Chapter Twelve.'

Sziasztok! Nagyon gyorsak vagytok, hamar meglett a 2 komment, amit kértem! :)) Ezúttal keményítsünk be, és legyen 3 komment. :DD Köszönöm szépen a megtekintéseket, pipákat, kommenteket! Fantasztikusak vagytok! ♥ Egyébként mostanában lehetséges, hogy elcsúszik valahány rész, mert ugye most van az év végi hajrá, ami azt jelenti, hogy ezerrel kellene javítanom egypár tantárgyból, és így kicsit nehezebb gépközelbe kerülni, de megoldható. :) Nem is húzom tovább.

Október 22. - Hétfő

Igazából nem is említettem, de még a bandától is kaptam pár kis ajándékot, aminek nagyon örültem. Ezen kívül még a bulin, amit szervezett nekem Kim, ott is rengeteg ajándékot kaptam. Annyira jó barátaim vannak! És persze szüleim, meg barátom.

A tegnapi napsütés után ma egy kicsit hűvösebb lett, és még az eső is esett.. Remek. De semmi sincs, ami elrontaná a kedvem a hétvége óta! Felvettem egy kicsit melegebb cuccot, kiegészítőkkel. Anya szokásosan elkészítette a reggelimet, majd a szokástól eltérően ő vitt el suliba. Felkaptam a bakancsomat, és a sapkámat, és már a kocsiban is ültem. 

*Suliban

Amikor már a suli kapujában álltam, egyszer csak elkezdett csöpögni az eső. Majd még jobban csöpögni. Míg végül szakadt az eső. Ez is remek. De nem, amint mondtam, nem rontja el semmi a kedvemet. Jó hétvégém volt, salalala.. Bambulásomból Kim ébresztett fel egy hatalmas öleléssel. Sok mindenki felköszöntött egy 'Boldog szülinapot, Caitlin'-nel. Komolyan, még olyanok is, akiket nem is ismerek! De honnan a fenéből tudják a nevemet? Tök mindegy. Az volt a furcsa, hogy még Chris és Abby is felköszöntött. Tényleg, el is feledkeztem, hogy már nem haragszom Abbyre.. Még el sem mondtam Kimnek.. 

-Mi van? - nézett rám furcsán, mikor elmondtam neki a "chates sztorit". -Te nem vagy normális! 

-Mi, miért? - néztem én is furcsán.

-Azt akarod, hogy megint átcsesszen? Vagy már nem elég az én barátságom? - kérdezte dühösen, és ott hagyott. Ez is remek. Mi jön még? Mikor virulok, tuti, hogy valaki, sőt száz százalék, hogy valaki, vagy VALAMI (kössz, eső) elcseszi. Annyira jó, komolyan.. Kim ez miatt mérges rám, pedig nem mondtam, hogy barátnők vagyunk, csak nem utálom.. Jaj, miért békültem ki Abbyvel?

Az órák teljesen unalmasan teltek, főleg, hogy nem sugdolóztunk Kimmel. Azt hiszem jogosan mérges rám.. Talán ideje lenne bocsánatot kérni.

-Kim, várj.. - szólítottam meg, de úgy tett, mintha nem is hallotta volna. Ilyen nincs! -Hallod! - kiáltottam, de még így sem nézett rám.. 

Vége az óráknak, végre mehetek haza.. Ross írt smst, hogy eljön értem, és várjak a suli előtt, amíg megjön. 

Hát így is tettem. Talán két percig álldogáltam, aztán egy erős kart éreztem a kezemen, így megfordultam.

-Mi az? - kérdeztem Christől.

-Semmi, csak.. - láttam rajta, hogy zavarban volt, mert a tarkóját piszkálta. -Szerettem volna még egyszer boldog szülinapot kívánni így utólag, és.. - mondta a befejezetlen mondatát, majd közelíteni kezdett. Irtóra megrémültem, mert még az kell, hogy megcsókoljon! Hát nem elég rossz a napom így is?

-Kérlek.. Nekem van barátom - toltam el magamtól, de újra közelített, mintha semmi sem történt volna..

-Ugyan.. Az a hülye kis popsztár? Tudom, hogy csak azt akartad, hogy féltékeny legyek.. Tessék, az vagyok - vigyorgott, majd tovább közeledett. Már a suli ajtajához simultam, annyira hátráltam, de nem érdekelte. Úgy éreztem itt nincs vissza út. De most mi a szart csináljak? Csak közeledett, és közeledett. Próbáltam eltolni magamtól, de sokkal erősebb volt. Megragadta az ajkamat, és megcsókolt. Még mindig toltam el, de én egy gyenge izé vagyok, tehetek én róla? Végül el tudtam fordítani a fejemet, és az eddigi behunyt szemeimet (hogy hamarabb túl legyek rajta), kinyitottam, és megláttam. Őt.

-Már egy pasi nem elég? - nevetett ki Ross gúnyosan. Megrázta a fejét, és elment.

-Baszki, te normális vagy? - fordultam Chris felé. -Te mindent elcseszel! - kiáltottam rá könnyeimmel küszködve, majd Ross után futottam. Sajnos sikertelenül, mert elhúzott az autójával. Kész, ennyi. Nem érdekelt, hogy ki van a suli előtt, vagy hogy ciki lenne tizenöt évesen sírni, de nem érdekelt. Úgy sírtam, mint még soha. Könnyeim folyamatosan csúsztak le arcomról. Leültem a lépcsőre, és megtöröltem a könnyeimet a pulcsim végével. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Én mindent elszúrok! 

Egy lágy kezet éreztem a vállamon, majd szorosan átölelt. Azt hittem Kim az, de nem ő volt. Abby. 

-Sajnálom - nézett rám szomorúan, és leült mellém. A legkevésbé számítottam rá. Talán tényleg megbánta amit tett? 

-Láttad az egészet? - kérdeztem halkan, már kissé lenyugodva.

-Láttam - mondta szintén halkan. Hangjában együtt érzést éreztem, bár lehet, hogy csak képzelődtem.. -Tudom, hogy mit érzel - mondta. Szóval tényleg együtt érez.. Ez fura.

-Tényleg? - kérdeztem meglepődve.

-Amikor összevesztünk, össze jöttem Chrisszel. Én tényleg szerettem őt. És volt egy erőszakos fiú, aki minden áron azt akarta, hogy együtt legyünk. Már nem bírtam, ezért megígérte nekem, hogy csak egy csók, utána békén hagy. Bele egyeztem. De Chris meglátta.. Onnantól leszart engem.. Lehet, hogy még az előtt is.. - mondta folyamatosan a földet nézve. Nem nézett rám, de láttam rajta, hogy majdnem sír.

-Figyelj.. Szerintem Chris miatt nem éri meg ez az egész. Ezt már te is jól tudod, hogy milyen bunkó. És ezzel nem akarlak megbántani vagy ilyesmi, nem tudom, hogy még szereted-e őt. De érte nem éri meg egy könnycsepp sem - mondtam és megsimítottam a hátát. Elmosolyodott, és a szemembe nézett.

-Szereted azt a fiút? - nézett a szemembe komolyan. Bólogattam. -Akkor menj. Magyarázd meg neki. Megérdemelsz már egy jó kapcsolatot - mondta mosolyogva. Átöleltem őt, és elmentem. Most nem volt kedvem autókázni, vagy ilyesmi, jó volt nekem a gyaloglás is. Nem érdekelt egyáltalán, hogy mennyire szakad az eső. Csak Abby szavai csengtek a fülemben. És elgondolkodtam. Tényleg jó barátnő volt, csak kár, hogy átcseszett. Most már mindegy. De soha nem gondoltam volna a veszekedés után, hogy ő fog megvigasztalni, és lelket önteni belém... A hajam teljesen szétázott attól függően, hogy volt sapkám. Mindenem tiszta víz volt, de nem érdekelt. Át váltottam gyorsabb tempóba, és már futottam. Tudtam, hogy nincs olyan közel a házuk, de csak futottam. Jelenleg egy célom volt. Hogy megbocsásson nekem Ő. Nélküle nem mosolyognék. Nem érezném jól magam. Nem lenne olyan, aki felvidít. Akinek megcsókolva azt mondhatnám; Szeretlek. Akivel együtt aludhatnék. Akivel minden egyes töltött perc csodálatos. Ezekre még egy legjobb barátnő sem képes. Felvidítana, de nem lenne olyan. Megölelhetne, de nem lenne olyan. Mosolyoghatnék, de nem lenne olyan. Csakis Vele lehet olyan. 

Gondolkodásomat a telefon csipogása zavarta meg, és az, hogy már a ház előtt állok.

Kislányom, hol vagy? Aggódunk érted - az üzenet feladója Anya.

