Chapter Eleven.'

Sziasztok! :) Most lenne egy kicsi kérésem.. Csak 2 komment után hozok új részt. Legalábbis a 12. részt. Csak 2 kommentet kérek, remélem nem lesz nagy gond. Nem húzom tovább: 

Elsétáltam Kim házáig. Egy kis zajt hallottam, majd mikor bekopogtam, elhalkultak. Benyitottam, és semmi. Sötét volt, nem volt felnyitva a villany. Felnyitottam a lámpát, és.. És.. Nagyon meglepődtem...

-MEGLEPETÉS! - kiáltották rengetegen a szobában. Csak ámultam, és gondolkoztam. Elfeledkeztem a szülinapomról.. Ami ma van. Úr isten! Hogy feledkezhettem meg a SZÜLINAPOMRÓL? Kim rögtön oda jött hozzám, és megölelt.

-Boldog szülinapot!

-Köszönöm! Nagyon! - súgtam a fülébe. Körül néztem, és megállapítottam, hogy az összes osztálytárs, néhány évfolyamtárs, pár sulin kívüli barát.. Szóval mindenki itt volt. Csak egy ember nem.. Semmi baj, gondoltam majd megjön, talán késik.. Sorban jöttek hozzám boldog születésnapot kívánni. Nagyon örültem ennek az egésznek, de az az egy ember irtóra hiányzott. Bekapcsolták a zenét, és elkezdtek táncolni. Néztem az ide-oda mozgó, vidám embereket.

-Gyere már! Ez a te bulid! - fogta meg a kezem Kim, és fel akart húzni a "tánc parkettre".

-Hol van? - fürkésztem az ajtót már sokadszorra, de nem, nem jött be.

-Ki? - nézett rám komolyan.

-Ross.. Még Chris is itt van, akivel nem is vagyok jóban. De .. Ő a barátom. Hol van?

-Caitlin - ült le mellém. -Nem szabadna elmondanom, de látom, hogy nagyon bepánikoltál, szóval elmondom. Nincs semmi baj. Azért nem jött el, mivel ő mást tervez neked - mosolygott, majd én is elmosolyodtam.

-Tényleg? Mikor?

-Ne, ezen ne is gondolkozz! Majd fog írni neked. Te most gyere, és olyan jól fogod magadat érezni, mint még soha! OKÉ? Halljam a lelkesedésedet! - állított fel, majd belökött a táncoló emberek közé, és ő is jött utánam.

-Akkor bulizzunk! - mondtam hangosan, majd elkezdtem táncolni.

Lábatlankodásom nem sokáig tartott, ugyanis nekem irtó könnyű kifulladni.

Már nagyon vártam, hogy írjon, de ettől függően irtó jól éreztem magam. Kaptam tortát is, rajta tizenöt gyertyával.

Estére már kicsit benyomott hangulat volt, mivel sokan részegen énekelték a Boldog születésnapot dalt. Nem sokan maradtak józanok, köztük vagyok én. Mikor már az emberek kezdtek elmenni, kaptam egy smst.

5 perc múlva ott vagyok érted.

xx Ross

Felálltam, és körül néztem. Megláttam Kimet, hogy épp felém tart. Sajnos ő nem volt józan.

-Kim, én megyek, jó? Mindjárt itt van Ross - mondtam, miközben felvettem a kabátomat. 

-Menjél csaak. Jó rosszalkodást - mondta kicsit hangosabban. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd kimentem az ajtón. Ross az autója mellett állt, és rögtön megindult, amikor felé mentem. Már szóra nyitottam a szám, de elcsitított és a szememre tett egy szem kötőt (?).

-Ez minek? - kérdeztem mosolyogva, miközben betett az anyós ülésre. Mivelhogy a szemem le volt takarva, nem láttam semmit, és ő sem szólt semmit.

-Megérkeztünk - mondta, és ajtót nyitott nekem. Kipattantam belőle, de sikeresen megütöttem a fejem.

-Auu - fogtam meg a fejem. De mikor levette rólam a szemkötőt, már nem is annyira fájt. -Hű. 

