Chapter Nine.'

Sziasztok! Végre lehetek a gépen, ezért megpróbálok hosszabb részt hozni, és minden héten egy-egy részt.

Iratkozzatok fel, kommenteljetek, pipáljatok!

Október 12. - Vasárnap

Mivel későn feküdtem le, sokáig aludtam. Mire felkeltem már kész volt az ebéd is. Felkaptam a köntösömet, és lekullogtam a konyhába, ahol finom illatokra eszméltem fel. Már apa is ébren volt, és éppen a tévét nézte, amikor bementem. Meséltem nekik a tegnapról.. Az igazságot nem mertem elmondani, talán kiborulnának.. Úgy mondtam el, mintha tényleg buliba mentem volna, és nem történt semmi. Lehet, hogy rosszul tettem, de még nem szeretném, ha megtudnák.. Talán ha Ross komolynak gondolja a kapcsolatunkat, és járni kezdünk, akkor talán eljön az ideje is az igazságnak.

Megettem mindent, aztán felmentem a szobámba. A szekrényem elé álltam, és keresgéltem a ruháim között. Egy rövid ujjú felső, gatyás szettet vettem fel simán. Pár óra múlva Kimmel találkozunk a plázában. Bár már elmeséltem neki skypeon, de ő minden áron élőben is hallani akarja. Azt hiszem lelkesebb, mint én.

Tettem fel egy lágy sminket, kivasaltam a hajam, és már készen is voltam. Apu eldobott, úgyhogy hamar oda értem. Épp a palacsinták felé siettem, amikor megláttam Kimet.. Rossal?

-Ti meg mit csináltok? - kérdeztem döbbenten, amikor felém fordultak.

-Szia Caitlin! Épp beszélgettünk rólad, ülj le! - mondta Kim, Ross pedig bíztatóan rám mosolygott, ezért leültem.

-Mit beszéltetek rólam? - kérdeztem Rosst fürkészve. Egy ideig csendben maradtak, majd Kim megszólalt.

-Na jó, csak azért hívtam el, hogy megmondhassam neki, ha megbánt téged, akkor velem gyűlik meg a baja, meg ilyesmi - kezdte, és rám mosolygott, amitől én is elmosolyodtam. - Ne haragudj, tényleg csak ennyit akartam tőle, és tudom, hogy mi volt Chrisszel, és nem akartam, hogy ugyanaz elsüljön, mint vele, és láttam, hogy milyen vidám lettél mióta vele találkozol, és.. - mondta folyamatosan a szemembe nézve, végül belé fojtottam az utolsó szavakat. Felálltam, oda mentem hozzá, és megöleltem.

-Köszönöm - suttogtam.

-Na én megyek. Hagylak titeket csevegni - szólalt meg Ross mosolyogva.

-Azt mondta vigyáz rád, és soha nem tenné veled azt, amit Chris is tett - hadarta halkan Kim, amit meg is értettem.

-Várj! - kiáltottam Ross után, még mielőtt elment volna. Oda futottam hozzá, és hosszasan megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy talán el van hamarkodva az egész, nem érdekelt a tömeg, hogy valószínűleg benne leszek az újságokban, hogy talán a szüleim kinyírnak.. Nem érdekelt, csak az, hogy vele akarok lenni.

-Vigyázok rád, ugye tudod? - súgta a fülembe.

-Tudom - mondtam mosolyogva, majd elengedtük egymást, és vissza mentem Kimhez.

-Hogy lehettek ilyen aranyosak? - mondta vidáman, én meg a szemem sarkából néztem, ahogy Ross elmegy. -Hahó figyelsz? - csettintett pár perc múlva az ujjával Kim, mire 'felébredtem'.

-Ja, bocs, most már itt vagyok - mondtam ellazulva. -Mit is mondtál? - nevettem el magam, mire ő is nevetgélt.

Rengeteget beszélgettünk mindenféle dolgokról. Szóba került a suli, barátok, hazugságok, Chris, Abby, anyuék, Ross, Rose és Hope..

-Asszem' utálom a tesóm - mondta karba tett kézzel.

