Chapter Eight.'

Sziasztok! Ahogy mondtam az utóbbi résznél, most is mondom, hogy elnézést kérek, amiért nagyon csúszik a rész, mivel még mindig büntetésben vagyok.. Viszont próbáltam a leghamarabb hozni, és gép elé kerülni. Remélem elnyeri a tetszésetek ez a rész is! Pipáljatok, kommenteljetek, iratkozzatok fel! ♥

Október 8. - Szerda

-Hát te? - kérdeztem Kimtől, ugyanis reggel amikor kimentem, hogy beszálljak a kocsiba, előttem állt Kim is.

-Fontos megbeszélnivalónk van, ami nem várhat! Sétáljunk! Úgy is közel van a suli - mondta. Hát, ha megbeszélnivaló van, és ha fontos, akkor fontos.. Megmondtam apunak a helyzetjelentést, és elhajtott az autóval, mivel ő munkába megy.

-Szóval? - néztem rá, amikor elindultunk.

-Ugye, mondtad, hogy elhanyagoltad a körülötted lévő ... mindent - kezdte.

-Ööö, igen, és?

-Szóóval, mivel Joe Chris haverja.. És szeretném őt is meghívni, ha nem gond, és Joe azt hitte, hogy még hívhat mást is, ezért elhívta Christ is, és most nem tudom mi lesz..

-Mi? - kérdeztem elkerekedett szemekkel. -Nem, ha Chris ott lesz, akkor én nem megyek! Ne haragudj, de ilyen esetben ne számíts rám!

-Basszus, valahogy le kéne őt rázni, én sem akarom, hogy velünk jöjjön. Ajj, miért kérdeztem meg Joetól is..

-Nem gond, ha jön Joe is, csak kérlek, könyörögve kérlek, ne jöjjön Chris!

-Van egy ötletem! Mi lenne, ha khm. Eljönne, csak messze lenne tőlünk, vagyis nem olyan messze, hiszen az furi lenne, és nem olyan nagy a terem, hogy túl messze üljön, szóval..

-Oké, értem..  Szóval arra akarsz kilyukadni, hogy mi hárman elől ülünk, Chris pedig leghátul egyedül? -értettem meg a helyzetet. Vagyis kb. így fogtam fel, amit beszélt..

-Ijj, inkább lerázom Joet, és úgy Chris sem jön..

Jó, szóval inkább megbeszéltem vele, hogy megértem a szitut. Csak simán elakart menni Joeval "randizni", kettesben, és így lerázott, asszem. Na mindegy, majd elmegyek mással.

Az osztályban szokás szerint káosz volt (melyik osztályban nem?). Demi Davevel veszekedett, Jessica tette magát a fiúknak, közben ők rá sem néztek, de mindegy, Nicole és Sophia megbeszélték az élet fontos részeit, mint például smink, köröm, haj stb., Rose és Hope valami 'kúl' filmet néztek Chrisszel és Freddel Chris telóján, Joe azt hiszem Kimet várta, ugyanis amikor beléptünk, elhívta őt beszélgetni, Thom és Zack hülyéskedtek a tanári asztalnál, és ordítoztak, Luther az utolsó padban csendesen ült, mintha láthatatlan lett volna, és Abby a helyén ülve olvasott, néha hátra nézve, min röhögnek Fredék. Hát.. Inkább nem zavarok senkit, leülök a helyemre és zenét hallgatok. Abby rám nézett, majd gondolkodás nélkül felállt, és felém indult.

-Még haragszol? - kérdezte alig hallhatóan, de pontosan megértettem.

-Hát, szerinted.. Lemondtál, elvetted a pasimat, kiröhögtél, lemondtál, ja és leszartál. Hmm, szerintem van miért haragudnom rád, bármennyire is a barátnőm voltál - mondtam a kelleténél hangosabban. Mindenki ránk szegezte a szemét. Felültek a padra, és nézték ahogyan 'kultúráltan beszélgetünk'. Közben Zack és Thom azt üvöltözték, hogy 'cicaharc', és ordítozni kezdtek, mint az őrültek.

