Chapter Twelve.'

Sziasztok! Nagyon gyorsak vagytok, hamar meglett a 2 komment, amit kértem! :)) Ezúttal keményítsünk be, és legyen 3 komment. :DD Köszönöm szépen a megtekintéseket, pipákat, kommenteket! Fantasztikusak vagytok! ♥ Egyébként mostanában lehetséges, hogy elcsúszik valahány rész, mert ugye most van az év végi hajrá, ami azt jelenti, hogy ezerrel kellene javítanom egypár tantárgyból, és így kicsit nehezebb gépközelbe kerülni, de megoldható. :) Nem is húzom tovább.

Október 22. - Hétfő

Igazából nem is említettem, de még a bandától is kaptam pár kis ajándékot, aminek nagyon örültem. Ezen kívül még a bulin, amit szervezett nekem Kim, ott is rengeteg ajándékot kaptam. Annyira jó barátaim vannak! És persze szüleim, meg barátom.

A tegnapi napsütés után ma egy kicsit hűvösebb lett, és még az eső is esett.. Remek. De semmi sincs, ami elrontaná a kedvem a hétvége óta! Felvettem egy kicsit melegebb cuccot, kiegészítőkkel. Anya szokásosan elkészítette a reggelimet, majd a szokástól eltérően ő vitt el suliba. Felkaptam a bakancsomat, és a sapkámat, és már a kocsiban is ültem. 

*Suliban

Amikor már a suli kapujában álltam, egyszer csak elkezdett csöpögni az eső. Majd még jobban csöpögni. Míg végül szakadt az eső. Ez is remek. De nem, amint mondtam, nem rontja el semmi a kedvemet. Jó hétvégém volt, salalala.. Bambulásomból Kim ébresztett fel egy hatalmas öleléssel. Sok mindenki felköszöntött egy 'Boldog szülinapot, Caitlin'-nel. Komolyan, még olyanok is, akiket nem is ismerek! De honnan a fenéből tudják a nevemet? Tök mindegy. Az volt a furcsa, hogy még Chris és Abby is felköszöntött. Tényleg, el is feledkeztem, hogy már nem haragszom Abbyre.. Még el sem mondtam Kimnek.. 

-Mi van? - nézett rám furcsán, mikor elmondtam neki a "chates sztorit". -Te nem vagy normális! 

-Mi, miért? - néztem én is furcsán.

-Azt akarod, hogy megint átcsesszen? Vagy már nem elég az én barátságom? - kérdezte dühösen, és ott hagyott. Ez is remek. Mi jön még? Mikor virulok, tuti, hogy valaki, sőt száz százalék, hogy valaki, vagy VALAMI (kössz, eső) elcseszi. Annyira jó, komolyan.. Kim ez miatt mérges rám, pedig nem mondtam, hogy barátnők vagyunk, csak nem utálom.. Jaj, miért békültem ki Abbyvel?

Az órák teljesen unalmasan teltek, főleg, hogy nem sugdolóztunk Kimmel. Azt hiszem jogosan mérges rám.. Talán ideje lenne bocsánatot kérni.

-Kim, várj.. - szólítottam meg, de úgy tett, mintha nem is hallotta volna. Ilyen nincs! -Hallod! - kiáltottam, de még így sem nézett rám.. 

Vége az óráknak, végre mehetek haza.. Ross írt smst, hogy eljön értem, és várjak a suli előtt, amíg megjön. 

Hát így is tettem. Talán két percig álldogáltam, aztán egy erős kart éreztem a kezemen, így megfordultam.

-Mi az? - kérdeztem Christől.

-Semmi, csak.. - láttam rajta, hogy zavarban volt, mert a tarkóját piszkálta. -Szerettem volna még egyszer boldog szülinapot kívánni így utólag, és.. - mondta a befejezetlen mondatát, majd közelíteni kezdett. Irtóra megrémültem, mert még az kell, hogy megcsókoljon! Hát nem elég rossz a napom így is?