Becsengettem. Majd később vissza írok anyuéknak. Kis idő múlva nyílt az ajtó. Azt hittem, hogy Ross fog kijönni, de nem ő volt, mégis örültem neki.
-Úristen! Gyere be gyorsan! - ijedt meg Rydel, és rögtön betessékelt. -Ebből úgy látom, megfázás lesz..
-Szerintem is - mosolyodtam egy kicsit el.
-Ülj le - paskolt a mellette lévő helyre. -Jaj, de hülye vagyok! Mindjárt hozok neked friss ruhákat! Várj itt - mondta kedvesen, én meg vártam. A telefonom folyamatosan pittyegett, hogy smsem érkezett, vagy hívnak. Nem sűrűn érdekelt.. Körül néztem jobban, mint a múltkor, mivel akkor nem volt elég időm.. És gondolkoztam. Elszúrtam. Remélem, hogy ilyen hülyeség miatt, amit nem is akartam, nem szakít velem.. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne akkor velem.
Rydel megérkezett a ruhákkal, és egy szobában átöltöztem. Közben csinált nekem forró csokit. Nagyon kedves volt velem, olyan volt, mintha a nővérem lenne.
-Mi történt? - kérdezte, miután megittam a forró italt.
-Azt hiszem, hogy elszúrtam.. Van egy fiú osztálytársam, Chris, akibe kicsit régebben szerelmes voltam, vagyis inkább tetszett. Bunkó és flegma. Sokszor megcsalt, sőt a legjobb barátnőmmel is. Elegem volt belőle, majd szakítottunk. Igazából először még nem is jártunk, hanem csak kavart velem. Utána sok bocsánat kérés után adtam neki egy új esélyt. Azt is hamar elszúrta, mert megint megcsalt. Nem annyira érdekelt már. Igazából, miután adtam neki az esélyt, akkor volt a sulibál, és akkor találkoztam Rossal. Azután szakítottunk, és Rossal kezdtem találkozgatni. Nem beszéltem azóta Chrisszel, és tegnap boldog szülinapot kívánt, majd suli után megint, és végül egyre közeledni kezdett hozzám. Próbáltam távolodni, már az ajtónál jártam, annyit hátráltam, és erőszakoskodni kezdett. Azt mondta, tudja, hogy azért járok Rossal, mert féltékennyé akarom tenni. És akkor...
-Bocs, hogy félbe szakítalak, de az igaz, amit mondott? - kérdezte kíváncsian.
-Nem, dehogy. Egyáltalán nem. Szóval egyszerűen nem tudtam mit csinálni, sokkal erősebb volt nálam, elfutni nem tudtam, mert nem engedett el, és ahogy mondtam, már az ajtónál nyomorogtam, és akkor megcsókolt. Nem tudtam mit csináljak, azt vártam mikor lesz már vége. És kit pillantok meg? Rosst. A csalódottságát. Szégyenemben elsüllyedtem volna - meséltem el szomorúan
-Értem.. Akkor te már nem szereted ezt a Christ, igaz?
-Nem, egyáltalán. Már a sulibálon is Ross tetszett, pedig nem is tudtam, hogy ki ő, meg ilyenek, és..
-Bocs még egyszer, hogy félbe szakítalak.. Egy kérdésem van. Szereted Rosst? - kérdezte. Az ajtó felé nézett, majd vissza rám.
-Mindennél jobban - mondtam gondolkodás nélkül, és én is az ajtóba néztem. Ross ácsorgott karba tett kézzel. Rám nézett, majd elmosolyodott. Kicsit meglepődtem. Hallott mindent?
-Igen, hallottam - mondta mosolyogva, majd beletúrt a hajába. Hogy gondolatolvasó-e? Valószínűleg.
-Rendben, akkor én nem is zavarok - mondta Rydel, majd felém mosolygott, Rossra pedig kacsintott egyet.
Oda mentem a még mindig az ajtónál ácsorgó szőkeséghez és szorosan megöleltem. Hajamat hátra tűzte, majd rám mosolygott. Egyik kezével a derekamat fogta, a másikkal pedig az arcomat. Magához húzott, arcomat megsimította, majd megcsókolt. Azt hiszem, hogy rendben vagyunk. Nem szeretném, ha veszekednénk. A legjobb, ha megbeszéljük. De ehhez az sem kellett, mert mindent hallott. Utálnám magam, ha ilyen miatt szakítanánk. És akkor tuti, hogy megpofoztam volna Christ. Én teljes mértékben megbízom benne, és remélem, hogy ő is bennem. És most, hogy bele gondolok, mit mondtam a kérdésre, mi szerint szeretem-e Rosst, tényleg igaz. Mindennél jobban. Bármit megtennék érte.
Elengedett, majd azt mondta, mindjárt jön. Most megint volt egy kis időm körül leskelődni. Megálltam egy kis szekrénynél, amin keretekben lévő képek voltak. Kiskori, és banda képek. A fotókon azonnal felismertem a kicsi Rosst. Kezembe vettem, és jobban áttanulmányoztam. Nagyon aranyos volt. Ahogy most is az.
Két kezet éreztem a derekam körül, ahogy átölel, és belepuszil a hajamba. Felé fordultam, és megcsókoltam.
-Szeretlek - súgtam a fülébe.
-Mindennél jobban - mosolygott, majd újra megcsókolt.
-Örökké.. - mondtam magamban. Talán ki mondtam volna, de szerintem még ez a szó korai. Bár az érzéseimnek nem az. De még nem. Így is furcsa volt kimondani azt, hogy szeretem, de szerintem tisztában volt vele. Nem tudom, hogy ő szeret-e annyira engem, mint én őt. Mi van? Én most hülye vagyok. Sokszor bebizonyította, hogy szeret. Erre a legjobb példa a szülinapom.
Nem akarom őt elveszíteni. Annyira jó vele lenni.. De közben félek, hogy egyszer talán elveszítem, és akkor mi lesz velem? Nem, nem akarok ilyenekre gondolni.
Elhatároztuk, hogy elmegyünk a közeli üzletbe, és veszünk valami kaját, hozzávalókat. Mivel még mindig esett az eső (mikor fog már elállni?), autóval mentünk. Siettünk, nehogy meglássanak a fotósok.
Vettünk pár cuccot, majd kiviharoztunk az üzletből. És mi fogadott? Rengeteg ember, fotósok. Mindössze öt percig tartott bevásárolni, de máris megtudták, hogy itt vagyunk. Fú..
-Menjünk - fogta meg a karomat.
-Ross, kérlek nyilatkozz nekünk egy kicsit az új barátnődről! - kiáltott hozzánk az egyik fotós. Rákulcsolta kezét az ujjaimra, majd elhúzott egészen a kocsiig.
-Nem értem, hogy ilyenek miért hiszik azt, hogy közük van ahhoz, hogy én ki vagy mi vagyok - mondtam már a kocsiban.
-Ez így megy. Csak hozzá kell szoknod. Mindenről akarnak tudni, és bármilyen információról van szó, ők kiderítik - mondta a szemembe nézve. -Jobbak, mint az FBI - nevette el magát, majd beindította a motort.
-H-hozzá kell szoknom? - ijedtem meg. Oké, tudtam, hogy rengeteg fotós meg rengeteg izé bizé szeretne tudni mindenről, de.. Muszáj megszoknom? Ilyet hogy a fenébe lehet megszokni?
-Hozzá - mondta nyersen, de kedvesen. -Persze, ha velem akarsz lenni - tette hozzá, mintha ez nem lett volna egyértelmű.
-Értem. Akkor.. Hozzá szokom. Majd. Egyszer - mondtam szaggatottan.
Mikor a házukhoz értünk, felhívtam anyuékat. Biztosítottam róla mindkettőjüket, hogy még élek, és jól vagyok. Azt mondták, estére legyek otthon.
Kipakoltunk a szatyorból mindent, amit vettünk, majd neki kezdtünk az ételnek. Spagettit készítettünk. Közben csupa hülyeségeket beszéltem, ahogy ő is. És.. Mindenem tiszta sajt (spagetti tetejére reszeltünk).
Azt hiszem elég jól megcsináltuk, finomra sikeredett. Közben megérkezett.. Öhm, azt hiszem, hogy Rocky? Egyébként nem mintha ugyanúgy néznének ki, csak egyszerűen mindegyiküknek a neve R betűvel kezdődik, ami kicsit zavaros. Rocky, Rydel, Riker. Az egyetlen, akinek más kezdőbetűje van, az Ell-..-ing-..-ton.Igen, Ellington.
Ő is velünk evett. Szerintem jól sikerült, nekem ízlett. És ahogy láttam, a fiúknak is.☺ A kaja után Ross haza dobott. Hogy mi várt rám, már rögtön az ajtóban? Káosz.
-Kislányom, merre voltál? Tudod, hogy mennyire aggódtunk érted? Mi történt? Milyen ruha van rajtad? Caitlin! Hahó, Caitlin, ne menj fel a szobádba! - kiabált rám apu, anyuval felváltva.
Felmentem. Majd holnap elmesélek nekik mindent, jelenleg fáradt vagyok. Ledőltem az ágyamba, és már aludtam is.

Október 23. - Kedd

Nagy nehezen, de felkeltem az ágyamból, és felöltöztem. Beálltam a tükör elé, és szörnyű látvány fogadott. Akkor jöttem csak rá az álmosság miatt, hogy rettenetesen fáj a torkom, a szemeim alatt karikák virítanak, a hajam tiszta kócos, az orrom tele van, amit ki kéne fújni.. Hát, valahogy rendbe teszem magam. Ma muszáj bemennem a suliba... Kell beszélnem Kimmel. Leslattyogtam a lépcsőn, miután valahogyan készen lettem.
-Azonnal beszéljük meg a tegna... Beteg vagy? Fáj valamid? Lázas vagy? - fogta meg anya rögtön a homlokom.
-Egy kicsit fáj a torkom, de nem vészes - mondtam, de elcsuklott a hangom.
-Nem, ma nem mész iskolába!
-De muszáj mennem! Kérlek!
-De ha rosszul leszel, azonnal hívj fel! - mondta, majd bement a szobájába.
-Jó - mondtam már magamnak, és kimentem az ajtón. Apa is kérdezősködni kezdett a betegségem iránt, és ő is marasztalt, de amint mondtam, ma muszáj bemennem.
*Suliban
-Kim, beszélhetnénk? - állítottam meg.
-Menj Abbyhez, ő úgyis olyan jó barátnőd - mondta bunkón.
-De nem érted? Nem a barátnőm, csak nem utálom! Nekem te vagy a legjobb barátnőm, és te is leszel, érted?
-Hát...

Szerintetek kibékülnek? Vajon Kim megbocsát Caitlinnek? Kommenteket gondolataitokról, tippjeitekről! :)

Chapter Eleven.'

Sziasztok! :) Most lenne egy kicsi kérésem.. Csak 2 komment után hozok új részt. Legalábbis a 12. részt. Csak 2 kommentet kérek, remélem nem lesz nagy gond. Nem húzom tovább: 

Elsétáltam Kim házáig. Egy kis zajt hallottam, majd mikor bekopogtam, elhalkultak. Benyitottam, és semmi. Sötét volt, nem volt felnyitva a villany. Felnyitottam a lámpát, és.. És.. Nagyon meglepődtem...

-MEGLEPETÉS! - kiáltották rengetegen a szobában. Csak ámultam, és gondolkoztam. Elfeledkeztem a szülinapomról.. Ami ma van. Úr isten! Hogy feledkezhettem meg a SZÜLINAPOMRÓL? Kim rögtön oda jött hozzám, és megölelt.

-Boldog szülinapot!

-Köszönöm! Nagyon! - súgtam a fülébe. Körül néztem, és megállapítottam, hogy az összes osztálytárs, néhány évfolyamtárs, pár sulin kívüli barát.. Szóval mindenki itt volt. Csak egy ember nem.. Semmi baj, gondoltam majd megjön, talán késik.. Sorban jöttek hozzám boldog születésnapot kívánni. Nagyon örültem ennek az egésznek, de az az egy ember irtóra hiányzott. Bekapcsolták a zenét, és elkezdtek táncolni. Néztem az ide-oda mozgó, vidám embereket.

-Gyere már! Ez a te bulid! - fogta meg a kezem Kim, és fel akart húzni a "tánc parkettre".

-Hol van? - fürkésztem az ajtót már sokadszorra, de nem, nem jött be.

-Ki? - nézett rám komolyan.

-Ross.. Még Chris is itt van, akivel nem is vagyok jóban. De .. Ő a barátom. Hol van?

-Caitlin - ült le mellém. -Nem szabadna elmondanom, de látom, hogy nagyon bepánikoltál, szóval elmondom. Nincs semmi baj. Azért nem jött el, mivel ő mást tervez neked - mosolygott, majd én is elmosolyodtam.

-Tényleg? Mikor?

-Ne, ezen ne is gondolkozz! Majd fog írni neked. Te most gyere, és olyan jól fogod magadat érezni, mint még soha! OKÉ? Halljam a lelkesedésedet! - állított fel, majd belökött a táncoló emberek közé, és ő is jött utánam.

-Akkor bulizzunk! - mondtam hangosan, majd elkezdtem táncolni.

Lábatlankodásom nem sokáig tartott, ugyanis nekem irtó könnyű kifulladni.

Már nagyon vártam, hogy írjon, de ettől függően irtó jól éreztem magam. Kaptam tortát is, rajta tizenöt gyertyával.

Estére már kicsit benyomott hangulat volt, mivel sokan részegen énekelték a Boldog születésnapot dalt. Nem sokan maradtak józanok, köztük vagyok én. Mikor már az emberek kezdtek elmenni, kaptam egy smst.

5 perc múlva ott vagyok érted.

xx Ross

Felálltam, és körül néztem. Megláttam Kimet, hogy épp felém tart. Sajnos ő nem volt józan.

-Kim, én megyek, jó? Mindjárt itt van Ross - mondtam, miközben felvettem a kabátomat. 

-Menjél csaak. Jó rosszalkodást - mondta kicsit hangosabban. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd kimentem az ajtón. Ross az autója mellett állt, és rögtön megindult, amikor felé mentem. Már szóra nyitottam a szám, de elcsitított és a szememre tett egy szem kötőt (?).

-Ez minek? - kérdeztem mosolyogva, miközben betett az anyós ülésre. Mivelhogy a szemem le volt takarva, nem láttam semmit, és ő sem szólt semmit.

-Megérkeztünk - mondta, és ajtót nyitott nekem. Kipattantam belőle, de sikeresen megütöttem a fejem.

-Auu - fogtam meg a fejem. De mikor levette rólam a szemkötőt, már nem is annyira fájt. -Hű. 