-De már mondtam, hogy sajnálom! És tényleg sajnálom! - mondta minél halkabban. De nem érdekelt, mert engem bántott meg, a VOLT legjobb barátnőjét, aki mindig, de tényleg mindig vele volt, és mindenben őt támogatta.

-Ne sajnáld! Már kimondtad! Én is kimondom, hogy.. utállak! Utállak, mert megbántottál! Engem, az állítólagos legjobb barátnődet, aki mindig veled volt, és támogatott téged BÁRMIBEN! Szerinted elég egy sajnálat? Csalódtam benned, de nagyon! - mondtam már üvöltözve, és ezzel befejeződött a beszélgetés, ugyanis inkább kirohantam. Ezt már nagyon ki kellett mondanom, mindig ezen agyaltam, hogy majd hogyan fogom neki elüvöltözni, amit tett, és talán magába száll egy kicsit... Nem értem, de komolyan, hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Igazából amilyen rossz volt a reggelem, a délelőtt csak úgy fokozódott, ugyanis szinte mindenből röpdogát írattak, mivel hangoskodtak a többiek (én nem, inkább kussban ültem), feleltettek, esetleg annyi anyagot írattak a füzetbe, hogy elzsibbadt a kezem. Kim próbált egy kicsit felvidítani, és felajánlotta, hogy tényleg lemondja Joeval a mozit, és elmegyünk vásárolni, de ellenkeztem.. Nem hagyom, hogy miattam mondjon le egy randiról, vagy olyasmi féléről. Inkább szomorúan suli után haza kullogtam egyedül a hűvös utcákon át.

Otthon szó nélkül felfutottam a szobámba, és olvastam, amíg meg nem csörrent a telefonom. Ismeretlen szám.

-Haló? - szóltam bele a telefonba.

-Szia, Caitlin? - szólt bele egy kissé ismerős hang.

-Igen, ki az?

-Ross... Ross Lynch - mondta, mire elnevette magát. -Van kedved elmenni valahová?

-Persze - mondtam izgatottan.

-Rendben, hatkor ott vagyok érted. Szia! - köszönt el, és mielőtt válaszolhattam, vagy elköszönhettem volna, lerakta a telefont. Úgysem mondtam volna nemet, hah.

Felkaptam magamra egy jobb cuccot, ami tűrhetőbb volt, és raktam magamra egy kis sminket, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy zombi. Azt hiszem sikerült, és ezzel már háromnegyed hat volt. Lekullogtam a lépcsőn, és megkérdeztem anyuéktól, hogy el-e mehetek. Persze elengedett, és miután dudáltak, velem együtt kijött (?).

-Khm, te is jössz? - mondtam csodálkozva.

-Lenne pár kérdésem a fiatal úrhoz.

-Aha - mondtam vissza tartva a nevetésem.

-Szervusz! Caitlin anyukája vagyok -köszöntötte anyu egy kézfogással.

-Jó napot! Ross vagyok - mondta hihetetlenül aranyos mosollyal az arcán.

Anya közölte, hogy valahonnan ismeri őt, mire megijedtem, és azt mondtam, vagyis hangosan mondtam, hogy tuti nem. Anyu egy 'ha nem, akkor nem' nézéssel bement a házba. Azt hittem végre elengedett, de vissza jött a pénztárcájával, hogy adjon egy kis pénzt, Ross semmiképpen se fizessen, de rá szólt, hogy tényleg fizetné, bármit eszek, vagy iszok, nem lesz gond.

-Negyed kilenc! - mondta anyu, majd bement a házba.

-Bocsi - ültem be a kocsiba. -Anya néha.. ciki! -mondtam nevetve, mire ő is elnevette magát.

-Nem az. Ilyenek a szülők -mosolygott, majd elindultunk. Egy nyugis cukrászdába mentünk, ahol sikeresen (azt hiszem), csak tizenöten kértek Rosstól aláírást, vagy képet.

-Bocsi - mondta, és lehuppant mellém.

Egész kellemesen elbeszélgettünk, Ross nagyon jó fej. Mesélt a szüleiről, az életéről, a rajongóiról, hogy hogyan lett sztár, meg hogy sokat gondolt rám (?). Elmondtam neki, hogy egy ideig, ha még találkoznánk, akkor nem szeretném, ha anya tudná, hogy ő híres. Azt hiszem nem venné jó szemmel. Ross bólintott, és kérte, hogy én is meséljek kicsit az életemről.