-Miért? - kérdeztem döbbenten. Igen, bár a tesója, Rose nem éppen egy angyal, vagy egy szent, és gondolom sok rossz dolgot követett el, vagy ilyesmi, de miért utálja?

-Már komolyan nem bírom. Anyuéknak állandóan vissza beszél, engem lemond, és szekál, mert nincs pasim. Aztán ott van Hope, aki egy és ugyanaz, mint Rose. Hétvégén hajnalban toppannak be viháncolva a házba, mivel nekik nem szabad otthon maradniuk egy napra sem hétvégén, ááhh.. Hagyjuk - mondta morcosan.

-Nincs barátod? És Joeval mi van? - néztem rá döbbenten.

-Hát, jól megvagyunk, de még nem mondtuk ki, ezért én sem szeretném elkürtölni, főleg nem neki..

-Értem. Egyébként elég rossz lehet ez az egész.

-Hagyjuk.. Megyünk? - kérdezte, mivel már elég későre járt, vagyis vasárnaphoz képest, meg ahhoz, hogy holnap suli..

-Aha. Gyere, apu haza visz téged is - mondtam, majd a telefonomon tárcsáztam aput, és a pláza elé hívtam.

Kimentünk, és egy kicsit elkezdett csöpögni az eső. Pár perc múlva megérkezett apu, és amikor beszálltunk, elkezdett zuhogni teljes erőből. Az autó ablakán folyamatosan nagy esőcseppek keletkeztek, amiket az ablaktörlő lemosott, de újabb jött mindig, és alig lehetett kilátni az üvegből. Mikor megérkeztünk Kim házuk elé, kezét a feje fölé téve védte magát az eső ellen, majd befutott, de elég volt ahhoz, hogy elázzon. Haza értünk, és mi is ugyanúgy tettünk, ahogy Kim, csak éppen már nem zuhogott annyira, mint akkor. Néhány helyen vizes voltam, úgy szint a hajam is. Anya éppen a szakácskönyveket bújta, mikor bementünk a házba. Egyszer csak villámlani kezdett, és hangosan zörgött az ég. Felmenni nem mentem fel a szobámba, mert netezni nem tudnék, mert lehet, hogy a villámlás kiviszi az áramot, tévézni sem tudnék, így elvettem a polcról egy könyvet és olvasni kezdtem. Nem annyira kötött le a könyv, inkább az esőn gondolkoztam, hogy vajon mikor fog elállni, vagy hogy minden ablakot be-e csuktunk. Úristen! Felfutottam a szobámba, és megláttam, hogy az ablakom billenőre van téve. Megúsztam annyival, hogy csak az ablakpárkányra esett be az eső, de az irtóra vizes volt. Becsuktam az ablakot, hoztam egy rongyot, majd feltöröltem. Leültem az ágyam szélére, és azon gondolkoztam, hogy mit csináljak estig. Még korán van aludni, az olvasásra már nincs kedvem, elektronikai dolgok kizárva... Kivéve a telefont, mivel az nem áramra működik, ami éppen most csörrent meg. A kijelzőn Ross neve állt. Gyorsan felvettem, és bele szóltam.

Én: Szia!

Ross: Szia, nem zavarlak?

É: Nem, épp most akartalak hívni.

R: Mit csinálsz?

É: Mivel zuhog az eső, se net, se tévé, vagy egyéb, ezért jelenleg az ágy szélén ülök, és veled telefonálok. Te?

R: Szintén.. Figyu, szerettem volna megbeszélni veled valamit. Tudom, hogy ez egyáltalán nem telefon téma, de ak...

É: Mi az?

R: Tudom, hogy tudod, de harmadszorra is elmondom, hogy tényleg vigyázok rád, és bármit megtennék érted. Csak egy a gond, és azok az újságírók.. Ha meglátnak minket, akkor...

É: Mi lesz akkor? Ugye nem szégyellsz engem?