Egy elhagyatott hídon voltunk, ahonnan belátszott az egész város. Amikor ide jöttem, annyira örültem a sulinak, hogy csak oda, és a plázába jártam. Nem volt alkalmam, hogy megnézzem közelebbről is New Yorkot. És most az egész várost látom, egy hídon.
-Tetszik? - fordult felém mosolyogva.
-Hogyne tetszene? Ez gyönyörű! - néztem körül újra.
-Ez még nem minden - mondta, majd elő kapta a gitárját (ez hol volt eddig?), majd elkezdett énekelni.
Rájöttem, hogy nem csak helyes, aranyos, kedves, jószívű és romantikus, de még jól is énekel. Tökéletes. Nagyon tetszett a dal. Miután vége lett, elcsendesült. -Boldog szülinapot - nézett a szemembe pár perc után. Egyre csak közeledett, és közeledett. Karomat megsimította, amitől kirázott a hideg, a gyomromban lévő pillangók folyamatosan csapkodtak, mintha ki akarnának jönni. Megfogta a derekamat, szorosan magához húzott, majd lágyan megcsókolt. Soha nem éreztem ilyet. Olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást, mintha ezer év után megcsókolt volna. -Szeretlek. Ugye tudod? - mondta halkan, miközben két kezével össze fogta a fejem, és a homlokához tapasztotta.
-Tudom - mondtam behunyva a szemem, és újra megcsókoltam. -Köszönöm - mosolyogtam.
Aki azt mondta, hogy egy sztárral nem lehet normális életet élni, annak nem volt igaza. Ha tudunk kettesben lenni, úgy, hogy se fotósok, se riporterek, akkor az már siker. És teljesen normális. De ha nem is lenne így, ugyanúgy szeretném őt, és ugyanúgy vele lennék.
Még sokáig beszélgettünk komolyabb dolgokon, majd hülyeségeken. És ha már hülyeség, akkor már a hülyéskedés sem maradhatott el. Mert miért ne? Meglöktem, vissza lökött, meglöktem, vissza lökött, nagyobbat löktem, borult egyet.
-Haha - nevettem, majd felhúztam.
-Ne éld bele úgy magad, csak hagytam magam. Egyébként te borultál volna - mondta büszkén nevetve. 

-Persze - néztem rá mosolyogva. Magához húzott, és újra megcsókolt.

Amikor hozzám ér, amikor megölel, amikor megcsókol, újra és újra belé szeretek. A gyomromban lévő izgő-mozgók csapkodnak mindenfelé. Jó érzés? De még mennyire! 

Sosem gondoltam volna, hogy éppen egy olyan fiút fogok szeretni, akit több ezer lány megkaphatna, és én vagyok az-az egy, aki megkapta őt. Elképzelni sem lehet. Még én sem hiszem el, pedig éppen átölel, és karjaiban tart. Elképzelhetetlen.

-Min gondolkozol? - nézett rám mosolyogva, majd az egyik hajtincsemet kezdte piszkálni.

-Semmi, csak.. Hogy hogy én? - néztem rá komolyan, majd sóhajtott egyet.

-Egyszerű. Amikor megláttalak, már akkor tudtam, hogy én megfoglak szerezni téged, bármi áron. Téged szúrtalak ki a nagy tömegből, emlékszel? Gyönyörű voltál, most is az vagy. Mindig az vagy. Az első találkozásnál kételkedtem benne, hogy esetleg tetszek neked. A másodiknál éppen ezért mondtam azt, hogy buli van, mert féltem, hogy ha csak kettesben leszünk nálam, talán megrémülsz, és nem jössz el. Cai - mondta, majd elröhögtem magam ezen a beceneven. -Cai-Cai - mondta nevetve. -Te más vagy, mint a többi lány. Egészen más - komolyodott el, és adott egy puszit az arcomra. Egy vízcseppet éreztem karomon, ezért felnéztem az égre. Elkezdett esni az eső, vagyis először csak csöpögni, majd egyre ráeredt. Kezeit rákulcsolta enyémre, majd futni kezdtünk egészen a kocsijáig.

-Átjössz? - mondta az utat nézve.

-Mi? - néztem rá furcsán, majd pár másodpercre elkaptam tekintetét.

-Hozzám - mondta, mintha már megszokott lenne.

-Ööö...

-Ne gondolj rosszra - szakított félbe mosolyogva.

-Hát, átmehetek - mondtam mosolyra húzva a számat. Dobtam egy üzenetet anyuéknak, majd rögtön csörgött a telefonom.

Én: Igen?

Anya: Mi az, hogy Rossnál alszol?

Én: Csak nála alszom, ennyi.

Anya: Még fel sem köszöntöttünk téged. Tartanunk kellett a szánkat, mert ha felköszöntünk, talán rá jöttél volna a meglepetésre, ami miatt "furák" voltak a többiek. Tudod. És megbízom benned, nehogy azt hidd, hogy az a bajom.

Én: Jó, akkor egy órára bemegyünk.

Anya: Rendben, szia! - rakta le a telefont.

-Lehetne, hogy először haza megyünk? Anyuék még fel akarnak köszönteni.

-Persze - mondta, majd tért egyet, és pár perc múlva már otthon is voltunk.

Felköszöntöttek, majd anyu azt mondta, hogy várjak egy percet, mindjárt jön. Nem sejtettem, hogy mit akar, úgyhogy csak leültem a fotelbe és vártam. Egy perc múlva tényleg megjött, egy becsomagolt dobozzal a kezében. Felálltam, és mind a ketten boldog szülinapot kívántak nekem. Anya átadta a dobozt, én pedig letéptem róla a csomagolást, amilyen gyorsan csak tudtam, és megláttam az ajándékomat.

-Köszönöm - öleltem meg először anyut, majd aput. -Nem kellett volna - hálálkodtam.

-Nem csak a mi érdemünk - mondta apa, majd ránézett Rossra, és bólintott egyet, ő meg mosolygott.

-Te? - mosolyodtam el (nem mintha eddig nem virultam volna), majd szorosan megöleltem őt is.

Leültem a kanapéra, és bontogatni kezdtem a dobozt. Megláttam a benne lévő gyönyörűséget, ami mostantól az enyém. Kivettem belőle, és megöleltem (jólvan na, egyszer én is örülhetek egy telefonnak).

-Mondd, te mit csinálsz? - nézett rám Ross furcsán.

-Semmit, csak örülök - mondtam nevetve. Át tettem a kártyámat, és beindítottam. Nem volt annyira nehéz kezelni, mert nekem 4-esem volt, de azért Ross segített benne. Közben felmentem a szobámba átöltözni, meg pár ruhát elpakolni. Mikor lejöttem, anyuék már majdnem elaludva ültek a kanapén, ezért elköszöntünk, és mentünk is.

-Mondtam már, hogy köszönöm? - néztem rá mosolyogva, mikor már a kocsiban ültünk a házuk előtt.

-Talán csak ezerszer - mondta, és nyomott egy puszit az arcomra. -Na gyere.

Bementünk a házba, és mivel már jártam itt, letettem a táskámat, és leültem a kanapéra.

-A többiek?

-Igazából nem nagyon szoktak otthon lenni, általában csak én vagyok itt, vagy üres a ház. Holnap jönnek.

Bólintottam egyet, majd egy ásítás jött ki belőlem.

-Álmos vagy? - mosolyodott el.

-Neem, vagyis.. Hát, elég kimerítő volt ez a nap.

-Menj, zuhanyozz le - mondta, majd hálásan néztem rá, és már mentem is fürödni. Jó volt érezni a forró vizet a bőrömön.. Megtörölköztem, utána felöltöztem a pizsamámba, ami egy hosszított rövid ujjú pólóból, és egy rövid nadrágból állt. Ross elé álltam, és vártam, hogy megmutassa, hogy hol alszom. Jól megnézett, majd bevezetett egy szobába. Szép szoba, mondhatom.  Miután kiment, behúzódtam a szélére, és betakaróztam. Legalább tíz percig nyitva volt a szemem, és a takarót szagolgattam (félre értés ne essék, nem vagyok morbid). Olyan jó illatú volt. Ross illatú. Mire rájöttem, hogy igazából ez az ő szobája, éppen ő jött be. Megfordultam, és furcsán néztem rá. Lefeküdt mellém, és engem nézett.

-Egy ágyban fogunk aludni? - szólaltam meg egy kis idő után.

-Mit hittél? - mosolyodott el, majd közelebb jött hozzám.

-Nem tudom.. De ugye tudod, hogy én még nem vagyok készen rá.. - ültem fel, majd ránéztem.

-Cai - mondta, majd elnevette magát. -Én várok rád. Ezt tudnod kell. Most pedig aludj - nézett rám mosolyogva. Hanyatt feküdtem a plafont nézve, majd gondoltam egyet és hozzá bújtam. Mármint Rosshoz, nem a falhoz. Az nehezebb lenne. Mikor hozzá bújtam, elmosolyodott, és átkarolt. Lecsukta szemeit. Szőke haja össze-vissza állt, pár tincsekkel a szemébe lógva. Egy kis idő után elaludt, én meg tovább néztem őt. Olyan édesen alszik. Na jó, jobb lesz nekem is aludnom. Lecsuktam a szemeim, és elaludtam. Ez a legjobb születésnapom..

Október 21. - Vasárnap

Talán egy kicsit többet aludtam, mint kellett volna, de nem tehetek róla. Szörnyen jó érzés mellette aludni, szuszogását hallani. És mégjobb lett volna mellette ébredni, de nem volt ott. Felültem az ágyon, és körül néztem. Sehol senki. Éppen másztam volna ki, amikor betoppant.

-Felkeltél, álomszuszék? - nézett rám kedvesen, amitől elmosolyodtam.

-Fel, fel.. Hol voltál?

-Vettem reggelit, meg bele botlottam pár rajongóba. Jól aludtál? - ült le mellém és egy gyors csókot nyomott a számra. Vissza csókoltam, majd a szemébe néztem.

-Jól aludtam. Csak akkor volt rossz, amikor felébredtem, és nem voltál mellettem - mondtam szomorúan. Újra megcsókolt, majd lefektetett az ágyra, és ott csókolgatott tovább. Elkezdte a nyakamat puszilgatni. Két kezemmel megfogtam az arcát, felém fordítottam, és a szemébe néztem. Felemeltem egy kicsit a fejem, hogy elérjem csókját. Ezzel megértette, hogy maradjunk csak ennél. Heves csókcsatába kezdtünk, de megállított minket valami. Egy kopogás.

-Gyere be - mondta, majd felállt, én meg felvettem a köntösömet. Azt hiszem az egyik bandatag állt ott.

-Bocsi, zavarok? - nézett ránk a szintén szőke hajú srác.

-Nem - szólt Ross.

-Szia, én Caitlin vagyok, Ross... barátnője - mutatkoztam be kedvesen.

-Ó, szóval te vagy az a lány! Én Riker vagyok, nagyon örülök - mosolygott. -Gyertek, már itt vannak a többiek is.

Kimentünk a nappaliba, ahol még két fiú, és egy lány fogadott. Mindenkinek bemutatkoztam, sőt még ölelést is kaptam.

-Elnézést, felöltözöm, utána vissza jövök - mondtam mosolyogva, és mentem is öltözni. Felkaptam egy laza összeállítást, és vissza mentem. Talán egyszer majd fel tudom ismerni őket, hogy melyik ki neve. Riker, Rydel, Rocky, Ellington, és persze Ross. Aha, nehéz lesz. Leültem a lány mellé, akinek valószínűleg Rydel a neve, ha jól emlékszem, meg amúgy is lány név, szóval csak az lehet.

-Mióta tart a románc? - nézett rám kedvesen, én meg elmosolyodtam.

-Pár hete.. - mondtam.

-Elmeséled nekem? Mert Ross nem képes rá - mondta, majd elnevettem magam. Elmeséltem neki, közben bólogatott, mosolygott, vagy csillogott a szeme. Rengeteget beszélgettünk, nem csak vele, hanem a többiekkel is. Nagyon viccesek. Úgy éreztem magam, mintha már otthon lennék. Na ez furcsa. Mindegy, de nagyon jó volt. 

Chapter Ten.'

Sziasztok! Ebben a részben szerettem volna vegyesen írni, tehát mindenről. Még több izgalmakban lehet részetek. Köszönöm szépen nektek, hogy már a 10. (!!) résznél vagyunk, és bár nem annyi, amennyit szerettem volna, de elégedett vagyok a kommentekkel, feliratkozókkal, és úgy érzem, megbizonyosodtam arról, hogy érdekelnek titeket a részek. Talán nem egy népszerű blog, de számomra nem kell, hogy népszerű, ismert legyen, csak hogy legyenek olvasóim, akik szeretik olvasni azt, amit én írok. Mindig próbálok izgalmasabb, eseménydúsabb részeket írni, amik több olvasókat hoznak, de ez nem csak így megy. Arra szeretnélek kérni titeket, hogy most az egyszer /nem muszáj/, aki tud, az segíthetne nekem. Írtam, hogy meg vagyok elégedve a számokkal, de mégis jobbak az újabb és újabb olvasók. Ezért is, hogyha gondoljátok, akkor osztjátok meg esetleg a blogot, vagy küldjétek el a linkjét az egyik barátotoknak, hogy tovább is haladjunk. Nagyon megköszönném. ☺ Nem is húzom tovább a szót, jöjjön a 10. rész!