Egy elhagyatott hídon voltunk, ahonnan belátszott az egész város. Amikor ide jöttem, annyira örültem a sulinak, hogy csak oda, és a plázába jártam. Nem volt alkalmam, hogy megnézzem közelebbről is New Yorkot. És most az egész várost látom, egy hídon.
-Tetszik? - fordult felém mosolyogva.
-Hogyne tetszene? Ez gyönyörű! - néztem körül újra.
-Ez még nem minden - mondta, majd elő kapta a gitárját (ez hol volt eddig?), majd elkezdett énekelni.
Rájöttem, hogy nem csak helyes, aranyos, kedves, jószívű és romantikus, de még jól is énekel. Tökéletes. Nagyon tetszett a dal. Miután vége lett, elcsendesült. -Boldog szülinapot - nézett a szemembe pár perc után. Egyre csak közeledett, és közeledett. Karomat megsimította, amitől kirázott a hideg, a gyomromban lévő pillangók folyamatosan csapkodtak, mintha ki akarnának jönni. Megfogta a derekamat, szorosan magához húzott, majd lágyan megcsókolt. Soha nem éreztem ilyet. Olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, mintha ezer év után megcsókolt volna. -Szeretlek. Ugye tudod? - mondta halkan, miközben két kezével össze fogta a fejem, és a homlokához tapasztotta.
-Tudom - mondtam behunyva a szemem, és újra megcsókoltam. -Köszönöm - mosolyogtam.
Aki azt mondta, hogy egy sztárral nem lehet normális életet élni, annak nem volt igaza. Ha tudunk kettesben lenni, úgy, hogy se fotósok, se riporterek, akkor az már siker. És teljesen normális. De ha nem is lenne így, ugyanúgy szeretném őt, és ugyanúgy vele lennék.
Még sokáig beszélgettünk komolyabb dolgokon, majd hülyeségeken. És ha már hülyeség, akkor már a hülyéskedés sem maradhatott el. Mert miért ne? Meglöktem, vissza lökött, meglöktem, vissza lökött, nagyobbat löktem, borult egyet.
-Haha - nevettem, majd felhúztam.
-Ne éld bele úgy magad, csak hagytam magam. Egyébként te borultál volna - mondta büszkén nevetve. 

-Persze - néztem rá mosolyogva. Magához húzott, és újra megcsókolt.

Amikor hozzám ér, amikor megölel, amikor megcsókol, újra és újra belé szeretek. A gyomromban lévő izgő-mozgók csapkodnak mindenfelé. Jó érzés? De még mennyire! 

Sosem gondoltam volna, hogy éppen egy olyan fiút fogok szeretni, akit több ezer lány megkaphatna, és én vagyok az-az egy, aki megkapta őt. Elképzelni sem lehet. Még én sem hiszem el, pedig éppen átölel, és karjaiban tart. Elképzelhetetlen.

-Min gondolkozol? - nézett rám mosolyogva, majd az egyik hajtincsemet kezdte piszkálni.

-Semmi, csak.. Hogy hogy én? - néztem rá komolyan, majd sóhajtott egyet.

-Egyszerű. Amikor megláttalak, már akkor tudtam, hogy én megfoglak szerezni téged, bármi áron. Téged szúrtalak ki a nagy tömegből, emlékszel? Gyönyörű voltál, most is az vagy. Mindig az vagy. Az első találkozásnál kételkedtem benne, hogy esetleg tetszek neked. A másodiknál éppen ezért mondtam azt, hogy buli van, mert féltem, hogy ha csak kettesben leszünk nálam, talán megrémülsz, és nem jössz el. Cai - mondta, majd elröhögtem magam ezen a beceneven. -Cai-Cai - mondta nevetve. -Te más vagy, mint a többi lány. Egészen más - komolyodott el, és adott egy puszit az arcomra. Egy vízcseppet éreztem karomon, ezért felnéztem az égre. Elkezdett esni az eső, vagyis először csak csöpögni, majd egyre ráeredt. Kezeit rákulcsolta enyémre, majd futni kezdtünk egészen a kocsijáig.

-Átjössz? - mondta az utat nézve.