R: Mi? Nem, de hogy! Csak arról van szó, hogy nem szeretném, ha mindenki megtudná, mert akkor nem tudnánk nyugodtan lenni. Mindig találnak egy pletykát, ami igaz, vagy nem igaz, de benne van az újságokban. És ha már a mai találkozásunk benne lesz, akkor...

É: Ross, mi lesz akkor?

R: Vége.

É: Mi? Minek lesz vége?

R: Ez tényleg nem telefontéma, holnap ráérsz?

É: Igen, délután..

R: Felveszlek suliból. Addig jó légy, és Caitlin..

É: Igen?

R: Bízz bennem - mondta, majd lerakta.

Ez mit jelenthet? És minek lesz vége? Úristen, és még várjak holnapig..

Nem tudtam mit csinálni, unatkoztam, ezért anyu és apu körül botladoztam.

-Kicsim, mi a baj? - kérdezte anya, miközben a vacsorát kevergette.

Az utóbbi időben elég ideges voltam, mert még anyuéknak sem mondhattam el, hogy mi van/lehet közöttünk Rossal, és hogy ki is ő. Már nem bírtam, úgy gondoltam, hogy itt az idő, még az sem baj, hogy egyelőre nem járunk.. Elmondtam mindent, ami a fejemben volt az utóbbi napokban. Mindent, a csókot, a találkozásokat.. Amikor a végére értem a 'mesémnek', anyuék szigorúan néztek rám, utána pár gondolat után megenyhült az arcuk, és anyu megszólalt.

-Miért nem mondtad el? Mi segítettünk volna! - mondta átölelve.

-Én is bírom azt a gyereket - mondta apu, bár azt hiszem nem tudott semmiről, csak anyu mesélt neki róla.

-Tudod, hogy velünk bármit megbeszélhetsz, ugye? - mondta anya mosolyogva, és újra átölelt. Anya válla fölött halkan mondtam egy 'Köszönömöt', és jobban megszorítottam őt. Mire lennék én nélkülük?

Később a vacsi is készen lett, mire megcsörrent a telefonom. Abban bíztam, hogy Ross lesz az, és mégis telefonon akarja megbeszélni /bár tényleg jobb lenne élőben/, de Kim volt az. Nem mintha neki nem örültem volna. Intettem anyuéknak, hogy majd később kajálok, és felfutottam a szobámba.

Kim: Mit csinálsz?

Én: Kajáltam volna, de ha már felhívtál, akkor beszélgessünk.

K: Jaj, bocsi.. Izé.. Mondta Ross, hogy holnap találkoztok suli után megbeszélni valamit..

É: Hallod, te tartod vele a kapcsolatot, vagy mi? Lassan többet fogsz tudni, mint én.

K: Aj, nyugi már. Tudja, hogy legjobb barátnők vagyunk, és mindig kikéri a tanácsomat. Hallod, ez a fiú totál beléd van esve.

É: Ne hülyéskedj már! Miért lenne.. belém esve?

K: Vagy nem figyelsz, vagy inkább elvakítanak a csini rózsaszín felhők? Rajtad is állatira látszik, hogy sze-rel-mes vaagy!

É: Tényleg?

K: Caitlin, figyelj már oda! Ha rajta múlna, már össze is költöztetek volna!

É: Mi van? Tényleg?

K: Hahó, te élsz? Egyikőtök sem fogja fel, hogy egymásba vagytok szerelmesek? Ross szerelmes beléd, te szerelmes vagy Rossba!

Általában nem kommentálom, hogy mit csinálok, miközben telefonálok, de most muszáj. Letettem a telefont az asztalomra, közben még Kim beszélt valamit, megfogtam a párnámat, és belesikítottam.

K: Cait, élsz? Jesszus, ez mi volt? Úristen, betörők vannak nálatok, vagy elrabolt valaki? Hallod, Caitlin!

É: Nyugi, itt vagyok, és nincs semmi bajom. Csak .. örülök.. nagyon.

K: Ari vagy, na megyek, te is menjél kajálni. Szia!