Október 14. - Kedd

Egy szép napra keltem. Mármint nem úgy, hogy jósnő vagyok, és "aha, ma jó napom lesz", hanem szépen sütött a nap, ami átjárta a szobámat.  Bár ez nem tartott sokáig, ugyanis mikor ki értem a levegőre, már beborult. Hát persze, nem is számítottam jó időre. Apu kitett a sulinál. Kim rögtön megrohamozott kérdéseivel, mivel tegnap már nem voltam neten. Ahogy a szüleimnél is szokás, legjobb barátnőmmel is meg kell osztanom "élményeimet". Már csak az a gond, hogy a fél iskola tud róla, hogy Rossal járunk, ezért mindenki kidülledt szemekkel néz rám, és egy "chh, ilyennel jár?" pillantásokat tesznek felém. Mintha érdekelne.. A negatív gondolatok, vélemények sosem érdekeltek. Kapok néhány pozitív pillantást is, néha még beszélgetni is kezdenek velem. Még az kell, hogy belőlem is híresség legyen.. Felfedeznék bennem a sztárt. Mármint nem az énekest,táncost, vagy a színésznőt.. A hülyét.  Na jó, eltértem a lényegtől.

Bementünk az osztályba. Zűrzavar, ordibálás, különböző hangok a telefonokból, és fülledt levegő. Még ha az ablakot, csak az egyik ablakot kinyitnák, máris jobb levegőnk lenne. Kinyitottam egyet, majd le ültem a helyemre. Azt éreztem, hogy valaki figyel. Elhessegettem ezt az érzést, bár nem igazán sikerült, majd bele éltem magam a zenébe, ami a fülhallgatómból jött ki. Kim mellettem magyarázott valami srácról, akit meglátott, és azonnal "beleszeretett". Erre a mondatra feleszméltem, és megszólaltam.

-Neked nem Joe tetszik? - néztem rá, majd lesütött szemmel nézett rám.

-Öhm.. Az úgy volt.. - kezdte.

-Kim! Te elhallgatsz előlem valamit!

-Ne most.. Majd suli után megbeszéljük.. -mondta, majd lehajtotta a fejét. Mi történhetett? Ráadásul bármi is történt, miért nem mondta el? -És.. mi van Roseval, meg a barátnőjével? - néztem az említett személyekre. Úgy emlékszem, hogy Kim csupa rossz szavakkal látta el testvérét, közben elég csendesek, és igazából nem láttam tőlük semmilyen rosszalkodást.

-Semmi, úgy látszik, megnyugodtak.. Nem tudom mi ütött beléjük, még bulizni sem járnak.

-Talán elfogyott abból a cipődarabból, amit kinéztek maguknak, és most súlyos depresszióba estek. Nem lehet tudni - sóhajtottam visszafojtott nevetéssel.

-Lehetséges - mondta, viszont ő hangosan elkezdett röhögni, és mindenki ránk szegezte a szemét, egy ilyen "ez normális?" arckifejezéssel. -Már nevetni sem szabad? - mérgelődött nevetve. Lehet, hogy valakinek "jófej" osztálytársaik vannak, de ez az osztály kifejezetten bunkó. Hangosan nem lehet nevetni, miért is lehetne, bármilyen vicc van, inkább fojtsd magadba a röhögésedet, mert ha nem, úgy néznek rád, mint egy fogyatékosra.. A lányok csapnivaló viháncolásai, vagy éppen a fontos dolgok kibeszélése, mint például: haj, köröm vagy éppen ruhák "divatimádók, tartsunk össze". A fiúk hangos ordibálásai, a telefonon lévő videók, filmek megnézése, amit feltétlenül kell mindenkinek hallania, ezért max hangerőn van, vagy éppen lányok folyamatos kihasználása, átverése. "bunkók, tartsunk össze".

Azt furcsállom, hogy Abby mostanában rendkívül kedves, és keresi a társaságot. Néha inkább Rose vagy Hope felé mered, gondolván, ha nézi őket, talán befogadják. Erős a gyanúm, hogy ez nem éppen így megy.

Chris nem akar kerülni, inkább belém botlik "véletlenül", majd állandóan bámul.

Amikor Rossal vagyok, elfeledem mindazt, ami a suliban történt. A mosolyával meg tudna bénítani, aranyossága határtalan. Amikor rám néz, a hasamban lévő pillangók felébrednek, és csapkodva mozognak a hasamban, ami mosolygásra késztet. Hé, mióta vagyok én ennyire művelt? 

Az osztályban az egyedüli "viszonylag" normális, az Kim. Csak azért mondtam, a viszonylagot, mivel tényleg normális, de ha hülyéskedésről van szó, ő benne van, és ha benne van, ott káosz van. Őrült lány. Ha nem lenne nekem, talán depresszióba fordultam volna Abby "átverése" után, és még az is lehetséges, hogy iskolát váltottam volna. Viszont, ha iskolát váltok, akkor nem látom meg Rosst a sulibálon, és akkor most nem lennék ennyire boldog. Az egész életemben négy fontos ember létezik, a többi mind.. mind senki, ha lehet így fogalmazni. Ez a négy ember anya, apa, Kim és Ross. Nekik köszönhetem, hogy boldog vagyok.

Az órák csak-csak elmentek. Gyorsabban, mint tegnap, az biztos. Mikor kicsengettek az utolsó óráról, elrakodtam a táskámba, felvettem a kabátomat, cipőmet, és indultam volna haza, de eszembe jutott, hogy kell beszélnem Kimmel.

-Eljössz? - kérdeztem.

-M-ma? - kérdezte félénken. Ez gyanús.

-Igen.

-Ne haragudj, de nem tudok ma elmenni.. Öm.. Tanulnom kell. - mondta. Haha, láttam rajta, hogy improvizált! Valamit elhallgat előlem!

-Kim, úgy érzem magam, mintha idegenek lennénk. Kérlek, mondd már el, hogy mi történik!

-S-semmi, mi történne? Csak.. Öööö... - nem vártam meg, míg gondolkozik azon, hogy mi is lehet a baja, mert tudtam, hogy ez is csak improvizálás lett volna.

-Kérlek!

-Ne haragudj - mondta, majd elviharzott. Annyira fájt, amit csinált, hogy majdnem elsírtam magam. A szemem bekönnyezett, de vissza tartottam, és haza mentem. Az úton folyamatosan azon kattogtam, hogy mi lehet a baj, miért ilyen velem.. Úgy érzem, hogy nem bántottam meg őt, mivel tettem volna? Nem is hanyagolom Ross miatt, ugyanannyit vagyok vele is.. Akkor tényleg nem értem..

Úgy döntöttem, hogy nem fogok egy ilyen dolog miatt sopánkodni, inkább vidáman anyuék körül forogtam. Vagy próbáltam..

-Kicsim, van valami baj? - kérdezte anyu, amikor már ötödszörre mentem oda hozzá, utána vissza ültem a helyemre. Először tanácsot szerettem volna kérni, aztán meggondoltam magam. Utána el akartam mondani, de vissza ültem. Aztán megi... Inkább elmondom.

-Igazából van - vallottam be. -Ma különösen furcsa volt velem Kim, talán rejteget valamit, vagy nem tudom..

-Öm.. Hát, tudod.. Ööö...

-Majd elmondja - segítette ki apu, majd anyu hálásan biccentett felé egyet.

-De én nem értem! Amikor elhívtam hozzánk beszélgetni, akkor azt mondta, hogy sokat kell tanulnia! Pedig holnapra szinte nincs semmi! Vagyis van, de hamar meg lehet tanulni, és Kim nem az a tanulós típus, szóval nem értem. Lehetne, hogy figyelnétek rám egy kicsit? - mondtam felháborodva, mert úgy láttam, a falnak beszélek. Majd össze haverkodom vele, és akkor a szüleim helyett tőle kérek tanácsot. Frappáns ötlet.. Remélem, egyszer meg is szólal.

Ahogy elnéztem, még mindig nem figyeltek rám, csak össze néztek, majd ugyanazt csinálták, amit az előbb. Inkább felmentem a szobámba, és úgy döntöttem örökbe fogadom a falat szüleimként.

Megtanultam alaposan mindent, amit kellett. De ezután még iszonyatosan unatkoztam, úgy hogy felmentem netre. Még itt sem volt semmi érdekes. Friss hírek, idióta képek, idióta kiírásokkal, új profilkép, like ezt, like azt. A chat tömve volt, bár senki nem írt rám. Kim még Skypeon is fent volt, de nem volt hajlandó rám írni, ezért inkább kiléptem. Hosszú fetrengés után az ágyamban, végre megcsörrent a telefonom. Titkon remélve azt hittem, hogy Kim hív, és bocsánatot kér, vagy azt kéri, hogy beszéljük meg. De még ez a név is életmentő volt bármilyen pillanatban.

Én: -Szia!

Ross: Szia, zavarlak?

É: -Te sosem zavarsz - mondtam mosolyogva, majd elkezdtünk beszélgetni. És beszélgettünk-beszélgettünk, amíg anyu le nem hívott vacsizni. Egyébként Ross azt mondta, hogy vasárnap szeretne elvinni az úgymond családjához (R5) bemutatni engem. Nagyon örültem neki. 

-Kislányom, mitől vagy ilyen vidám? - kérdezte apu a sablon kérdést.

-Vasárnap Ross bemutat a családjának - mondtam vidáman, de azt hiszem rosszul fogalmaztam.

-A családjának? Mármint a szüleinek, a ...

-Nem, nem a szüleinek. A bandájának, csak úgy nevezi őket, hogy család - mosolyodtam el apu szavába vágva.

-Ó! Milyen aranyos! - mondta anya. -Majd ide is elhívhatnád vacsorára. Szívesen látjuk - mosolygott anya, majd adott egy ölelést, és felmentem a szobámba.

Október 19. - Péntek

Ma teljesen megörültem annak, hogy végre péntek van. A napokban sok házit, tanulnivalót adtak fel, alig győztem tanulni. Azt hiszem elkiabáltam kedden ezt a 'nem értem, miért tanulna ennyit, hiszen nincs is sok'.. Haha. Igazából minden nap beszéltünk és smseztünk telefonon Rossal. Kim nem igazán foglalkozik velem, csak néha beszélgetünk, de úgy látszik, hogy elfoglalt. Csak tudnám, mitől.

*Suli épülete előtt

-Kim, elmondhatnád végre, hogy mi a bajod.. - néztem rá, viszont ő rám se hederített, csak a telefonját nyomkodta, és nem is figyelt.

-Kedvenc állat? Hm.. Talán a delfin. - mondta.. Még hogyha a kedvenc állatát is kérdeztem volna. Hát, majdnem talált.

-Figyelj már egy kicsit! - mondtam, majd 5 másodpercre rám nézett, majd vissza a telefonjára.

-Izé, most dolgom van, de holnap majd gyere át hozzánk.. este.. ruhában. - és ezzel elvonult telefonálni.

Persze, minden álmom ruha nélkül menni valahova. Még szép, hogy ruhában leszek! Ahj, ez komolyan nem figyel. Mindegy, legalább holnap talán meg tudjuk beszélni, ha végre figyel is rám..

Egyedül bementem az osztályba, majd egy paradicsom csattant a hajamban.

-Ez ki volt? - üvöltöttem, majd észre vettem, hogy mindenkin van valami étel.. Gondolom kajacsata. Amibe nincs kedvem beszállni. Mintha nem is valamelyik lett volna közülük, elkezdtek fütyülve sétálni. Mhm.