-Kérlek.. Nekem van barátom - toltam el magamtól, de újra közelített, mintha semmi sem történt volna..

-Ugyan.. Az a hülye kis popsztár? Tudom, hogy csak azt akartad, hogy féltékeny legyek.. Tessék, az vagyok - vigyorgott, majd tovább közeledett. Már a suli ajtajához simultam, annyira hátráltam, de nem érdekelte. Úgy éreztem itt nincs vissza út. De most mi a szart csináljak? Csak közeledett, és közeledett. Próbáltam eltolni magamtól, de sokkal erősebb volt. Megragadta az ajkamat, és megcsókolt. Még mindig toltam el, de én egy gyenge izé vagyok, tehetek én róla? Végül el tudtam fordítani a fejemet, és az eddigi behunyt szemeimet (hogy hamarabb túl legyek rajta), kinyitottam, és megláttam. Őt.

-Már egy pasi nem elég? - nevetett ki Ross gúnyosan. Megrázta a fejét, és elment.

-Baszki, te normális vagy? - fordultam Chris felé. -Te mindent elcseszel! - kiáltottam rá könnyeimmel küszködve, majd Ross után futottam. Sajnos sikertelenül, mert elhúzott az autójával. Kész, ennyi. Nem érdekelt, hogy ki van a suli előtt, vagy hogy ciki lenne tizenöt évesen sírni, de nem érdekelt. Úgy sírtam, mint még soha. Könnyeim folyamatosan csúsztak le arcomról. Leültem a lépcsőre, és megtöröltem a könnyeimet a pulcsim végével. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Én mindent elszúrok! 

Egy lágy kezet éreztem a vállamon, majd szorosan átölelt. Azt hittem Kim az, de nem ő volt. Abby. 

-Sajnálom - nézett rám szomorúan, és leült mellém. A legkevésbé számítottam rá. Talán tényleg megbánta amit tett? 

-Láttad az egészet? - kérdeztem halkan, már kissé lenyugodva.

-Láttam - mondta szintén halkan. Hangjában együtt érzést éreztem, bár lehet, hogy csak képzelődtem.. -Tudom, hogy mit érzel - mondta. Szóval tényleg együtt érez.. Ez fura.

-Tényleg? - kérdeztem meglepődve.

-Amikor összevesztünk, össze jöttem Chrisszel. Én tényleg szerettem őt. És volt egy erőszakos fiú, aki minden áron azt akarta, hogy együtt legyünk. Már nem bírtam, ezért megígérte nekem, hogy csak egy csók, utána békén hagy. Bele egyeztem. De Chris meglátta.. Onnantól leszart engem.. Lehet, hogy még az előtt is.. - mondta folyamatosan a földet nézve. Nem nézett rám, de láttam rajta, hogy majdnem sír.

-Figyelj.. Szerintem Chris miatt nem éri meg ez az egész. Ezt már te is jól tudod, hogy milyen bunkó. És ezzel nem akarlak megbántani vagy ilyesmi, nem tudom, hogy még szereted-e őt. De érte nem éri meg egy könnycsepp sem - mondtam és megsimítottam a hátát. Elmosolyodott, és a szemembe nézett.

-Szereted azt a fiút? - nézett a szemembe komolyan. Bólogattam. -Akkor menj. Magyarázd meg neki. Megérdemelsz már egy jó kapcsolatot - mondta mosolyogva. Átöleltem őt, és elmentem. Most nem volt kedvem autókázni, vagy ilyesmi, jó volt nekem a gyaloglás is. Nem érdekelt egyáltalán, hogy mennyire szakad az eső. Csak Abby szavai csengtek a fülemben. És elgondolkodtam. Tényleg jó barátnő volt, csak kár, hogy átcseszett. Most már mindegy. De soha nem gondoltam volna a veszekedés után, hogy ő fog megvigasztalni, és lelket önteni belém... A hajam teljesen szétázott attól függően, hogy volt sapkám. Mindenem tiszta víz volt, de nem érdekelt. Át váltottam gyorsabb tempóba, és már futottam. Tudtam, hogy nincs olyan közel a házuk, de csak futottam. Jelenleg egy célom volt. Hogy megbocsásson nekem Ő. Nélküle nem mosolyognék. Nem érezném jól magam. Nem lenne olyan, aki felvidít. Akinek megcsókolva azt mondhatnám; Szeretlek. Akivel együtt aludhatnék. Akivel minden egyes töltött perc csodálatos. Ezekre még egy legjobb barátnő sem képes. Felvidítana, de nem lenne olyan. Megölelhetne, de nem lenne olyan. Mosolyoghatnék, de nem lenne olyan. Csakis Vele lehet olyan. 