-Mi? - néztem rá furcsán, majd pár másodpercre elkaptam tekintetét.

-Hozzám - mondta, mintha már megszokott lenne.

-Ööö...

-Ne gondolj rosszra - szakított félbe mosolyogva.

-Hát, átmehetek - mondtam mosolyra húzva a számat. Dobtam egy üzenetet anyuéknak, majd rögtön csörgött a telefonom.

Én: Igen?

Anya: Mi az, hogy Rossnál alszol?

Én: Csak nála alszom, ennyi.

Anya: Még fel sem köszöntöttünk téged. Tartanunk kellett a szánkat, mert ha felköszöntünk, talán rá jöttél volna a meglepetésre, ami miatt "furák" voltak a többiek. Tudod. És megbízom benned, nehogy azt hidd, hogy az a bajom.

Én: Jó, akkor egy órára bemegyünk.

Anya: Rendben, szia! - rakta le a telefont.

-Lehetne, hogy először haza megyünk? Anyuék még fel akarnak köszönteni.

-Persze - mondta, majd tért egyet, és pár perc múlva már otthon is voltunk.

Felköszöntöttek, majd anyu azt mondta, hogy várjak egy percet, mindjárt jön. Nem sejtettem, hogy mit akar, úgyhogy csak leültem a fotelbe és vártam. Egy perc múlva tényleg megjött, egy becsomagolt dobozzal a kezében. Felálltam, és mind a ketten boldog szülinapot kívántak nekem. Anya átadta a dobozt, én pedig letéptem róla a csomagolást, amilyen gyorsan csak tudtam, és megláttam az ajándékomat.

-Köszönöm - öleltem meg először anyut, majd aput. -Nem kellett volna - hálálkodtam.

-Nem csak a mi érdemünk - mondta apa, majd ránézett Rossra, és bólintott egyet, ő meg mosolygott.

-Te? - mosolyodtam el (nem mintha eddig nem virultam volna), majd szorosan megöleltem őt is.

Leültem a kanapéra, és bontogatni kezdtem a dobozt. Megláttam a benne lévő gyönyörűséget, ami mostantól az enyém. Kivettem belőle, és megöleltem (jólvan na, egyszer én is örülhetek egy telefonnak).

-Mondd, te mit csinálsz? - nézett rám Ross furcsán.

-Semmit, csak örülök - mondtam nevetve. Át tettem a kártyámat, és beindítottam. Nem volt annyira nehéz kezelni, mert nekem 4-esem volt, de azért Ross segített benne. Közben felmentem a szobámba átöltözni, meg pár ruhát elpakolni. Mikor lejöttem, anyuék már majdnem elaludva ültek a kanapén, ezért elköszöntünk, és mentünk is.

-Mondtam már, hogy köszönöm? - néztem rá mosolyogva, mikor már a kocsiban ültünk a házuk előtt.

-Talán csak ezerszer - mondta, és nyomott egy puszit az arcomra. -Na gyere.

Bementünk a házba, és mivel már jártam itt, letettem a táskámat, és leültem a kanapéra.

-A többiek?

-Igazából nem nagyon szoktak otthon lenni, általában csak én vagyok itt, vagy üres a ház. Holnap jönnek.

Bólintottam egyet, majd egy ásítás jött ki belőlem.

-Álmos vagy? - mosolyodott el.

-Neem, vagyis.. Hát, elég kimerítő volt ez a nap.

-Menj, zuhanyozz le - mondta, majd hálásan néztem rá, és már mentem is fürödni. Jó volt érezni a forró vizet a bőrömön.. Megtörölköztem, utána felöltöztem a pizsamámba, ami egy hosszított rövid ujjú pólóból, és egy rövid nadrágból állt. Ross elé álltam, és vártam, hogy megmutassa, hogy hol alszom. Jól megnézett, majd bevezetett egy szobába. Szép szoba, mondhatom.  Miután kiment, behúzódtam a szélére, és betakaróztam. Legalább tíz percig nyitva volt a szemem, és a takarót szagolgattam (félre értés ne essék, nem vagyok morbid). Olyan jó illatú volt. Ross illatú. Mire rájöttem, hogy igazából ez az ő szobája, éppen ő jött be. Megfordultam, és furcsán néztem rá. Lefeküdt mellém, és engem nézett.