Kivettem a hajamból a paradicsomot, majd a helyemre ültem. Csak imádkozni tudtam, hogy ne dobjanak meg még egyszer. Hátra néztem, és éppen akkor landolt volna egy pástétomos, vagy mittudomén milyen kenyér a hajamon, ha le nem bukok. Felálltam és körül néztem. Kivettem a táskámból a kajám, ami mellesleg sajtos kenyér, rajta paradicsommal. Tulajdonképpen már úgy is unom ezt a kombót, úgyhogy neki dobtam Zacknek az egyik paradicsomot. Vissza dobott egy paprikát. Majd megdobtam Davet, aki szintén vissza dobott. És így ment sokáig, míg be nem jött az oszifő.

-Mi van itt? - nézett körbe lesütött szemmel.

-Kajacsata! Beszáll, osztályfőnök úr? - kérdezte a tanárt Thom, majd mindenki szakadt a röhögéstől.

-Eszem ágában sincs! Ki kezdte? - nézett ránk szúrós tekintettel. Mindenki elcsendesült, leült a helyére, és úgy tettek, mintha angyalkák lettek volna. Remek. Akkor bevállalom..

-Én voltam, tanár úr! - álltam fel, majd körül néztem. Mindenki tátott szájjal nézett. Hah, ezt nem várták tőlem. 

-Én voltam! - állt fel Abby is, valszeg engem védve..

-Én voltam! - állt fel Chris is. Jó, remek. Magamra vállalom, erre fő mindenki hősnek érzi magát? Mindenki sorban felállt. Hah. Összetartó kis "család".

-Még egy ilyen, és bajok lesznek!

Wow, ezzel most megrémített. Nem vagyok az a vagány csajszi, aki nem fél semmitől, vagy a csendes csajszi, aki mindenkitől fél. Én inkább a közepes vagyok, és ez nem rémített meg.

*Otthon

Taláán már lehet mondani az osztályra, hogy kezdünk össze szokni, és összetartó lenni, de ez még nem volt semmi.. Talán egyszer felnőnek, és nem kell az egész osztálynak magára vállalnia. Nem mintha nem volt valami 'hősies' tőlük, hogy nem csak én álltam fel. 

Alig vártam, hogy haza érjek, és alaposan le mossam magamról a kajamaradékokat. A zuhany alá álltam, és élveztem, ahogy a forró víz lemossa a hajamból a mocskot. A ruháimat bedobtam a mosógépbe. Kiszálltam a fülkéből, és felvettem egy otthoni cuccot. A szobámban leültem a székemre, és gondolkoztam. Igazából egy hülyeségen, mert arra gondoltam, mi van, ha most megtanulok, és aztán már nem kell, és pihenhetek a többi napon. Úgy döntöttem, úgyis most unatkozom, a hétvégére meg van programom, úgyhogy megtanultam. Nem tartott sokáig, mindössze két órába telt, míg leírtam a lenyókat, és megtanultam. Felnyitottam a laptopomat, és rögtön rámentem a Facebookra. Az idővonalak tele voltak ezekkel a kajacsatás képekkel, amin én is rajta vagyok. Jó sok like jött rájuk, úgy látszik, a tömeg szereti a hülyeséget. Én általában nem posztolok semmit, se képet, csak a profilom van kint, meg egy-két fénykép rólam, és Kimről. Egyszer csak bevillant egy chat ablak.

Abby Morgan: Szia.

Caitlin Smith: Hello

Abby Morgan: Öhm

Abby Morgan: Tudod..

Abby Morgan: Én..

Caitlin Smith: Izé, lehetne egyben?

Abby Morgan: Én sajnálom!

Caitlin Smith: Haha! Jót röhögtem. Mit sajnálsz?

Abby Morgan: Az egészet! Mert.. Nem tudom.. 

Caitlin Smith: xD Ok.. Bocsánatot kérsz, de nem tudod, hogy miért..

Abby Morgan: Aha. Nem lehetnénk újra.. barátnők?

Caitlin Smith: ...Nem?

Abby Morgan: Mit kéne tennem?..

Caitlin Smith: Szánalmas vagy. Azt te vágod, hogy átcsesztél? Nyugodtan megemlíthetted volna, hogy te is szereted Christ. Nem haragudtam volna rád.. Még ez miatt sem haragudtam volna, ha nem ribancozol le. Még az sem érdekel, hogy Chrisszel voltál. A legjobban az fájt, hogy lemondtál. Pedig állítólag én voltam a legjobb barátnőd.

Abby Morgan: Tudom, tudom, de már megbántam. És szeretnék jóban lenni veled, még ha nem is barátok lennénk, csak.. Csak ne utálj.

Caitlin Smith: Nem utállak.. Senkit nem utálok, csak fájt. Már amúgy sem tudnék úgy tekinteni rád, mint legjobb barátnő. 

Abby Morgan: Béke? ☺

Caitlin Smith: Jó... Béke. 

Na ezt megvitattuk. Igazából szerintem sem volt úgy jó, hogy kerültük egymást, szóba sem álltunk. Úgy jobb, ha csak simán.. nem utálom, és ennyi. Nekem már úgy is mindegy, Kim a legjobb barátnőm, és rá számíthatok. Vagyis nem tudom, hogy most számíthatok-e rá.. Tök mindegy. Gondolataimat a telefon csörgése zavarta meg. Óóó, említettem már, hogy az aki most hív, sosem zavar?

Én: Sziaa.

Ross: Szia. Hogy vagy?

É: Most már jól, és te?

Ross: Nagyon jól. Hé, te tervezel valamit holnapra?

É: Hát, Kim meghívott magához, de mostanában elég elfoglalt, és szinte nem is foglalkozik velem, és nem figyel rám. Talán valamit titkol. Te mindig tudsz valamit, nem tudod miről van szó?

R: Öm, nem, dehoogy. Én nem is beszélek vele. Csak veled beszélek. Tudood.. Te vagy a barátnőm.

Figyelj, menj nyugodtan el hozzá, nem gond, ha egyszer szombaton nem találkozunk. Vasárnap megyek érted fél négyre, oké?

É: Oooké.

R: Most leteszem, csak ennyit akartam. Szia, szeretlek.

É: Szeretlek.

Hah! Ezek terveznek valamit! És ez irtó fura volt. Én vagyok a barátnője. Tudoom. Csak velem beszél. Ő nem beszél vele. Öm, nem, dehoogy tudja miről van szóó. Öm, dehoogy, tudoom. A betűismétlés nekem gyanús. Ahogy az 'öm' is. Áh, mindegy. Talán csak beképzelem.

Gondolataim után lementem vacsizni. Majd miután megettem, feljöttem a szobámba és behuppantam az ágyba, majd el is fogott az álom.

Október 20. - Szombat

Nekem van a világ legjobb barátnője, és barátja! Kezdem az elejéről, csak hogy izgalmas legyen, nem vágok bele rögtön a végébe.

Amikor felkeltem, lementem a konyhába reggelizni. Miközben ettem, a szüleim folyamatosan engem néztek.

-Van valami a fejemen? - töröltem meg az arcomat.

-Semmii - mondták egyszerre mosolyogva. Ez gyanús. Túl gyanús. A szokásosnál is gyanúsabb! Felmentem a szobámba, hogy terveket forraljak ki, hátha valami rosszra készülnek. A tervforralás nem ment, inkább felöltöztem, és felnyitottam a tévét. Nem volt semmi jó műsor, ezért lecsuktam, és úgy gondoltam, hogy elmegyek egy kicsit sétálni. Elmentem a közeli parkba, és a telefonommal elkezdtem játszani. Utána nézelődtem, felálltam, sétáltam, leültem, nézelődtem. És így legalább elment az idő, és haza mentem átöltözni, utána Kimékhez.

Nem tudtam, hogy Kim úgy értette-e ezt a 'vegyél fel ruhát', az vajon vegyek fel ruhát, vagy vegyek fel ruhát? Úgy értem, a ruha kétértelmű. Ugyanis lehet egy felső, vagy egy nadrág, vagy nem tudom, vagy lehet egyberuha. Úgyhogy inkább maradtam az átlagos felső, gatyával, mert hát, miért kéne kiöltöznöm azért, mert elmegyek hozzá? Elsétáltam Kim házáig. Egy kis zajt hallottam, majd mikor bekopogtam, elhalkultak. Benyitottam, és semmi. Sötét volt, nem volt felnyitva a villany. Felnyitottam a lámpát, és.. és.. Nagyon meglepődtem...

Chapter Nine.'

Sziasztok! Végre lehetek a gépen, ezért megpróbálok hosszabb részt hozni, és minden héten egy-egy részt.

Iratkozzatok fel, kommenteljetek, pipáljatok!

Október 12. - Vasárnap

Mivel későn feküdtem le, sokáig aludtam. Mire felkeltem már kész volt az ebéd is. Felkaptam a köntösömet, és lekullogtam a konyhába, ahol finom illatokra eszméltem fel. Már apa is ébren volt, és éppen a tévét nézte, amikor bementem. Meséltem nekik a tegnapról.. Az igazságot nem mertem elmondani, talán kiborulnának.. Úgy mondtam el, mintha tényleg buliba mentem volna, és nem történt semmi. Lehet, hogy rosszul tettem, de még nem szeretném, ha megtudnák.. Talán ha Ross komolynak gondolja a kapcsolatunkat, és járni kezdünk, akkor talán eljön az ideje is az igazságnak.

Megettem mindent, aztán felmentem a szobámba. A szekrényem elé álltam, és keresgéltem a ruháim között. Egy rövid ujjú felső, gatyás szettet vettem fel simán. Pár óra múlva Kimmel találkozunk a plázában. Bár már elmeséltem neki skypeon, de ő minden áron élőben is hallani akarja. Azt hiszem lelkesebb, mint én.

Tettem fel egy lágy sminket, kivasaltam a hajam, és már készen is voltam. Apu eldobott, úgyhogy hamar oda értem. Épp a palacsinták felé siettem, amikor megláttam Kimet.. Rossal?

-Ti meg mit csináltok? - kérdeztem döbbenten, amikor felém fordultak.

-Szia Caitlin! Épp beszélgettünk rólad, ülj le! - mondta Kim, Ross pedig bíztatóan rám mosolygott, ezért leültem.

-Mit beszéltetek rólam? - kérdeztem Rosst fürkészve. Egy ideig csendben maradtak, majd Kim megszólalt.

-Na jó, csak azért hívtam el, hogy megmondhassam neki, ha megbánt téged, akkor velem gyűlik meg a baja, meg ilyesmi - kezdte, és rám mosolygott, amitől én is elmosolyodtam. - Ne haragudj, tényleg csak ennyit akartam tőle, és tudom, hogy mi volt Chrisszel, és nem akartam, hogy ugyanaz elsüljön, mint vele, és láttam, hogy milyen vidám lettél mióta vele találkozol, és.. - mondta folyamatosan a szemembe nézve, végül belé fojtottam az utolsó szavakat. Felálltam, oda mentem hozzá, és megöleltem.

-Köszönöm - suttogtam.

-Na én megyek. Hagylak titeket csevegni - szólalt meg Ross mosolyogva.

-Azt mondta vigyáz rád, és soha nem tenné veled azt, amit Chris is tett - hadarta halkan Kim, amit meg is értettem.

-Várj! - kiáltottam Ross után, még mielőtt elment volna. Oda futottam hozzá, és hosszasan megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy talán el van hamarkodva az egész, nem érdekelt a tömeg, hogy valószínűleg benne leszek az újságokban, hogy talán a szüleim kinyírnak.. Nem érdekelt, csak az, hogy vele akarok lenni.

-Vigyázok rád, ugye tudod? - súgta a fülembe.

-Tudom - mondtam mosolyogva, majd elengedtük egymást, és vissza mentem Kimhez.

-Hogy lehettek ilyen aranyosak? - mondta vidáman, én meg a szemem sarkából néztem, ahogy Ross elmegy. -Hahó figyelsz? - csettintett pár perc múlva az ujjával Kim, mire 'felébredtem'.

-Ja, bocs, most már itt vagyok - mondtam ellazulva. -Mit is mondtál? - nevettem el magam, mire ő is nevetgélt.

Rengeteget beszélgettünk mindenféle dolgokról. Szóba került a suli, barátok, hazugságok, Chris, Abby, anyuék, Ross, Rose és Hope..