Gondolkodásomat a telefon csipogása zavarta meg, és az, hogy már a ház előtt állok.

Kislányom, hol vagy? Aggódunk érted - az üzenet feladója Anya.

Becsengettem. Majd később vissza írok anyuéknak. Kis idő múlva nyílt az ajtó. Azt hittem, hogy Ross fog kijönni, de nem ő volt, mégis örültem neki.
-Úristen! Gyere be gyorsan! - ijedt meg Rydel, és rögtön betessékelt. -Ebből úgy látom, megfázás lesz..
-Szerintem is - mosolyodtam egy kicsit el.
-Ülj le - paskolt a mellette lévő helyre. -Jaj, de hülye vagyok! Mindjárt hozok neked friss ruhákat! Várj itt - mondta kedvesen, én meg vártam. A telefonom folyamatosan pittyegett, hogy smsem érkezett, vagy hívnak. Nem sűrűn érdekelt.. Körül néztem jobban, mint a múltkor, mivel akkor nem volt elég időm.. És gondolkoztam. Elszúrtam. Remélem, hogy ilyen hülyeség miatt, amit nem is akartam, nem szakít velem.. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne akkor velem.
Rydel megérkezett a ruhákkal, és egy szobában átöltöztem. Közben csinált nekem forró csokit. Nagyon kedves volt velem, olyan volt, mintha a nővérem lenne.
-Mi történt? - kérdezte, miután megittam a forró italt.
-Azt hiszem, hogy elszúrtam.. Van egy fiú osztálytársam, Chris, akibe kicsit régebben szerelmes voltam, vagyis inkább tetszett. Bunkó és flegma. Sokszor megcsalt, sőt a legjobb barátnőmmel is. Elegem volt belőle, majd szakítottunk. Igazából először még nem is jártunk, hanem csak kavart velem. Utána sok bocsánat kérés után adtam neki egy új esélyt. Azt is hamar elszúrta, mert megint megcsalt. Nem annyira érdekelt már. Igazából, miután adtam neki az esélyt, akkor volt a sulibál, és akkor találkoztam Rossal. Azután szakítottunk, és Rossal kezdtem találkozgatni. Nem beszéltem azóta Chrisszel, és tegnap boldog szülinapot kívánt, majd suli után megint, és végül egyre közeledni kezdett hozzám. Próbáltam távolodni, már az ajtónál jártam, annyit hátráltam, és erőszakoskodni kezdett. Azt mondta, tudja, hogy azért járok Rossal, mert féltékennyé akarom tenni. És akkor...
-Bocs, hogy félbe szakítalak, de az igaz, amit mondott? - kérdezte kíváncsian.
-Nem, dehogy. Egyáltalán nem. Szóval egyszerűen nem tudtam mit csinálni, sokkal erősebb volt nálam, elfutni nem tudtam, mert nem engedett el, és ahogy mondtam, már az ajtónál nyomorogtam, és akkor megcsókolt. Nem tudtam mit csináljak, azt vártam mikor lesz már vége. És kit pillantok meg? Rosst. A csalódottságát. Szégyenemben elsüllyedtem volna - meséltem el szomorúan
-Értem.. Akkor te már nem szereted ezt a Christ, igaz?
-Nem, egyáltalán. Már a sulibálon is Ross tetszett, pedig nem is tudtam, hogy ki ő, meg ilyenek, és..
-Bocs még egyszer, hogy félbe szakítalak.. Egy kérdésem van. Szereted Rosst? - kérdezte. Az ajtó felé nézett, majd vissza rám.
-Mindennél jobban - mondtam gondolkodás nélkül, és én is az ajtóba néztem. Ross ácsorgott karba tett kézzel. Rám nézett, majd elmosolyodott. Kicsit meglepődtem. Hallott mindent?
-Igen, hallottam - mondta mosolyogva, majd beletúrt a hajába. Hogy gondolatolvasó-e? Valószínűleg.
-Rendben, akkor én nem is zavarok - mondta Rydel, majd felém mosolygott, Rossra pedig kacsintott egyet.
Oda mentem a még mindig az ajtónál ácsorgó szőkeséghez és szorosan megöleltem. Hajamat hátra tűzte, majd rám mosolygott. Egyik kezével a derekamat fogta, a másikkal pedig az arcomat. Magához húzott, arcomat megsimította, majd megcsókolt. Azt hiszem, hogy rendben vagyunk. Nem szeretném, ha veszekednénk. A legjobb, ha megbeszéljük. De ehhez az sem kellett, mert mindent hallott. Utálnám magam, ha ilyen miatt szakítanánk. És akkor tuti, hogy megpofoztam volna Christ. Én teljes mértékben megbízom benne, és remélem, hogy ő is bennem. És most, hogy bele gondolok, mit mondtam a kérdésre, mi szerint szeretem-e Rosst, tényleg igaz. Mindennél jobban. Bármit megtennék érte.