-Egy ágyban fogunk aludni? - szólaltam meg egy kis idő után.

-Mit hittél? - mosolyodott el, majd közelebb jött hozzám.

-Nem tudom.. De ugye tudod, hogy én még nem vagyok készen rá.. - ültem fel, majd ránéztem.

-Cai - mondta, majd elnevette magát. -Én várok rád. Ezt tudnod kell. Most pedig aludj - nézett rám mosolyogva. Hanyatt feküdtem a plafont nézve, majd gondoltam egyet és hozzá bújtam. Mármint Rosshoz, nem a falhoz. Az nehezebb lenne. Mikor hozzá bújtam, elmosolyodott, és átkarolt. Lecsukta szemeit. Szőke haja össze-vissza állt, pár tincsekkel a szemébe lógva. Egy kis idő után elaludt, én meg tovább néztem őt. Olyan édesen alszik. Na jó, jobb lesz nekem is aludnom. Lecsuktam a szemeim, és elaludtam. Ez a legjobb születésnapom..

Október 21. - Vasárnap

Talán egy kicsit többet aludtam, mint kellett volna, de nem tehetek róla. Szörnyen jó érzés mellette aludni, szuszogását hallani. És mégjobb lett volna mellette ébredni, de nem volt ott. Felültem az ágyon, és körül néztem. Sehol senki. Éppen másztam volna ki, amikor betoppant.

-Felkeltél, álomszuszék? - nézett rám kedvesen, amitől elmosolyodtam.

-Fel, fel.. Hol voltál?

-Vettem reggelit, meg bele botlottam pár rajongóba. Jól aludtál? - ült le mellém és egy gyors csókot nyomott a számra. Vissza csókoltam, majd a szemébe néztem.

-Jól aludtam. Csak akkor volt rossz, amikor felébredtem, és nem voltál mellettem - mondtam szomorúan. Újra megcsókolt, majd lefektetett az ágyra, és ott csókolgatott tovább. Elkezdte a nyakamat puszilgatni. Két kezemmel megfogtam az arcát, felém fordítottam, és a szemébe néztem. Felemeltem egy kicsit a fejem, hogy elérjem csókját. Ezzel megértette, hogy maradjunk csak ennél. Heves csókcsatába kezdtünk, de megállított minket valami. Egy kopogás.

-Gyere be - mondta, majd felállt, én meg felvettem a köntösömet. Azt hiszem az egyik bandatag állt ott.

-Bocsi, zavarok? - nézett ránk a szintén szőke hajú srác.

-Nem - szólt Ross.

-Szia, én Caitlin vagyok, Ross... barátnője - mutatkoztam be kedvesen.

-Ó, szóval te vagy az a lány! Én Riker vagyok, nagyon örülök - mosolygott. -Gyertek, már itt vannak a többiek is.

Kimentünk a nappaliba, ahol még két fiú, és egy lány fogadott. Mindenkinek bemutatkoztam, sőt még ölelést is kaptam.

-Elnézést, felöltözöm, utána vissza jövök - mondtam mosolyogva, és mentem is öltözni. Felkaptam egy laza összeállítást, és vissza mentem. Talán egyszer majd fel tudom ismerni őket, hogy melyik ki neve. Riker, Rydel, Rocky, Ellington, és persze Ross. Aha, nehéz lesz. Leültem a lány mellé, akinek valószínűleg Rydel a neve, ha jól emlékszem, meg amúgy is lány név, szóval csak az lehet.

-Mióta tart a románc? - nézett rám kedvesen, én meg elmosolyodtam.

-Pár hete.. - mondtam.

-Elmeséled nekem? Mert Ross nem képes rá - mondta, majd elnevettem magam. Elmeséltem neki, közben bólogatott, mosolygott, vagy csillogott a szeme. Rengeteget beszélgettünk, nem csak vele, hanem a többiekkel is. Nagyon viccesek. Úgy éreztem magam, mintha már otthon lennék. Na ez furcsa. Mindegy, de nagyon jó volt.