-Asszem' utálom a tesóm - mondta karba tett kézzel.

-Miért? - kérdeztem döbbenten. Igen, bár a tesója, Rose nem éppen egy angyal, vagy egy szent, és gondolom sok rossz dolgot követett el, vagy ilyesmi, de miért utálja?

-Már komolyan nem bírom. Anyuéknak állandóan vissza beszél, engem lemond, és szekál, mert nincs pasim. Aztán ott van Hope, aki egy és ugyanaz, mint Rose. Hétvégén hajnalban toppannak be viháncolva a házba, mivel nekik nem szabad otthon maradniuk egy napra sem hétvégén, ááhh.. Hagyjuk - mondta morcosan.

-Nincs barátod? És Joeval mi van? - néztem rá döbbenten.

-Hát, jól megvagyunk, de még nem mondtuk ki, ezért én sem szeretném elkürtölni, főleg nem neki..

-Értem. Egyébként elég rossz lehet ez az egész.

-Hagyjuk.. Megyünk? - kérdezte, mivel már elég későre járt, vagyis vasárnaphoz képest, meg ahhoz, hogy holnap suli..

-Aha. Gyere, apu haza visz téged is - mondtam, majd a telefonomon tárcsáztam aput, és a pláza elé hívtam.

Kimentünk, és egy kicsit elkezdett csöpögni az eső. Pár perc múlva megérkezett apu, és amikor beszálltunk, elkezdett zuhogni teljes erőből. Az autó ablakán folyamatosan nagy esőcseppek keletkeztek, amiket az ablaktörlő lemosott, de újabb jött mindig, és alig lehetett kilátni az üvegből. Mikor megérkeztünk Kim házuk elé, kezét a feje fölé téve védte magát az eső ellen, majd befutott, de elég volt ahhoz, hogy elázzon. Haza értünk, és mi is ugyanúgy tettünk, ahogy Kim, csak éppen már nem zuhogott annyira, mint akkor. Néhány helyen vizes voltam, úgy szint a hajam is. Anya éppen a szakácskönyveket bújta, mikor bementünk a házba. Egyszer csak villámlani kezdett, és hangosan zörgött az ég. Felmenni nem mentem fel a szobámba, mert netezni nem tudnék, mert lehet, hogy a villámlás kiviszi az áramot, tévézni sem tudnék, így elvettem a polcról egy könyvet és olvasni kezdtem. Nem annyira kötött le a könyv, inkább az esőn gondolkoztam, hogy vajon mikor fog elállni, vagy hogy minden ablakot be-e csuktunk. Úristen! Felfutottam a szobámba, és megláttam, hogy az ablakom billenőre van téve. Megúsztam annyival, hogy csak az ablakpárkányra esett be az eső, de az irtóra vizes volt. Becsuktam az ablakot, hoztam egy rongyot, majd feltöröltem. Leültem az ágyam szélére, és azon gondolkoztam, hogy mit csináljak estig. Még korán van aludni, az olvasásra már nincs kedvem, elektronikai dolgok kizárva... Kivéve a telefont, mivel az nem áramra működik, ami éppen most csörrent meg. A kijelzőn Ross neve állt. Gyorsan felvettem, és bele szóltam.

Én: Szia!

Ross: Szia, nem zavarlak?

É: Nem, épp most akartalak hívni.

R: Mit csinálsz?

É: Mivel zuhog az eső, se net, se tévé, vagy egyéb, ezért jelenleg az ágy szélén ülök, és veled telefonálok. Te?

R: Szintén.. Figyu, szerettem volna megbeszélni veled valamit. Tudom, hogy ez egyáltalán nem telefon téma, de ak...

É: Mi az?

R: Tudom, hogy tudod, de harmadszorra is elmondom, hogy tényleg vigyázok rád, és bármit megtennék érted. Csak egy a gond, és azok az újságírók.. Ha meglátnak minket, akkor...

É: Mi lesz akkor? Ugye nem szégyellsz engem?

R: Mi? Nem, de hogy! Csak arról van szó, hogy nem szeretném, ha mindenki megtudná, mert akkor nem tudnánk nyugodtan lenni. Mindig találnak egy pletykát, ami igaz, vagy nem igaz, de benne van az újságokban. És ha már a mai találkozásunk benne lesz, akkor...

É: Ross, mi lesz akkor?

R: Vége.

É: Mi? Minek lesz vége?

R: Ez tényleg nem telefontéma, holnap ráérsz?

É: Igen, délután..

R: Felveszlek suliból. Addig jó légy, és Caitlin..

É: Igen?

R: Bízz bennem - mondta, majd lerakta.

Ez mit jelenthet? És minek lesz vége? Úristen, és még várjak holnapig..

Nem tudtam mit csinálni, unatkoztam, ezért anyu és apu körül botladoztam.

-Kicsim, mi a baj? - kérdezte anya, miközben a vacsorát kevergette.

Az utóbbi időben elég ideges voltam, mert még anyuéknak sem mondhattam el, hogy mi van/lehet közöttünk Rossal, és hogy ki is ő. Már nem bírtam, úgy gondoltam, hogy itt az idő, még az sem baj, hogy egyelőre nem járunk.. Elmondtam mindent, ami a fejemben volt az utóbbi napokban. Mindent, a csókot, a találkozásokat.. Amikor a végére értem a 'mesémnek', anyuék szigorúan néztek rám, utána pár gondolat után megenyhült az arcuk, és anyu megszólalt.

-Miért nem mondtad el? Mi segítettünk volna! - mondta átölelve.

-Én is bírom azt a gyereket - mondta apu, bár azt hiszem nem tudott semmiről, csak anyu mesélt neki róla.

-Tudod, hogy velünk bármit megbeszélhetsz, ugye? - mondta anya mosolyogva, és újra átölelt. Anya válla fölött halkan mondtam egy 'Köszönömöt', és jobban megszorítottam őt. Mire lennék én nélkülük?

Később a vacsi is készen lett, mire megcsörrent a telefonom. Abban bíztam, hogy Ross lesz az, és mégis telefonon akarja megbeszélni /bár tényleg jobb lenne élőben/, de Kim volt az. Nem mintha neki nem örültem volna. Intettem anyuéknak, hogy majd később kajálok, és felfutottam a szobámba.

Kim: Mit csinálsz?

Én: Kajáltam volna, de ha már felhívtál, akkor beszélgessünk.

K: Jaj, bocsi.. Izé.. Mondta Ross, hogy holnap találkoztok suli után megbeszélni valamit..

É: Hallod, te tartod vele a kapcsolatot, vagy mi? Lassan többet fogsz tudni, mint én.

K: Aj, nyugi már. Tudja, hogy legjobb barátnők vagyunk, és mindig kikéri a tanácsomat. Hallod, ez a fiú totál beléd van esve.

É: Ne hülyéskedj már! Miért lenne.. belém esve?

K: Vagy nem figyelsz, vagy inkább elvakítanak a csini rózsaszín felhők? Rajtad is állatira látszik, hogy sze-rel-mes vaagy!

É: Tényleg?

K: Caitlin, figyelj már oda! Ha rajta múlna, már össze is költöztetek volna!

É: Mi van? Tényleg?

K: Hahó, te élsz? Egyikőtök sem fogja fel, hogy egymásba vagytok szerelmesek? Ross szerelmes beléd, te szerelmes vagy Rossba!

Általában nem kommentálom, hogy mit csinálok, miközben telefonálok, de most muszáj. Letettem a telefont az asztalomra, közben még Kim beszélt valamit, megfogtam a párnámat, és belesikítottam.

K: Cait, élsz? Jesszus, ez mi volt? Úristen, betörők vannak nálatok, vagy elrabolt valaki? Hallod, Caitlin!

É: Nyugi, itt vagyok, és nincs semmi bajom. Csak .. örülök.. nagyon.

K: Ari vagy, na megyek, te is menjél kajálni. Szia!

Kinyomtam, befeküdtem az ágyamba, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak a boldogságra, amire eddig vártam. Teljesen elfeledkeztem a vacsiról. Még az sem járt a fejemben, hogy mit akar mondani Ross, mert tudom, hogy meg tudjuk oldani, bármi is az. Ilyen gondolatokkal aludtam el.

Október 13. - Hétfő

Október 13. - Hétfő (elnézést, hogy elismételtem..), ezt a napot BE KELL KARIKÁZNOM!

Reggel korábban felkeltem, ugyanis a tegnap elfeledkezett vacsi után farkaséhes voltam. Lassan, finoman megreggeliztem, utána vissza mentem a szobámba, és felöltöztem. Már valahogy a kelésnél éreztem, hogy ez jobb nap lesz.

Apu kitett a sulinál, ahol a többiek szokás szerint zombiként élték meg a 'Hétfő, fuuj'-t. A nap csodásan sütött annak ellenére, hogy tegnap még zuhogott az eső. A diákok kihasználva a jó időt, feltűrött hosszú ujjú pulcsiban lazultak kabát nélkül. A fa alatt a szokásos négyes ácsorgott; Chris, Fred, Joe és Dave. Néhányan hozzájuk csapódtak, vagy a lépcsőfokokon üldögélve sztorizgattak a hétvégéről. Az ajtóban megláttam Kimet, és Demit. Miközben oda siettem, neki mentem valakinek, aki leejtette a cuccait.

-Bocsi, az én hib.. - ránéztem a srácra, aki Chris volt. -Igazából nem sajnálom. - vigyorogtam, és ráérősen a barátnőimhez csapódtam.

-Te komolyan együtt vagy Rossal? - csodálkozott Dem.

-KIM! - néztem rá dühösen, mivelhogy elszólta magát. - Igazából nem járunk.. legalábbis még nem - mondtam mosolyogva.

-Bocsi, valakinek el kellett mondanom. Olyan izgii! - ölelt meg. - Demi nem mondja el senkinek, ugye Dem?

-Dehogy, de akkor már avassatok bele a sztoriba, légysziii!

Becsengetésig meséltük neki a dolgokat, utána bementünk az osztályba.

-Akkor sok sikert nektek! - mosolygott rám, és a padjához sietett.

-Kinek sok sikert? - szólalt meg Dave.

-Anyádnak, amiért ilyen kíváncsi fia van - vágta rá durván Demi. Mindenki elkezdett röhögni, meg 'húú'-zni.

Első óra matek volt. Nem sokat tanultam a napokban, de ma tökéletesen tudtam a példákat, és még egy ötöst is kaptam.

Szörnyen, de szörnyen lassan teltek az órák, gondolom ez azért van, mert annyira várom már a délutánt..

Amikor letettem a fejem a padra, egy 'hátha gyorsabban telik az óra' gondolattal, miután felkaptam a fejem, cirka két perc telt el. Remek.. Végül az utolsó óra csengetésénél rögtön kifutottam elsőként az ajtóból, a cuccaim is már elvoltak rakva, fel is voltam öltözve. Kimentem a suli kapuján, ahol messziről is megláttam Ross autóját. Elköszöntem Kimtől, és futottam az autóhoz.

-Szia! - ültem be mellé az anyósülésre. -Sokat vártál? - kérdeztem mosolyogva.

-Most jöttem - mondta szintén mosolyogva, és elindultunk.

Megint egy nyugis helyre mentünk, ahol valószínűleg nem lesznek paparazzók, hogy lefotózzanak minket. Autókázás közben üzentem anyuéknak, hogy Rossal vagyok. Rögtön jött vissza egy üzenet, hogy majd nézzem meg a magazinokat. Gondoltam, biztos akarnak olvasni, vagy ilyesmi.. Bementünk a helyre, ahol találtam újságokat, és rögtön megakadt a szemem egy újságon :

Ross Lynch új barátnőre talált!

A képek alapján a fiatal szívtipró új barátnővel villog. A lány igazán csinos, szőke és divatos is. Tegnap este a közeli plázában találtunk rájuk, ahol egy csókkal búcsúztak el egymástól. Úgy látszik, Ross nem utazott el családjával. Vajon a lány miatt?

Innentől már nem olvastam tovább, őszintén nem érdekelt. Ránéztem Rossra, akin szintén átment az idegesség. Bedobtam a kukába, és leültem egy eldugodtabb helyre, majd ő is követett.

