Chapter Fourteen.'

Október 30. - Kedd

Majdnem egy hét telt el, a kutyás beszámolóm óta. Azóta sok-sok új dolog történt, ahogy szokott, viszont nem volt időm írni.

Csütörtökön például rengeteget kellett tanulnom, mert dolgozatot írtunk pénteken, amire azért is kellett ennyit tanulnom, mert; elég sok idő kell ahhoz, hogy valami, ami nem annyira érdekel, befúródjon, vagy valahogyan ott maradjon a fejemben, ami megnehezíti, és megtöbbszörözi az időt, a másik pedig az, hogy nehéz volt a tananyag. Vagyis lehetséges, hogy azért volt nehéz, mert sok idő kellett, hogy megtanuljam, mert nem érdekes? Ja, az lehet. Szóval csütörtökön a dolgozatra tanultam, pénteken sikeresen megírtam négyesre, ami elég jó hír, mert mostanában zsúfolt napjaimmal kissé rontottam a jegyeimen. A szombat délelőttöt a szüleimmel, míg a délutánt Rossal töltöttem, este pedig átjött hozzánk, és anyuék megengedték, hogy nálunk aludjon. Na, és ez volt a kihívás! Mielőtt ide jöttünk, könyörögtem anyuéknak, hogy legyen kettes ágyam. Azért is, mert ahol laktunk, ott sem volt olyanom, és mikor átjöttek hozzám a barátnőim aludni, tisztelettudóan kölcsönöztem az ágyamat a vendégnek, én pedig a padlón aludtam, ami valljuk be, egyáltalán nem kényelmes. De a szüleim ragaszkodtak az egyes ágyhoz, amibe pont, hogy csak én férek be, ezáltal megint jöhetett a padló. Mikor közöltem Rossal, hogy kedves leszek, és erre az éjszakára "odaajándékozom" az ágyamat, megrázta a fejét.

-Dehogy fogsz a padlón aludni - nevette el magát, majd megölelt.

-De hát akkor hogy legyen? - kérdeztem kétségbeesetten, majd Ross az ágyamra pillantott, és elmosolyodott. -Mi az?

-Tudod, három lehetőség van az itt alvásra

-És mégpedig?

-Vagy te alszol a padlón, vagy én alszok, vagy valahogy összekuporodunk az ágyban ketten - mondta, majd huncutul rám nézett. Csípőre tettem a kezemet, majd kikerekedett szemekkel néztem rá.

-Összekuporodunk? Azt meg hogy?

-Hát, átölellek vagy ilyesmi. Máshogy nem férünk el, és szerintem egyikünk sem szeretne a padlón aludni - mondta mosolyogva.

Végül beleegyeztem, majd mosolyogva összekócoltam a haját. Ne gondoljatok semmi rosszra, vagy bármi másra, csak egy párra, akik cukin ölelkezve alszanak, vagy mi. Ez sem volt túl kényelmes a kis hely miatt, de ki lehetett bírni. A vasárnapot is együtt töltöttük, este pedig haza ment, én meg leírtam a házit.

Hétfőn (tegnap) a suliban egész nap ment a rakodás, díszítés, gondolkodás, tipp kérés. Egyébként, az igazgatónő beleegyezett a két napos szünetre, amin kitudja mit fogok csinálni, valószínűleg unatkozok, vagy áthívom Kimet, vagy Rosst.

A banda még mindig nem tudja pontosan, hogy szerdán el-e tudnak jönni a fellépésre, de remélhetőleg igen..

Ebben a suliban általában a kilencedikesek szoktak díszíteni, meg ilyenek, legfeljebb a tizedikesek besegítenek. Ezért engem és Abbyt kiszemelt a diri, merthogy úgy látta, díszítős kedvünk van, közben nekem nagyon nem volt az, és főként mi segítettünk. Persze a fiúk közül senki nem csinált semmit, mert az olyan nemmenő, ha ragasztgatsz a falra töklámpás rajzokat. A tornatermet is kidíszítettük, tele volt ijesztő cuccokkal, töklámpásokkal, boszorkányokkal, meg ami egy halloweeni partihoz szükséges.

Egyszer csak megcsörrent a telefonom.

-Igen? 

-Ross vagyok, izé.. Mondanom kell valamit

-Mi az? Halóó?

-Nem tudunk elmenni a partira

-Mi van? 

-Tudom, hogy az utolsó pillanatban, de..

-Semmi de! Én számítottam rád, és az igazgató is, ahogy az osztályfőnököm is, meg persze azok akik már tudnak róla.. Mi fontosabb nálam?