Kinyomtam, befeküdtem az ágyamba, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak a boldogságra, amire eddig vártam. Teljesen elfeledkeztem a vacsiról. Még az sem járt a fejemben, hogy mit akar mondani Ross, mert tudom, hogy meg tudjuk oldani, bármi is az. Ilyen gondolatokkal aludtam el.

Október 13. - Hétfő

Október 13. - Hétfő (elnézést, hogy elismételtem..), ezt a napot BE KELL KARIKÁZNOM!

Reggel korábban felkeltem, ugyanis a tegnap elfeledkezett vacsi után farkaséhes voltam. Lassan, finoman megreggeliztem, utána vissza mentem a szobámba, és felöltöztem. Már valahogy a kelésnél éreztem, hogy ez jobb nap lesz.

Apu kitett a sulinál, ahol a többiek szokás szerint zombiként élték meg a 'Hétfő, fuuj'-t. A nap csodásan sütött annak ellenére, hogy tegnap még zuhogott az eső. A diákok kihasználva a jó időt, feltűrött hosszú ujjú pulcsiban lazultak kabát nélkül. A fa alatt a szokásos négyes ácsorgott; Chris, Fred, Joe és Dave. Néhányan hozzájuk csapódtak, vagy a lépcsőfokokon üldögélve sztorizgattak a hétvégéről. Az ajtóban megláttam Kimet, és Demit. Miközben oda siettem, neki mentem valakinek, aki leejtette a cuccait.

-Bocsi, az én hib.. - ránéztem a srácra, aki Chris volt. -Igazából nem sajnálom. - vigyorogtam, és ráérősen a barátnőimhez csapódtam.

-Te komolyan együtt vagy Rossal? - csodálkozott Dem.

-KIM! - néztem rá dühösen, mivelhogy elszólta magát. - Igazából nem járunk.. legalábbis még nem - mondtam mosolyogva.

-Bocsi, valakinek el kellett mondanom. Olyan izgii! - ölelt meg. - Demi nem mondja el senkinek, ugye Dem?

-Dehogy, de akkor már avassatok bele a sztoriba, légysziii!

Becsengetésig meséltük neki a dolgokat, utána bementünk az osztályba.

-Akkor sok sikert nektek! - mosolygott rám, és a padjához sietett.

-Kinek sok sikert? - szólalt meg Dave.

-Anyádnak, amiért ilyen kíváncsi fia van - vágta rá durván Demi. Mindenki elkezdett röhögni, meg 'húú'-zni.

Első óra matek volt. Nem sokat tanultam a napokban, de ma tökéletesen tudtam a példákat, és még egy ötöst is kaptam.

Szörnyen, de szörnyen lassan teltek az órák, gondolom ez azért van, mert annyira várom már a délutánt..

Amikor letettem a fejem a padra, egy 'hátha gyorsabban telik az óra' gondolattal, miután felkaptam a fejem, cirka két perc telt el. Remek.. Végül az utolsó óra csengetésénél rögtön kifutottam elsőként az ajtóból, a cuccaim is már elvoltak rakva, fel is voltam öltözve. Kimentem a suli kapuján, ahol messziről is megláttam Ross autóját. Elköszöntem Kimtől, és futottam az autóhoz.

-Szia! - ültem be mellé az anyósülésre. -Sokat vártál? - kérdeztem mosolyogva.

-Most jöttem - mondta szintén mosolyogva, és elindultunk.

Megint egy nyugis helyre mentünk, ahol valószínűleg nem lesznek paparazzók, hogy lefotózzanak minket. Autókázás közben üzentem anyuéknak, hogy Rossal vagyok. Rögtön jött vissza egy üzenet, hogy majd nézzem meg a magazinokat. Gondoltam, biztos akarnak olvasni, vagy ilyesmi.. Bementünk a helyre, ahol találtam újságokat, és rögtön megakadt a szemem egy újságon :

Ross Lynch új barátnőre talált!

A képek alapján a fiatal szívtipró új barátnővel villog. A lány igazán csinos, szőke és divatos is. Tegnap este a közeli plázában találtunk rájuk, ahol egy csókkal búcsúztak el egymástól. Úgy látszik, Ross nem utazott el családjával. Vajon a lány miatt?