-Pontosan erről akartam beszélni. A fotósok mindenhol ott vannak, és megtalálnak. Ezért is utálom ennyire az életemet. Soha nem tudunk nyugodtan lenni.. - ültünk le egymás mellé, és rám nézett csalódottan.

-Talán nem leszünk nyugodtan. Talán soha nem leszünk nyugodtan. Talán meg fogunk őrülni. Talá...

-Mire akarsz kilyukadni? - vágott félbe a 'mondandómnál', ami nem volt eddig túl lelkesítő.

-De.. ha te is akarod, akkor együtt meg tudjuk oldani. - mondtam olyan halkan, ahogy csak tudtam. Felém fordult, a szemeimbe nézett, majd lassan megcsókolt.

-Caitlin.. Már sokszor gondolkodtam, hogyan tudnám tőled megkérdezni, és.. Szóval lennél a barátnőm?

Rengeteg, és rengeteg gondolat szaladt át rajtam, jó-rossz egyaránt. De tudtam, hogy ő nem olyan fiú, mint a többi.. Ő nem tudna megbántani, ahogy az előző is tette. Talán őrületbe kergetnek minket a fotósok, de meg fogjuk oldani, bárhogyan. Mélyen a rám szegeződött szempárra néztem. Igazából még ha nem is szeretném őt ennyire, akkor sem lehetett volna ellenállni aranyosságának.

-Nem.. - mondtam komolyan. Ross csalódottan nézett, mire elnevettem magam. -Hogy mondhatnék nemet? - mondtam még mindig nevetve, és megcsókoltam. Nem tudom, de valahogyan úgy érzem, vele önmagam lehetek.. Nem kell megjátszanom magam, ahogy ő sem játssza meg magát. Gyönyörű barna szemeivel rám nézett, majd szorosan megölelt. Abban a percben semmi mást nem kívántam, csak hogy soha nem engedjen el. De persze ez lehetetlen volt, már amúgy is indulnunk kellett volna. Amikor kiléptünk az ajtón, fotósokkal találtuk szemben magunkat.

-Ross, kérlek mondd el, mi is van köztetek a lánnyal, és hogy ki ő! - mondta az egyik, és közben egy mikrofont vettek elő, és a szája elé tették, miközben a kamerás vett minket.

-Nézd, nem kell bevallanod - mondtam neki halkan, hogy senki ne hallja.

-De - mondta szintén halkan. -Ő itt a barátnőm. Nem volt semmi hazugság az újságban, együtt vagyunk! Most már kérem hagyjanak békén minket! - kiabálta jól hallhatóan, majd megfogta a karomat, és a autóhoz húzott. Mosolyogva néztem rá, belül pillangóim eszeveszettül csapkodni kezdtek, és nem hagyták abba. Örültem. Iszonyatosan. Ross látta, hogy nézem őt, majd megszólalt.

-Mi az?

-Semmi, csak.. köszönöm.. nagyon - mondtam szaggatottan, majd' kicsattanva a boldogságtól. Elmosolyodott, majd egy puszit nyomott az arcomra.

Amikor a házunk előtt voltunk, leállította a motort, majd rám nézett.

-Bejössz? - kérdeztem.

-Nem, menj nyugodtan tanulni. - mondta, majd adott egy puszit. -Majd hívlak - mosolygott, amitől én is elmosolyodtam. Kiszálltam a kocsiból, és bementem a lakásba. Anyuék nem voltak otthon, ugyanis sokáig dolgoznak. Felmentem a szobámba, és becsuktam az ajtómat. Háttal rádőltem, és lassan lecsúszva ültem az ajtómnál. Behunytam mindkét szemem, és végre rájöttem : szerelmes vagyok! És, és nem úgy, mint az előzőnél.. Mert ez más. Ez a legjobb dolog, ami történhetett velem.

Chapter Eight.'

Sziasztok! Ahogy mondtam az utóbbi résznél, most is mondom, hogy elnézést kérek, amiért nagyon csúszik a rész, mivel még mindig büntetésben vagyok.. Viszont próbáltam a leghamarabb hozni, és gép elé kerülni. Remélem elnyeri a tetszésetek ez a rész is! Pipáljatok, kommenteljetek, iratkozzatok fel! ♥

Október 8. - Szerda

-Hát te? - kérdeztem Kimtől, ugyanis reggel amikor kimentem, hogy beszálljak a kocsiba, előttem állt Kim is.

-Fontos megbeszélnivalónk van, ami nem várhat! Sétáljunk! Úgy is közel van a suli - mondta. Hát, ha megbeszélnivaló van, és ha fontos, akkor fontos.. Megmondtam apunak a helyzetjelentést, és elhajtott az autóval, mivel ő munkába megy.

-Szóval? - néztem rá, amikor elindultunk.

-Ugye, mondtad, hogy elhanyagoltad a körülötted lévő ... mindent - kezdte.

-Ööö, igen, és?

-Szóóval, mivel Joe Chris haverja.. És szeretném őt is meghívni, ha nem gond, és Joe azt hitte, hogy még hívhat mást is, ezért elhívta Christ is, és most nem tudom mi lesz..

-Mi? - kérdeztem elkerekedett szemekkel. -Nem, ha Chris ott lesz, akkor én nem megyek! Ne haragudj, de ilyen esetben ne számíts rám!

-Basszus, valahogy le kéne őt rázni, én sem akarom, hogy velünk jöjjön. Ajj, miért kérdeztem meg Joetól is..

-Nem gond, ha jön Joe is, csak kérlek, könyörögve kérlek, ne jöjjön Chris!

-Van egy ötletem! Mi lenne, ha khm. Eljönne, csak messze lenne tőlünk, vagyis nem olyan messze, hiszen az furi lenne, és nem olyan nagy a terem, hogy túl messze üljön, szóval..

-Oké, értem..  Szóval arra akarsz kilyukadni, hogy mi hárman elől ülünk, Chris pedig leghátul egyedül? -értettem meg a helyzetet. Vagyis kb. így fogtam fel, amit beszélt..

-Ijj, inkább lerázom Joet, és úgy Chris sem jön..

Jó, szóval inkább megbeszéltem vele, hogy megértem a szitut. Csak simán elakart menni Joeval "randizni", kettesben, és így lerázott, asszem. Na mindegy, majd elmegyek mással.

Az osztályban szokás szerint káosz volt (melyik osztályban nem?). Demi Davevel veszekedett, Jessica tette magát a fiúknak, közben ők rá sem néztek, de mindegy, Nicole és Sophia megbeszélték az élet fontos részeit, mint például smink, köröm, haj stb., Rose és Hope valami 'kúl' filmet néztek Chrisszel és Freddel Chris telóján, Joe azt hiszem Kimet várta, ugyanis amikor beléptünk, elhívta őt beszélgetni, Thom és Zack hülyéskedtek a tanári asztalnál, és ordítoztak, Luther az utolsó padban csendesen ült, mintha láthatatlan lett volna, és Abby a helyén ülve olvasott, néha hátra nézve, min röhögnek Fredék. Hát.. Inkább nem zavarok senkit, leülök a helyemre és zenét hallgatok. Abby rám nézett, majd gondolkodás nélkül felállt, és felém indult.

-Még haragszol? - kérdezte alig hallhatóan, de pontosan megértettem.

-Hát, szerinted.. Lemondtál, elvetted a pasimat, kiröhögtél, lemondtál, ja és leszartál. Hmm, szerintem van miért haragudnom rád, bármennyire is a barátnőm voltál - mondtam a kelleténél hangosabban. Mindenki ránk szegezte a szemét. Felültek a padra, és nézték ahogyan 'kultúráltan beszélgetünk'. Közben Zack és Thom azt üvöltözték, hogy 'cicaharc', és ordítozni kezdtek, mint az őrültek.

-De már mondtam, hogy sajnálom! És tényleg sajnálom! - mondta minél halkabban. De nem érdekelt, mert engem bántott meg, a VOLT legjobb barátnőjét, aki mindig, de tényleg mindig vele volt, és mindenben őt támogatta.

-Ne sajnáld! Már kimondtad! Én is kimondom, hogy.. utállak! Utállak, mert megbántottál! Engem, az állítólagos legjobb barátnődet, aki mindig veled volt, és támogatott téged BÁRMIBEN! Szerinted elég egy sajnálat? Csalódtam benned, de nagyon! - mondtam már üvöltözve, és ezzel befejeződött a beszélgetés, ugyanis inkább kirohantam. Ezt már nagyon ki kellett mondanom, mindig ezen agyaltam, hogy majd hogyan fogom neki elüvöltözni, amit tett, és talán magába száll egy kicsit... Nem értem, de komolyan, hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Igazából amilyen rossz volt a reggelem, a délelőtt csak úgy fokozódott, ugyanis szinte mindenből röpdogát írattak, mivel hangoskodtak a többiek (én nem, inkább kussban ültem), feleltettek, esetleg annyi anyagot írattak a füzetbe, hogy elzsibbadt a kezem. Kim próbált egy kicsit felvidítani, és felajánlotta, hogy tényleg lemondja Joeval a mozit, és elmegyünk vásárolni, de ellenkeztem.. Nem hagyom, hogy miattam mondjon le egy randiról, vagy olyasmi féléről. Inkább szomorúan suli után haza kullogtam egyedül a hűvös utcákon át.

Otthon szó nélkül felfutottam a szobámba, és olvastam, amíg meg nem csörrent a telefonom. Ismeretlen szám.

-Haló? - szóltam bele a telefonba.

-Szia, Caitlin? - szólt bele egy kissé ismerős hang.

-Igen, ki az?

-Ross... Ross Lynch - mondta, mire elnevette magát. -Van kedved elmenni valahová?

-Persze - mondtam izgatottan.

-Rendben, hatkor ott vagyok érted. Szia! - köszönt el, és mielőtt válaszolhattam, vagy elköszönhettem volna, lerakta a telefont. Úgysem mondtam volna nemet, hah.

Felkaptam magamra egy jobb cuccot, ami tűrhetőbb volt, és raktam magamra egy kis sminket, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy zombi. Azt hiszem sikerült, és ezzel már háromnegyed hat volt. Lekullogtam a lépcsőn, és megkérdeztem anyuéktól, hogy el-e mehetek. Persze elengedett, és miután dudáltak, velem együtt kijött (?).

-Khm, te is jössz? - mondtam csodálkozva.

-Lenne pár kérdésem a fiatal úrhoz.

-Aha - mondtam vissza tartva a nevetésem.

-Szervusz! Caitlin anyukája vagyok -köszöntötte anyu egy kézfogással.

-Jó napot! Ross vagyok - mondta hihetetlenül aranyos mosollyal az arcán.

Anya közölte, hogy valahonnan ismeri őt, mire megijedtem, és azt mondtam, vagyis hangosan mondtam, hogy tuti nem. Anyu egy 'ha nem, akkor nem' nézéssel bement a házba. Azt hittem végre elengedett, de vissza jött a pénztárcájával, hogy adjon egy kis pénzt, Ross semmiképpen se fizessen, de rá szólt, hogy tényleg fizetné, bármit eszek, vagy iszok, nem lesz gond.

-Negyed kilenc! - mondta anyu, majd bement a házba.

-Bocsi - ültem be a kocsiba. -Anya néha.. ciki! -mondtam nevetve, mire ő is elnevette magát.

-Nem az. Ilyenek a szülők -mosolygott, majd elindultunk. Egy nyugis cukrászdába mentünk, ahol sikeresen (azt hiszem), csak tizenöten kértek Rosstól aláírást, vagy képet.

-Bocsi - mondta, és lehuppant mellém.

Egész kellemesen elbeszélgettünk, Ross nagyon jó fej. Mesélt a szüleiről, az életéről, a rajongóiról, hogy hogyan lett sztár, meg hogy sokat gondolt rám (?). Elmondtam neki, hogy egy ideig, ha még találkoznánk, akkor nem szeretném, ha anya tudná, hogy ő híres. Azt hiszem nem venné jó szemmel. Ross bólintott, és kérte, hogy én is meséljek kicsit az életemről.