-Hát van egy csaj, akinek az apja egy milliomos producer, de a lány csak akkor szól az apjának, ha.. Izé, ha megcsókolom.. Nem lenne gond? Mert tudod, akkor híresebbek leszünk, és jobban beindul minden, szóval érted.

-Persze.. Megértem - mondtam lecsapva a telefont.

A szemem tele lett könnyekkel. Nem bírtam magammal, elkezdtem sírni, és minél több könnycsepp hullott ki a szememből.

-Jól vagy? - kérdezte Chris, akit eddig észre sem vettem.

-Nem - mondtam egyhangúan, majd elfutottam egészen a vécéig. Nagy pechemre Nicolék éppen bent pletykáztak. Amikor befutottam, rögtön rám néztek és elhallgattak.

-Úristen, mi történt? Miért sírsz? - kérdezte Sophi, majd oda jöttek hozzám.

-S-semmi, csak.. Mindegy - mondtam, majd leültem a földre átkarolva a lábaimat.

-Biztos történt valami, ha sírsz. Csak nem megint Chris miatt? - kérdezte Nicol, miközben leültek mellém. Megráztam a fejem, majd tovább találgattak. -Az új barátod?

Erre nem csináltam semmit, de azonnal rájöttek, hogy vele van a gond.

-Az a szemét! Megcsalt? - ijedt meg Sophi.

-Csak.. mondjátok meg az igazgatónőnek, hogy a banda nem tud eljönni szerdán.. - szólaltam meg, majd újabb és újabb könnycsepp hullott le.

Feltápászkodtak mellőlem, majd kimentek. Lehet, hogyha elmondtam volna nekik, azonnal elterjedt volna a hír, azt meg én sem akarom. Az egyetlen ember, akiben megbízom, nem röhög ki, vagy ilyesmi, az csakis Kim lehet.

Egy kicsit több idő után letöröltem a könnyeimet, majd kimentem vissza a díszítés helyszínére. Szipogva tettem fel a díszeket, amit páran meg is hallottak, és próbálták kiszedni belőle, hogy mi bajom van, vagy ilyesmi. Nem az ő dolguk.

Délután, amikor haza értem, dobtam Kimnek egy sms-t, majd pár perc múlva már az ajtóm előtt termett. Elmondtam neki mindent, és ő is elmondott mindent. Mostanában nem sok időt szoktunk egymással tölteni, ami azért van, mert én Rossal vagyok, ő pedig az új barátjával, és most jön a meglepi. Joeval. ☺

Akkor most beszéljünk a máról.

Kim nálunk aludt, ezért reggel együtt mentünk suliba. Egész este mesélt Joeról, hogy hogyan jöttek össze, meg minden. Nagyon örültem neki, csak az volt a kár, hogy én nem tudtam mesélni semmit, ami jó hírnek számítana. Próbált felvidítani, de nem igazán sikerült neki.

Tegnap hallottam egy olyan hírt, hogy új diák jön a suliba, csak nem tudtam, hogy igaz is lesz, vagy csak rosszul hallottam.

Amikor beléptünk az osztályba, az osztályfőnök már bent volt, mellette volt egy tök helyes fiú. Miket beszélek?

Azt hiszem mi voltunk az utolsók, akik bejöttek, mert miután leültünk, elkezdte a beszédet. Új fiú jött, bla bla, fogadjátok be, bla bla, meg hasonlók. Nem nagyon figyeltem a tanárra, inkább a fiút néztem, aki szintén rám pillantgatott. Kicsit zavarban voltam, mert mégis egy helyes fiúval szemeztem. Na jó, nem tudom, hogy mi van ma velem, komolyan, miről beszélek? Miközben ezen gondolkodtam, bemutatkozott, úgyhogy a helyes fiúnak neve is lett.

-Adam vagyok, de hívjatok csak Ednek

-Heló, Csak Ed - köszönt Dave, majd összeröhögött a haverjaival.

-Rendben, most, hogy tudjátok, hogy ki ő, leülhetsz, még van egy kis mondanivalóm. Luther mellett van még egy hely, hátul a lányok mellett.

Igen, a lányok mi voltunk. Mivel Luther mindig az ablak felé ül, szóval bal oldalt, mint én, Ed leült mellé a jobb oldalra. Szóval majdnem velem ül.

-Caitlin, igaz, hogy nem tud jönni a zenekar? - kérdezte tőlem az osztályfőnök.

-Igen, igaz. Sajnos, khm, más helyre kell menniük.

-Ez szörnyű! Pontosan az utolsó pillanatban? Hát, milyen barátod van, nem lehet rá számítani?