Szóval én is meséltem egyet, ami elég unalmas volt, de azt hiszem, érdekelte. Beszéltem neki Chrisről is, illetve Abbyről, aki pont ma borított ki, azzal a 'haragszol még?' kérdésével. Oké, most már egy kicsit fura, hogy ezen húztam fel magam, de igazam volt.

-Ne haragudj, de ez a Chris elég hülye.. Egy ilyen szép lányt kihasználni, nem szép dolog - mondta mosolyogva.

-Nem haragszom, tudom, hogy az, és eleget szenvedtem miatta. De örülök, hogy végül szakítottunk -mondtam szintén mosolyogva.

-Sajnálom - mondta szomorú arccal. Megnézte az óráját, miszerint már mennünk kéne, úgyhogy elindultunk. Még mielőtt beszálltunk volna a kocsiba, megtámadott minket egy tíz fős lánycsapat, akik hebegve mondták ki Ross nevét. Még jó, hogy én nem ilyen vagyok. Mindegyik kért autogramot, majd lefényképeztem őket közösen. A lányok ujjongtak párat, végül el tudtunk szabadulni, és haza vitt. Az úton is sokat beszélgettünk, tényleg nagyon jó fej.

-Találkozunk még? - nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját.

-Ha szeretnél - mosolyogtam (vagy inkább vigyorogtam), majd megölelt.

-Szia! -köszöntünk el egymástól, és bementem a házba, ahol szokás szerint mindenről be kellett számolnom. Miután megtettem, bólintottak, és felmentem a szobámba.

Október 11. - Szombat

Az egész hét unalmasan telt, csak tanultam, olvastam, vagy neteztem. Ma viszont nagyon jó napom volt, végre.. Próbáltam az osztályban jobban beilleszkedni, a többiekkel is lenni, vagy ilyesmi, de nem igazán sikerült. Bár oda mentem, mondjuk, Zackhez és Thomhoz, de eléggé egyedül éreztem magam, mert ők egymással foglalkoztak; lökdösték egymást.. Aztán oda mentem Fredhez és Davehez, akik éppen mozit szerveztek mára, de onnan csúnyán elküldtek.. Akkor mindegy, én megpróbáltam. Ma jobban is indult a napom, hiszen szombat, nincs suli, nincs korán kelés, stb., juhé...

Miután felkeltem, és felöltöztem egy laza szettbe, ami egy rövid ujjú pólóból, és egy farmerből állt, lekászálódtam a lépcsőn, egyenesen a konyhába mentem, ahol anya már reggelit készített, apa pedig újságot olvasott az étkező asztalnál.

-Jó reggelt! - mondtam mosolyogva, és leültem apu mellé.

-Jó reggelt! - mosolyogtak szintén, apa pedig kikukucskált az újság alól. -Ma nagyon vidám vagy, mi történt?

-Semmi, csak tudod, szombat - mondtam, de tovább nézett, mire folytattam -Talán elmehetnénk valahova.

-Rendben - sóhajtott anya, aki hallgatta a beszélgetésünket. -Hová szeretnél menni?

-Mondjuk.. vásárolni? - mondtam az ötletet, de sosem tartják jó ötletnek, ha vásárolni szeretnék menni.

1. Ha én vásárolok, akkor nem egy-két cuccot veszek.

2. Sok ruhát felpróbálok, ami nekem kéne, hogy fárasztó legyen, de anyuéknak jobban az.

3. És persze, mivel veszek ruhákat, elköltök sok pénzt.

Hurrá nekem. Azt hiszem a vásárlás kilőve.

Már éppen szólalni akartak, amikor megcsörrent a telefonom, ami eddig a kezemben hevert. Hamar felkaptam, és megnyomtam a zöld ikont.

-Igen? - szóltam bele, mivel csak számot írt ki.

-Szia Caitlin, Ross vagyok!

Azt hiszem elfelejtettem eltenni a számát, azért nem tudtam, hogy ki hív. Felfutottam a szobámba, és közben persze köszöntem is.

R.: -Buli lesz nálunk, nincs kedved eljönni?