Szóval én is meséltem egyet, ami elég unalmas volt, de azt hiszem, érdekelte. Beszéltem neki Chrisről is, illetve Abbyről, aki pont ma borított ki, azzal a 'haragszol még?' kérdésével. Oké, most már egy kicsit fura, hogy ezen húztam fel magam, de igazam volt.

-Ne haragudj, de ez a Chris elég hülye.. Egy ilyen szép lányt kihasználni, nem szép dolog - mondta mosolyogva.

-Nem haragszom, tudom, hogy az, és eleget szenvedtem miatta. De örülök, hogy végül szakítottunk -mondtam szintén mosolyogva.

-Sajnálom - mondta szomorú arccal. Megnézte az óráját, miszerint már mennünk kéne, úgyhogy elindultunk. Még mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, megtámadott minket egy tíz fős lánycsapat, akik hebegve mondták ki Ross nevét. Még jó, hogy én nem ilyen vagyok. Mindegyik kért autogramot, majd lefényképeztem őket közösen. A lányok ujjongtak párat, végül el tudtunk szabadulni, és haza vitt. Az úton is sokat beszélgettünk, tényleg nagyon jó fej.

-Találkozunk még? - nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját.

-Ha szeretnél - mosolyogtam (vagy inkább vigyorogtam), majd megölelt.

-Szia! -köszöntünk el egymástól, és bementem a házba, ahol szokás szerint mindenről be kellett számolnom. Miután megtettem, bólintottak, és felmentem a szobámba.

Október 11. - Szombat

Az egész hét unalmasan telt, csak tanultam, olvastam, vagy neteztem. Ma viszont nagyon jó napom volt, végre.. Próbáltam az osztályban jobban beilleszkedni, a többiekkel is lenni, vagy ilyesmi, de nem igazán sikerült. Bár oda mentem, mondjuk, Zackhez és Thomhoz, de eléggé egyedül éreztem magam, mert ők egymással foglalkoztak; lökdösték egymást.. Aztán oda mentem Fredhez és Davehez, akik éppen mozit szerveztek mára, de onnan csúnyán elküldtek.. Akkor mindegy, én megpróbáltam. Ma jobban is indult a napom, hiszen szombat, nincs suli, nincs korán kelés, stb., juhé...

Miután felkeltem, és felöltöztem egy laza szettbe, ami egy rövid ujjú pólóból, és egy farmerből állt, lekászálódtam a lépcsőn, egyenesen a konyhába mentem, ahol anya már reggelit készített, apa pedig újságot olvasott az étkező asztalnál.

-Jó reggelt! - mondtam mosolyogva, és leültem apu mellé.

-Jó reggelt! - mosolyogtak szintén, apa pedig kikukucskált az újság alól. -Ma nagyon vidám vagy, mi történt?

-Semmi, csak tudod, szombat - mondtam, de tovább nézett, mire folytattam -Talán elmehetnénk valahova.

-Rendben - sóhajtott anya, aki hallgatta a beszélgetésünket. -Hová szeretnél menni?

-Mondjuk.. vásárolni? - mondtam az ötletet, de sosem tartják jó ötletnek, ha vásárolni szeretnék menni.

1. Ha én vásárolok, akkor nem egy-két cuccot veszek.

2. Sok ruhát felpróbálok, ami nekem kéne, hogy fárasztó legyen, de anyuéknak jobban az.

3. És persze, mivel veszek ruhákat, elköltök sok pénzt.

Hurrá nekem. Azt hiszem a vásárlás kilőve.

Már éppen szólalni akartak, amikor megcsörrent a telefonom, ami eddig a kezemben hevert. Hamar felkaptam, és megnyomtam a zöld ikont.

-Igen? - szóltam bele, mivel csak számot írt ki.

-Szia Caitlin, Ross vagyok!

Azt hiszem elfelejtettem eltenni a számát, azért nem tudtam, hogy ki hív. Felfutottam a szobámba, és közben persze köszöntem is.

R.: -Buli lesz nálunk, nincs kedved eljönni?

Én.: -Hát, megkérdezhetem anyuékat.

R.: -Király, majd hívj, vagy üzenj. Szia!

Fuu, remélem anyuék elengednek, most jó lenne egy kicsit elengedni magam, és lazulni. Reménytelenül lementem a konyhába, és szépen, már szinte könyörögve kérdeztem meg tőlük.

-NEM! - mondták egyszerre. -Egy buli, ahová rengeteg ember megy, bepiál, esetleg bedrogozik.. Had gondoljuk át. NEM!

-Mi? Dehogyis! Hiszen a múltkor voltam Jessica buliján.. Amii nem jól sült el, de akkor is! Hadd menjek el! - néztem rájuk boci szemekkel. -Hiszen jól tanulok, és a héten kijavítottam az egyesemet is! Csak egy kicsit, csak egy hétvégére kértem, hogy egy kicsit elengedhessem magam. Kérlek! - könyörögtem fájdalmas arccal. Anyuék gondolkozni kezdtek, és rájöttek, hogy igazam van.

-De ígérd meg, hogy legfeljebb éjfélre itthon vagy! - szólalt meg apu, mire anyu ránézett, és szúrós pillantásokat vett felém, majd felé.

-Hát.. ha ennyire szeretnéd, akkor legyen! - szólalt meg végül ő is.

-Köszönöm! - adtam puszit az arcukra, majd megöleltem őket.

Felmentem a szobámba, és üzentem Rossnak, hogy megyek. Nem sokkal később vissza írt, hogy kilencre itt van értem.

Délután elkezdtem készülődni. Sorban dobálóztam a ruhákkal, hogy mit vegyek fel. Közben üzentem Kimnek is, aki nagyon örült neki.

Igazából nem akartam nagy feltűnést kelteni, csak egy buli, de végül kicsit kihívóbb öltözetet választottam, mint szerettem volna, viszont a dzseki talán egyszerűsíti egy kicsit. Vettem fel pár kiegészítőt, és egy fehér magassarkút. A sminkem enyhe volt, csak szemspirál, szemceruza és szájfény.  Ross persze nem hazudtolta meg magát, már kilenc előtt pár perccel a kapunk előtt állt.

Anyuék elengedtek, és megjegyezték, hogy szép vagyok, utána ki mentem. Egy fekete BMW állt előttünk, benne egy helyes szőke srác, gyönyörű szemekkel, iszonyatosan aranyos mosollyal. Öm, a múltkor még más autója volt..

Elmosolyodtam, majd beszálltam az anyós ülésre. Már sötét volt, de jól szemügyre tudtam venni Rosst. Ő egy inget választott fekete farmerrel, és karkötőkkel. Mielőtt elindultunk volna, rám mosolygott.

-Gyönyörű vagy - mondta. Nem értem, hogy lehet valaki ilyen helyes?

-Én? Te vagy a... nem gyönyörű, hanem.. Na jó, jól nézel ki - nevettem el magam, mire furcsán rám nézett, és ő is elnevette magát. Elindultunk, és pár perc múlva már ott is voltunk. Útközben beszélgettünk is, de nem sokat. Végül, amikor megérkeztünk, furcsálltam, hogy egyáltalán nem hallok zenét. Sőt, még kocsik sem voltak a ház előtt.

-A többiek? - kérdeztem döbbenten. Nyújtotta a kezét, amit örömmel megfogtam.

-Gyere! - mondta mosolyogva.

Bementünk a házba, és tényleg még csak egy lélek sem volt ott.

-Bocsi, nem említettem, hogy két személyes buli? - vigyorgott, én meg meglöktem, és mind a ketten felnevettünk.

-Ezért öltöztem ki? - mondtam szomorú arccal a ruhámra mutatva.

-Én nem vagyok elég? - mondta már szinte súgva, amikor szorosan magához húzott, és már közeledtek az ajkaink egymáshoz, amikor megszólalt a telefonom.

-Bocsi, fel kell vennem - mondtam, és kiszaladtam a szobából a telefonommal. Csak anya hívott, hogy minden rendben van-e. Vissza mentem Rosshoz, aki letelepedett a kanapéra, és éppen felcsukta a tévét (?). Amikor meglátott, rápaskolt a mellette lévő fotelre, hogy üljek le. Leültem, és elkezdtük nézni a tévét, amiben éppen a Spongyabob kockanadrág (?) ment. Ennyit a romantikáról, haha.

Megnéztük, közben elnevettük magunkat, aztán amikor vége lett, lecsukta a tévét, és felém fordult.

-Bocsi, ezt mindig megnézem - nevetett fel, mire akaratlanul is elmosolyodtam. -Ki hívott?

-Anyu. Csak, hogy minden rendben-e. Azt hiszem ő is furcsállta, hogy nincs hangzavar - nevettem fel.

-Ja - nevetett ő is. -Bocsi, tényleg. Csak.. tudod, nagyon szép lány vagy, meg jó fej, és bár nem ismerlek annyira, de tetszesz. És csak azért mondtam, hogy buli lesz, mert azt gondoltam, hogy nem jönnél el, ha mondjuk azt mondanám, "hé, nem jössz át hozzám?". Mert az furcsa lett volna - mondta, közben a földet nézte, és mosolygott.

-Hát.. egy kicsit tényleg furcsa lett volna, de az még furcsább volt, amikor előbb a Spongyabobot néztük, amit tíz éves korom óta nem láttam. Amúgy eljöttem volna - mondtam folyamatosan mosolyogva, és a szemét fürkészve, de valahogyan nem akart rám nézni.

-Bocsi - nevetett. -Igazából azt szerettem volna elmondani, hogy.. na jó, én ilyet még tényleg nem csináltam, ez így nehéz, várj - mondta, és megfogott egy tárgyat, ami a kezébe került, és a lejátszóhoz dobta, hogy elinduljon, mint a filmekben. Pech, hogy az a tárgy, amit dobott, egy váza volt. -Hupsz? - mondta nevetve. Mind a ketten felálltunk, és bár a vázát akartuk felvenni, nehogy rálépjünk, vagy ilyesmi, megfogta a karomat és magához húzott.

-Bejössz, nagyon. Még sosem volt ilyen egy lánnyal, hogy én jelentkeztem, hogy elhívtam, hogy elmeséltem neki az életemet, és sosem volt hozzád fogható lány - mondta halkabban. Kezeit átkulcsolta a derekamon, a szemembe, aztán a számra nézett, ajkai közeledtek felém, majd lágyan megcsókolt.

-Ne haragudj, csak.. - mondta, de nem érdekelt, és vissza csókoltam. Miután elszakadtunk egymástól, ránéztünk a padlón lévő eltörött vázára, és elröhögtük magunkat. Ennyit erről. Felszedtük a darabkákat, összesöpörtük, végül leültünk a kanapéra.

-Amúgy te egyedül laksz?

-Nem - mondta az egyszerű választ.

-Kivel? - érdeklődtem.

-A szüleimmel, és a tesóimmal. - mondta mosolyogva.

-Ééés, most hol vannak?

-Elutaztak pár hétre.

-Te?

-Én maradtam.

-Miért?

-Nem vagy egy kicsit nagyon kíváncsi? - nevetett fel.

-Nem vagyok, na kérlek - nevettem magam el, és megborzoltam a haját.

-Maradtam, mert találkozni akartam veled.

-Nem mentél el azért, hogy velem találkozhass? - mosolyodtam el. -Ha elmész, és csak pár hét múlva jössz vissza, én vártam volna rád - mondtam, és ő is elmosolyodott. -Amúgy hol vannak a rajongóid?

-Gondolom alszanak. Vagyis inkább remélem - mosolyodott el, és kinézett az ablakon. -Nincs senki. Lehet, azt hitték, hogy én is elutaztam.

Tovább beszélgettünk egészen éjfélig, amikor mennem kellett, és haza vitt. Úton is sokat beszélgettünk, végül bekísért az ajtóig, ahol adott egy puszit, és elment.

Felsettenkedtem a szobámba, és írtam egy sms-t Kimnek. Azonnal jött a válasz, és ezzel elvoltunk még fél óráig. Aztán felmentem skypera, és ott folytattuk a beszélgetést, ami a ma estémről, illetve az övéről szólt. Mindent elmeséltünk részletesen, végül fél háromkor lefeküdtem aludni.