Elengedett, majd azt mondta, mindjárt jön. Most megint volt egy kis időm körül leskelődni. Megálltam egy kis szekrénynél, amin keretekben lévő képek voltak. Kiskori, és banda képek. A fotókon azonnal felismertem a kicsi Rosst. Kezembe vettem, és jobban áttanulmányoztam. Nagyon aranyos volt. Ahogy most is az.
Két kezet éreztem a derekam körül, ahogy átölel, és belepuszil a hajamba. Felé fordultam, és megcsókoltam.
-Szeretlek - súgtam a fülébe.
-Mindennél jobban - mosolygott, majd újra megcsókolt.
-Örökké.. - mondtam magamban. Talán ki mondtam volna, de szerintem még ez a szó korai. Bár az érzéseimnek nem az. De még nem. Így is furcsa volt kimondani azt, hogy szeretem, de szerintem tisztában volt vele. Nem tudom, hogy ő szeret-e annyira engem, mint én őt. Mi van? Én most hülye vagyok. Sokszor bebizonyította, hogy szeret. Erre a legjobb példa a szülinapom.
Nem akarom őt elveszíteni. Annyira jó vele lenni.. De közben félek, hogy egyszer talán elveszítem, és akkor mi lesz velem? Nem, nem akarok ilyenekre gondolni.
Elhatároztuk, hogy elmegyünk a közeli üzletbe, és veszünk valami kaját, hozzávalókat. Mivel még mindig esett az eső (mikor fog már elállni?), autóval mentünk. Siettünk, nehogy meglássanak a fotósok.
Vettünk pár cuccot, majd kiviharoztunk az üzletből. És mi fogadott? Rengeteg ember, fotósok. Mindössze öt percig tartott bevásárolni, de máris megtudták, hogy itt vagyunk. Fú..
-Menjünk - fogta meg a karomat.
-Ross, kérlek nyilatkozz nekünk egy kicsit az új barátnődről! - kiáltott hozzánk az egyik fotós. Rákulcsolta kezét az ujjaimra, majd elhúzott egészen a kocsiig.
-Nem értem, hogy ilyenek miért hiszik azt, hogy közük van ahhoz, hogy én ki vagy mi vagyok - mondtam már a kocsiban.
-Ez így megy. Csak hozzá kell szoknod. Mindenről akarnak tudni, és bármilyen információról van szó, ők kiderítik - mondta a szemembe nézve. -Jobbak, mint az FBI - nevette el magát, majd beindította a motort.
-H-hozzá kell szoknom? - ijedtem meg. Oké, tudtam, hogy rengeteg fotós meg rengeteg izé bizé szeretne tudni mindenről, de.. Muszáj megszoknom? Ilyet hogy a fenébe lehet megszokni?
-Hozzá - mondta nyersen, de kedvesen. -Persze, ha velem akarsz lenni - tette hozzá, mintha ez nem lett volna egyértelmű.
-Értem. Akkor.. Hozzá szokom. Majd. Egyszer - mondtam szaggatottan.
Mikor a házukhoz értünk, felhívtam anyuékat. Biztosítottam róla mindkettőjüket, hogy még élek, és jól vagyok. Azt mondták, estére legyek otthon.
Kipakoltunk a szatyorból mindent, amit vettünk, majd neki kezdtünk az ételnek. Spagettit készítettünk. Közben csupa hülyeségeket beszéltem, ahogy ő is. És.. Mindenem tiszta sajt (spagetti tetejére reszeltünk).
Azt hiszem elég jól megcsináltuk, finomra sikeredett. Közben megérkezett.. Öhm, azt hiszem, hogy Rocky? Egyébként nem mintha ugyanúgy néznének ki, csak egyszerűen mindegyiküknek a neve R betűvel kezdődik, ami kicsit zavaros. Rocky, Rydel, Riker. Az egyetlen, akinek más kezdőbetűje van, az Ell-..-ing-..-ton.Igen, Ellington.
Ő is velünk evett. Szerintem jól sikerült, nekem ízlett. És ahogy láttam, a fiúknak is.☺ A kaja után Ross haza dobott. Hogy mi várt rám, már rögtön az ajtóban? Káosz.
-Kislányom, merre voltál? Tudod, hogy mennyire aggódtunk érted? Mi történt? Milyen ruha van rajtad? Caitlin! Hahó, Caitlin, ne menj fel a szobádba! - kiabált rám apu, anyuval felváltva.
Felmentem. Majd holnap elmesélek nekik mindent, jelenleg fáradt vagyok. Ledőltem az ágyamba, és már aludtam is.