Én.: -Hát, megkérdezhetem anyuékat.

R.: -Király, majd hívj, vagy üzenj. Szia!

Fuu, remélem anyuék elengednek, most jó lenne egy kicsit elengedni magam, és lazulni. Reménytelenül lementem a konyhába, és szépen, már szinte könyörögve kérdeztem meg tőlük.

-NEM! - mondták egyszerre. -Egy buli, ahová rengeteg ember megy, bepiál, esetleg bedrogozik.. Had gondoljuk át. NEM!

-Mi? Dehogyis! Hiszen a múltkor voltam Jessica buliján.. Amii nem jól sült el, de akkor is! Hadd menjek el! - néztem rájuk boci szemekkel. -Hiszen jól tanulok, és a héten kijavítottam az egyesemet is! Csak egy kicsit, csak egy hétvégére kértem, hogy egy kicsit elengedhessem magam. Kérlek! - könyörögtem fájdalmas arccal. Anyuék gondolkozni kezdtek, és rájöttek, hogy igazam van.

-De ígérd meg, hogy legfeljebb éjfélre itthon vagy! - szólalt meg apu, mire anyu ránézett, és szúrós pillantásokat vett felém, majd felé.

-Hát.. ha ennyire szeretnéd, akkor legyen! - szólalt meg végül ő is.

-Köszönöm! - adtam puszit az arcukra, majd megöleltem őket.

Felmentem a szobámba, és üzentem Rossnak, hogy megyek. Nem sokkal később vissza írt, hogy kilencre itt van értem.

Délután elkezdtem készülődni. Sorban dobálóztam a ruhákkal, hogy mit vegyek fel. Közben üzentem Kimnek is, aki nagyon örült neki.

Igazából nem akartam nagy feltűnést kelteni, csak egy buli, de végül kicsit kihívóbb öltözetet választottam, mint szerettem volna, viszont a dzseki talán egyszerűsíti egy kicsit. Vettem fel pár kiegészítőt, és egy fehér magassarkút. A sminkem enyhe volt, csak szemspirál, szemceruza és szájfény.  Ross persze nem hazudtolta meg magát, már kilenc előtt pár perccel a kapunk előtt állt.

Anyuék elengedtek, és megjegyezték, hogy szép vagyok, utána ki mentem. Egy fekete BMW állt előttünk, benne egy helyes szőke srác, gyönyörű szemekkel, iszonyatosan aranyos mosollyal. Öm, a múltkor még más autója volt..

Elmosolyodtam, majd beszálltam az anyós ülésre. Már sötét volt, de jól szemügyre tudtam venni Rosst. Ő egy inget választott fekete farmerrel, és karkötőkkel. Mielőtt elindultunk volna, rám mosolygott.

-Gyönyörű vagy - mondta. Nem értem, hogy lehet valaki ilyen helyes?

-Én? Te vagy a... nem gyönyörű, hanem.. Na jó, jól nézel ki - nevettem el magam, mire furcsán rám nézett, és ő is elnevette magát. Elindultunk, és pár perc múlva már ott is voltunk. Útközben beszélgettünk is, de nem sokat. Végül, amikor megérkeztünk, furcsálltam, hogy egyáltalán nem hallok zenét. Sőt, még kocsik sem voltak a ház előtt.

-A többiek? - kérdeztem döbbenten. Nyújtotta a kezét, amit örömmel megfogtam.

-Gyere! - mondta mosolyogva.

Bementünk a házba, és tényleg még csak egy lélek sem volt ott.

-Bocsi, nem említettem, hogy két személyes buli? - vigyorgott, én meg meglöktem, és mind a ketten felnevettünk.

-Ezért öltöztem ki? - mondtam szomorú arccal a ruhámra mutatva.

-Én nem vagyok elég? - mondta már szinte súgva, amikor szorosan magához húzott, és már közeledtek az ajkaink egymáshoz, amikor megszólalt a telefonom.

-Bocsi, fel kell vennem - mondtam, és kiszaladtam a szobából a telefonommal. Csak anya hívott, hogy minden rendben van-e. Vissza mentem Rosshoz, aki letelepedett a kanapéra, és éppen felcsukta a tévét (?). Amikor meglátott, rápaskolt a mellette lévő fotelre, hogy üljek le. Leültem, és elkezdtük nézni a tévét, amiben éppen a Spongyabob kockanadrág (?) ment. Ennyit a romantikáról, haha.