A barátod hallatán Ed felém fordult, és úgy láttam, megbánta azt is, hogy egyáltalán rám nézett..

-Így van - mondtam halkan lesütött szemmel, majd kigördült a szemem sarkából egy könnycsepp.

-Ó, ne sírj, nem akartalak megbántani. Nem tudtam, hogy ilyen érzékeny vagy a barátodra - mondta aggódóan.

-Nem sírok - mondtam, majd nem szóltam többet egész órán.

Alig vártam, hogy kicsengessenek, mert amúgy mindenki engem nézett, hogy mi bajom van "már megint"..

Semmi. Ugyanaz.

-Szóval van barátod, igaz? - jött oda hozzám a szünetben Ed.

-Asszem még van, csak nem tudom, hogy meddig - mondtam kétségbeesetten, majd furán nézett rám. -Mindegy. Üdv itt, remélem találsz barátokat - mondtam kedvesen.

-Azt én is remélem - mondta, majd kacsintott egyet és elment.

-Ez meg mi volt? - nézett felém Kim.

-Mi lenne?

-Rád kacsintott - mondta mosolyogva, majd folytatta. -Elég helyes, nem gondolod? 

-Ja, biztos.

Az órákon az új fiú folyamatosan felém nézett, egyszer kért tőlem egy ceruzát is. Állítása szerint "nem hozott magával". Jó duma. Csak nem nekem. Próbáltam kedves lenni vele, de túlságosan nyomul ahhoz, úgyhogy inkább maradok szótlan, és az is jobb lesz, ha felé sem nézek.

Nem tudom, látszatra jól néz ki, meg minden, de nem nagy szám. Amúgy is, én Rosst szeretem. Nagyon remélem, hogy meggondolja magát, és még a lány felé sem néz. Ha nem lenne köztünk semmi, akkor oké, de így megcsalás. És azt nem bocsátanám meg neki.

-Hé - szólított meg a szünetben Chris. Ennél rosszabb napom már nem lehet.. -Mi a baj?

-Mi közöd van hozzá? - mondtam bunkón, majd elviharoztam. Kim utánam futott.

-Állj már meg - kiáltott utánam. Kérésére megálltam. -Huh - fújta ki a levegőt. -Mondd, mi bajod van egész nap?

-Tudod nagyon jól, tegnap elmondtam mindent..

-De... Nem látod, hogy milyen szemét? Most komolyan.. Ezt máshogy nem lehet venni, minthogy meg akar téged csalni.. Nem éri meg, hidd el!

-Könnyen beszélsz - indultam meg, majd utánam jött. -Hány olyan fiú volt neked, akit szerettél, vagy tetszett neked, és mindig csalódnod kellett benne? - mondtam könnyes szemmel.

-Sok.. Cait, te nem ismersz engem annyira, amennyire te hiszed. De így nem is fogsz, ha állandóan sajnáltatod magad - mondta higgadtan, én meg majd szétrobbantam.

-Először is, annyit ismertem meg belőled, amennyit megengedtél, vagy elmondtál. Másodszor pedig, nem tehetek róla, hogy mindig ilyen szemétládákba leszek szerelmes!

-Most is sajnáltatod magad! Tudni kell túllépni, Caitlin! 

-Miért beszélsz ilyen könnyen? Miért vagy ilyen higgadt?

-Fogalmad sincs semmiről. Tudnád, ha nem csak magaddal foglalkoznál, hanem a körülötted lévőkkel is! 

-Tudod mit? Nekem nem kell a barátságod! - mondtam, majd elmentem.

-Nekem sem kell a tiéd! - kiáltotta utánam, aztán valószínűleg elment a másik irányba.

-Utállak! - kiáltottam vissza, bár már alig hallható volt.

-Én is! - kiáltotta szintén, majd elmosolyodtam. 

Most már tényleg haza indultam. Pár perc múlva kaptam egy sms-t.

Majd gyere át.

xx egy utálód

Az üzenet feladója: Kim.

Elnevettem magam, majd vissza írtam, hogy 'Rendben.'. 

Sziasztok! Ez a rész elég kevésre sikeredett, de szeretnék nektek bejelenteni valamit. Sajnálatos módon egy kis időre szünetel a blog. Így is sokat késtem ezzel a résszel is, mert már régebb óta megvan a négy komment a 13. részre. Pár hét lenne ez a szünetelés, mivel nekem is ki kell élveznem a nyarat, és úgy ugyebár nem lehet, hogy mindig a blogot írogatom. Addig is öt kommentet kérek, azt remélem össze tudjátok hozni. Puszi, szeretlek titeket♥ És jó nyarat, pihenjétek ki magatokat! :*