Innentől már nem olvastam tovább, őszintén nem érdekelt. Ránéztem Rossra, akin szintén átment az idegesség. Bedobtam a kukába, és leültem egy eldugodtabb helyre, majd ő is követett.

-Pontosan erről akartam beszélni. A fotósok mindenhol ott vannak, és megtalálnak. Ezért is utálom ennyire az életemet. Soha nem tudunk nyugodtan lenni.. - ültünk le egymás mellé, és rám nézett csalódottan.

-Talán nem leszünk nyugodtan. Talán soha nem leszünk nyugodtan. Talán meg fogunk őrülni. Talá...

-Mire akarsz kilyukadni? - vágott félbe a 'mondandómnál', ami nem volt eddig túl lelkesítő.

-De.. ha te is akarod, akkor együtt meg tudjuk oldani. - mondtam olyan halkan, ahogy csak tudtam. Felém fordult, a szemeimbe nézett, majd lassan megcsókolt.

-Caitlin.. Már sokszor gondolkodtam, hogyan tudnám tőled megkérdezni, és.. Szóval lennél a barátnőm?

Rengeteg, és rengeteg gondolat szaladt át rajtam, jó-rossz egyaránt. De tudtam, hogy ő nem olyan fiú, mint a többi.. Ő nem tudna megbántani, ahogy az előző is tette. Talán őrületbe kergetnek minket a fotósok, de meg fogjuk oldani, bárhogyan. Mélyen a rám szegeződött szempárra néztem. Igazából még ha nem is szeretném őt ennyire, akkor sem lehetett volna ellenállni aranyosságának.

-Nem.. - mondtam komolyan. Ross csalódottan nézett, mire elnevettem magam. -Hogy mondhatnék nemet? - mondtam még mindig nevetve, és megcsókoltam. Nem tudom, de valahogyan úgy érzem, vele önmagam lehetek.. Nem kell megjátszanom magam, ahogy ő sem játssza meg magát. Gyönyörű barna szemeivel rám nézett, majd szorosan megölelt. Abban a percben semmi mást nem kívántam, csak hogy soha nem engedjen el. De persze ez lehetetlen volt, már amúgy is indulnunk kellett volna. Amikor kiléptünk az ajtón, fotósokkal találtuk szemben magunkat.

-Ross, kérlek mondd el, mi is van köztetek a lánnyal, és hogy ki ő! - mondta az egyik, és közben egy mikrofont vettek elő, és a szája elé tették, miközben a kamerás vett minket.

-Nézd, nem kell bevallanod - mondtam neki halkan, hogy senki ne hallja.

-De - mondta szintén halkan. -Ő itt a barátnőm. Nem volt semmi hazugság az újságban, együtt vagyunk! Most már kérem hagyjanak békén minket! - kiabálta jól hallhatóan, majd megfogta a karomat, és a autóhoz húzott. Mosolyogva néztem rá, belül pillangóim eszeveszettül csapkodni kezdtek, és nem hagyták abba. Örültem. Iszonyatosan. Ross látta, hogy nézem őt, majd megszólalt.

-Mi az?

-Semmi, csak.. köszönöm.. nagyon - mondtam szaggatottan, majd' kicsattanva a boldogságtól. Elmosolyodott, majd egy puszit nyomott az arcomra.

Amikor a házunk előtt voltunk, leállította a motort, majd rám nézett.

-Bejössz? - kérdeztem.

-Nem, menj nyugodtan tanulni. - mondta, majd adott egy puszit. -Majd hívlak - mosolygott, amitől én is elmosolyodtam. Kiszálltam a kocsiból, és bementem a lakásba. Anyuék nem voltak otthon, ugyanis sokáig dolgoznak. Felmentem a szobámba, és becsuktam az ajtómat. Háttal rádőltem, és lassan lecsúszva ültem az ajtómnál. Behunytam mindkét szemem, és végre rájöttem : szerelmes vagyok! És, és nem úgy, mint az előzőnél.. Mert ez más. Ez a legjobb dolog, ami történhetett velem.