Megnéztük, közben elnevettük magunkat, aztán amikor vége lett, lecsukta a tévét, és felém fordult.

-Bocsi, ezt mindig megnézem - nevetett fel, mire akaratlanul is elmosolyodtam. -Ki hívott?

-Anyu. Csak, hogy minden rendben-e. Azt hiszem ő is furcsállta, hogy nincs hangzavar - nevettem fel.

-Ja - nevetett ő is. -Bocsi, tényleg. Csak.. tudod, nagyon szép lány vagy, meg jó fej, és bár nem ismerlek annyira, de tetszesz. És csak azért mondtam, hogy buli lesz, mert azt gondoltam, hogy nem jönnél el, ha mondjuk azt mondanám, "hé, nem jössz át hozzám?". Mert az furcsa lett volna - mondta, közben a földet nézte, és mosolygott.

-Hát.. egy kicsit tényleg furcsa lett volna, de az még furcsább volt, amikor előbb a Spongyabobot néztük, amit tíz éves korom óta nem láttam. Amúgy eljöttem volna - mondtam folyamatosan mosolyogva, és a szemét fürkészve, de valahogyan nem akart rám nézni.

-Bocsi - nevetett. -Igazából azt szerettem volna elmondani, hogy.. na jó, én ilyet még tényleg nem csináltam, ez így nehéz, várj - mondta, és megfogott egy tárgyat, ami a kezébe került, és a lejátszóhoz dobta, hogy elinduljon, mint a filmekben. Pech, hogy az a tárgy, amit dobott, egy váza volt. -Hupsz? - mondta nevetve. Mind a ketten felálltunk, és bár a vázát akartuk felvenni, nehogy rálépjünk, vagy ilyesmi, megfogta a karomat és magához húzott.

-Bejössz, nagyon. Még sosem volt ilyen egy lánnyal, hogy én jelentkeztem, hogy elhívtam, hogy elmeséltem neki az életemet, és sosem volt hozzád fogható lány - mondta halkabban. Kezeit átkulcsolta a derekamon, a szemembe, aztán a számra nézett, ajkai közeledtek felém, majd lágyan megcsókolt.

-Ne haragudj, csak.. - mondta, de nem érdekelt, és vissza csókoltam. Miután elszakadtunk egymástól, ránéztünk a padlón lévő eltörött vázára, és elröhögtük magunkat. Ennyit erről. Felszedtük a darabkákat, összesöpörtük, végül leültünk a kanapéra.

-Amúgy te egyedül laksz?

-Nem - mondta az egyszerű választ.

-Kivel? - érdeklődtem.

-A szüleimmel, és a tesóimmal. - mondta mosolyogva.

-Ééés, most hol vannak?

-Elutaztak pár hétre.

-Te?

-Én maradtam.

-Miért?

-Nem vagy egy kicsit nagyon kíváncsi? - nevetett fel.

-Nem vagyok, na kérlek - nevettem magam el, és megborzoltam a haját.

-Maradtam, mert találkozni akartam veled.

-Nem mentél el azért, hogy velem találkozhass? - mosolyodtam el. -Ha elmész, és csak pár hét múlva jössz vissza, én vártam volna rád - mondtam, és ő is elmosolyodott. -Amúgy hol vannak a rajongóid?

-Gondolom alszanak. Vagyis inkább remélem - mosolyodott el, és kinézett az ablakon. -Nincs senki. Lehet, azt hitték, hogy én is elutaztam.

Tovább beszélgettünk egészen éjfélig, amikor mennem kellett, és haza vitt. Úton is sokat beszélgettünk, végül bekísért az ajtóig, ahol adott egy puszit, és elment.

Felsettenkedtem a szobámba, és írtam egy sms-t Kimnek. Azonnal jött a válasz, és ezzel elvoltunk még fél óráig. Aztán felmentem skypera, és ott folytattuk a beszélgetést, ami a ma estémről, illetve az övéről szólt. Mindent elmeséltünk részletesen, végül fél háromkor lefeküdtem aludni.