem ment, inkább felöltöztem, és felnyitottam a tévét. Nem volt semmi jó műsor, ezért lecsuktam, és úgy gondoltam, hogy elmegyek egy kicsit sétálni. Elmentem a közeli parkba, és a telefonommal elkezdtem játszani. Utána nézelődtem, felálltam, sétáltam, leültem, nézelődtem. És így legalább elment az idő, és haza mentem átöltözni, utána Kimékhez.

Nem tudtam, hogy Kim úgy értette-e ezt a 'vegyél fel ruhát', az vajon vegyek fel ruhát, vagy vegyek fel ruhát? Úgy értem, a ruha kétértelmű. Ugyanis lehet egy felső, vagy egy nadrág, vagy nem tudom, vagy lehet egyberuha. Úgyhogy inkább maradtam az átlagos felső, gatyával, mert hát, miért kéne kiöltöznöm azért, mert elmegyek hozzá? Elsétáltam Kim házáig. Egy kis zajt hallottam, majd mikor bekopogtam, elhalkultak. Benyitottam, és semmi. Sötét volt, nem volt felnyitva a villany. Felnyitottam a lámpát, és.. és.. Nagyon meglepődtem...