Október 23. - Kedd

Nagy nehezen, de felkeltem az ágyamból, és felöltöztem. Beálltam a tükör elé, és szörnyű látvány fogadott. Akkor jöttem csak rá az álmosság miatt, hogy rettenetesen fáj a torkom, a szemeim alatt karikák virítanak, a hajam tiszta kócos, az orrom tele van, amit ki kéne fújni.. Hát, valahogy rendbe teszem magam. Ma muszáj bemennem a suliba... Kell beszélnem Kimmel. Leslattyogtam a lépcsőn, miután valahogyan készen lettem.
-Azonnal beszéljük meg a tegna... Beteg vagy? Fáj valamid? Lázas vagy? - fogta meg anya rögtön a homlokom.
-Egy kicsit fáj a torkom, de nem vészes - mondtam, de elcsuklott a hangom.
-Nem, ma nem mész iskolába!
-De muszáj mennem! Kérlek!
-De ha rosszul leszel, azonnal hívj fel! - mondta, majd bement a szobájába.
-Jó - mondtam már magamnak, és kimentem az ajtón. Apa is kérdezősködni kezdett a betegségem iránt, és ő is marasztalt, de amint mondtam, ma muszáj bemennem.
*Suliban
-Kim, beszélhetnénk? - állítottam meg.
-Menj Abbyhez, ő úgyis olyan jó barátnőd - mondta bunkón.
-De nem érted? Nem a barátnőm, csak nem utálom! Nekem te vagy a legjobb barátnőm, és te is leszel, érted?
-Hát...

Szerintetek kibékülnek? Vajon Kim megbocsát Caitlinnek? Kommenteket gondolataitokról, tippjeitekről! :)